A kosárlabda művészete

Jobban szerepeltünk a vártnál a mostani úszó- és vízilabda-világbajnokságon, de a kajak-Eb-n is. Kivéve a férfi vízilabdázókat, mert nekik kötelező mindig nyerni. Hát nem. Ha tíz meccset játszanának a szerbekkel, 7:3 lenne az eredmény. Ide. Tavaly 6:1 volt. Most eljött az a bizonyos egy meccs. Ennyi, és nem több. A világliga döntőjében, Belgrádban ismét győzni fognak Kásásék. Mert a legnagyobb serkentő- és ösztönzőerő a vereség. Ha egyszer legyőztek, sehova se mehetsz, csak a csúcsra. Azt is mondhatnám, a bukás a siker előhírnöke. Pekingben kell nyerni, a többit addigra elfelejtik.
De hát én a kosárlabdáról szeretnék mesélni, amelyben több örömöt leltem, mint bánatot, a kopott, zöld színű, édesanyám rávarrta, 8-as számú trikómban, melyben a Szegedi Postás ificsapatát boldogítottam. Cserénk az nem volt. Öten voltunk ifisták. Azelőtt meg a suliban nyomtam, utána a gimiben. Kábé hat évem ment rá, de nem bánom. Még az első (nagy) szerelmem is a kosárnak köszönhettem. A pályán láttam meg. Ő a SZEOL-ban játszott. Magyarország nekem köszönheti, hogy egy női kosárcsillaggal kevesebbje van. Féltékeny voltam az edzőjére, ezért Titivel abbahagyattam a sportot. Akkor már ő volt az én meccsem.
A toltékok már ezer évvel ezelőtt játszották a sportot, hét méter magas kőgyűrűre gumigolyóval. A meccs persze 1:0-ig tartott. A nézők azonnal hazarohantak és bezárkóztak, mert a győztes igényt tarthatott értékeikre. A mai kosárlabdához hasonló sportot egy kanadai, nevezetesen dr. James Naismith találta föl. Ő alkotta meg az első 13 pontos szabályt is. Amikor Naismith 1891-ben átment az USA-ba a YMCA (Keresztény Ifjak Egyesülete) egyik edzőiskolájába, a játék vagy művészet (kinek mi tetszik) járványszerűen kezdett elterjedni. Az első meccset focilabdával játszották, két őszibarackos kosárra, 1892. március 2-án a massachusettsi Springfieldben, ahol a diákok 5:1-re győztek a tanárok ellen. Nemsokára kitalálták a gyűrűt, amelynek hálóját kötél zárta le, csak meg kellett húzni. Ettől kezdve nem kellett létrás labdaszedőket alkalmazni. A palánkot azért találták ki, hogy megakadályozzák: a heves nézők bedobálásai eltérítsék a labdát. Az első hivatalos meccs Torontóban, 1946. november 1-jén volt a Huskies és a New York Knickerbockers együttesei között. Naismith dr. alapította meg a BAA-t, majd 1949-ben (jó kis év volt az) megalakult az NBA, a máig élő Nemzeti Kosárlabda-szövetség. Az első olimpia, amelyen a kosárlabda bemutatkozott, az bizony a berlini volt. A németek által kitalált kézilabda is itt került először a programba.
Kosárlabdában az európaiak közül az első négybe csak Lengyelország jutott. Ők is lettek a negyedikek. Magyarország visszalépett, nem utaztak magyar kosarasok Berlinbe. A döntőt füves pályán, szakadó esőben játszották. Az USA 19:8-ra (!) verte Kanadát. Dr. Naismith mindezt látta, mert átrepült az óceánon. 1939-ben halt meg.
Mivel olyan rettenetes anyag halmozódott föl a kosárlabdáról az évtizedek alatt, hogy egy könyvtárban is alig férne el, én a humoros oldaláról fogom föl a dolgot.
A legszellemesebb, akár a pályán, Charles Barkley:
Hinned kell magadban, pajtás. A pokolba is, azt hiszem, én vagyok a legjobb képű hapsi a világon, s lehet, hogy igazam van.
Jó ez az olimpia, csak semmi gyilkosság, semmi bűnözés. Már vágyom haza, Philadelphiába.
Ez az én új cipőm. Jó cipő ez. Nem tesz téged gazdaggá, mint engem, nem lesz tőle több lepattanód, mint nekem, és határozottan nem tesz olyan jóvágásúvá, mint amilyen én vagyok. Azért készítik, hogy olyan cipőd legyen, mint nekem. Ez van.
Ha nem keresnék évi 3 milla dezsőt azzal, hogy a labdát bezsákolom a gyűrűbe, sok ember átmenne a túloldalra, amikor jövök. (Akiktől az amerikai ligából idézek, mind feketék.)
Én nem gyűlölök senkit, legalábbis négy negyeden túl. Kivéve, ha hosszabbítás van.
Sose hittem a kritikusaimnak és imádóimnak. A játékot otthagyom a csarnokban.
Ha egy lánnyal jársz, és azt mondják rá, hogy nagy egyéniség, akkor arra gondolnak, csúnya. Ha egy játékosra azt mondják, keményen dolgozik, azt értik rajta, hogy nem elég tehetséges.
Jó, jobb, legjobb. Így van ez, amíg olyan jó nem leszel, hogy jobb vagy a legjobbnál.
Az egyetlen különbség a jó dobás és a rossz között az, hogy bemegy-e vagy nem.
Egy amerikai fiúnak, ha kosárlabdasztár akar lenni, nőnie kell: föl, föl, föl.
Michael „Air” Jordan a földön nem volt olyan jó, mint Earwin „Magic” Johnson. De a levegőben igen. Gyorsabb volt, magasabb volt a játékintelligenciája, több figurát, cselt, kombinációt, ha kell, koreográfiát tudott. Kreatívabb volt. Ez már művészet. Ő mondta:
Ha megpróbálsz valamit elérni, akadályokkal találkozol. Nekem bőven kijutott belőlük, de nem állítottak meg. Ha egy falnak rohansz, ne fordulj meg, ne add föl. Találd ki, hogyan mászhatod meg, hogyan kerüld ki, ha kell, hogyan hatolj át rajta. Én elfogadom a kudarcot, de a harc föladását nem.
Hogy sikeres légy, önzőnek kell lenned. Ha már elérted a legmagasabb fokot, akkor légy önzetlen. Maradj elérhető. Maradj mindig a közelben. Ne zárkózz el.
El kell várnod magadtól olyan dolgokat is, amiket még nem tudsz.
A pályám alatt kábé kilencezer dobást elvétettem. Elveszítettem vagy háromszáz meccset. Huszonhat alkalommal, amikor az összecsapás megnyerése az én dobásomon múlott, hibáztam. Egész életemben folyton hibáztam. Ezért lettem sikeres.
A jó az a hírnévben, hogy segíthetsz az embereken. A rossz, hogy mindennap elvárják tőled, hogy jókedvű legyél. Ebben is jónak kell lenned.
Ha úgy játsszák, ahogyan kell, a kosár a levegőben történik – repülsz, lebegsz, fölemelkedsz a padlóról. Olyanná kell válnod, amilyennek az elnyomott népek képzelik magukat álmaikban.
Ha zsákolok, azt akarom, hogy a labda előbb érjen földet, mint én.

Kareem Abdul-Jabbar a maga idejében – nem is volt az olyan régen – a királyok királya volt a kosárlabdában. Most néhány szó tőle:
Két életre elegendő sikert értem el. Tehetség, kemény munka és szerencse. Ez kell hozzá.
Nem az ellenfél ellen kell játszanod, hanem a játék ellen.
A kosár olyan sport, hogy a támadó fegyvereket mindig előbb fejlesztik ki. Aztán a védelem fölnő hozzájuk.
Ha a körülötted lévő embereket nem érdekli semmi, ha nincsenek álmaik, vagy lehúznak, szabadulj meg tőlük. Ja, ezt Magic Johnson mondta, aki HIV-pozitív volt, mégis játszott.
A képesség visz a csúcsra, és a jellem tart meg ott.
Megpróbálom, hogy a megfelelő időben a megfelelő dolgot tegyem. Kis dolgok ezek, de rajtuk múlik a győzelem.
Hogy nagy légy, meg kell nyerned azokat a mecscseket is, amelyeket nem is várják el tőled.
Negyedik általánosban dobtam először horgot. Voltam vagy egy méter hatvan valahány. Tetszett a dolog. Azóta is szeretek horgot dobni.
Egyszer egy bankban megkérdezték, mi a foglalkozásom. 221 centi voltam. Nézzen rám, mondtam.
A győztes olyasvalaki, aki istenadta tehetségét fölismeri és kiműveli, és képességgé változtatja.
Akik húsz százalékot érnek el, azt hiszik, megérdemlik a többi nyolcvanat is.
Nincs olyan, hogy ha, kellett volna, lehetett volna. Ha lehetett volna, meg kellett volna csinálnod.
A titok az, hogy nyolc nagy játékosod kell hogy legyen. A többi négy csilloghat.
Senkiből kezdővé lenni. Kezdőből versenyző. Versenyzőből győztes. Győztesből bajnok. Innen már csak a dinasztia jöhet.
Az NBA olyan, mint az amerikaifutball, csak nincsenek sisakok és válltömések.
Gyerekkoromban úgy tanítottak: nincs hullaszemle, tehát nincs szabálytalanság.

Shaquille „Shaq” O’Neill a nevével szemben afroamerikai. Százötvennégy kilós, 215 cm magas, ma is aktív játékos. Ha elmegy egy védő mellett, a huzata elviszi. De legjobban középen szeret betörni, ötven kilométeres (városban megengedett) óránkénti sebességgel, két védővel a nyakán. Ő is mondott egyet s mást:
Belefáradtam, hogy csak azt hallom: pénz, pénz, pénz. Én csak játszani szeretek, Reebok cipőben, és néha Pepsit inni.
Minden szinten győztem már, kivéve az egyetemi bajnokságot meg a profit.
Én vagyok az NBA legjobb amerikaifocistája és a legszexisebb kosaras.
A nagyszerűség nem egyedi tett, hanem viselkedésmód. Az vagy, amit ismételten, rendszeresen teszel.
Néha a játékos legnagyobb kihívása az, hogy megbirkózzék a csapatban rá kirótt szereppel.
A meccs túl hosszú, a szezon túl hosszú, a játékosok is túl hosszúak.
A kosárlabda ötven százalék szex, ötven százalék pénz. Vagy ezt Dennis Rodman mondta? Már nem emlékszem. Vannak, akik szerint ha a kokó hélium volna, az egész NBA mezőnye már lebegne.

Mostantól pedig nem néhai Józsi bácsitól, valamikori edzőmtől idézek – megtettem azt már elégszer. Fölülmúlhatatlan. Most jön a legrosszabb: a magam mondásaival hozakodom elő.
Ha nem edzel, valaki más épp azt teszi.
Én azt szerettem a játékban, hogy alkalmam volt játszani.
A vereség nem sorsszerű, a változni nem tudás annál inkább.
Még senki se bánta meg, ha a legjobbat adta ki magából a pályán.
Az el nem vállalt dobások száz százaléka nem megy be.
Mielőtt győzöl, el kell hinned, hogy méltó vagy rá.
Ha nem vagy elég nagy a vereségben, a győzelemben se leszel az.
A bajnok az az ember, aki kezét-lábát törte, izzadságban úszik, a kimerültség végső pontján – amikor nem látja senki.
A sport leggyorsabb tanulási módszere, ha a bajnokot figyeled.
Az ember, aki tovább küzd, pedig már fáj, az a bajnok.
Nem lehetsz győztes, ha egyszersmind félsz a vereségtől.
Nem a gyakorlásba fektetett idő számít, hanem az, hogy mit fektettél a gyakorlásba.
Szeretek győzni, elfogadom a vereséget, de leginkább a játékot szeretem.
Hogyan lehetne még izgalmasabbá tenni a játékot? Ha száműznénk a bírókat, megkettőznénk a kosár átmérőjét, a résztvevők magasságát két méterben állapítanánk meg, és megengednénk, hogy a játékosok fegyvert viseljenek. Az igazi XXI. századi játékok a kosár mellett a kézilabda, a hoki és ha lerövidítik a pályát, a vízilabda. A lényeg: gyorsaság, kombinálókészség, sok gól és a sok csere. Talán ez utóbbi a legfontosabb.
Miért nem idéztem magyar sztárokat? Van kettő. De olyan szófukarok. Az ötvenes évek nagy játékosait, mint Gabányit a MAFC-ból, Gremingert, Czinkánt a Honvédból, a két Hódit nem sikerült elérnem. Utóbbiak Ausztráliában élnek. Laborcz halott már, vele és a szintén kosaras feleségével együtt vacsoráztunk egyszer, mert az utolsó feleségem rokona volt. Egyedül a 210 fölötti Seress Tóth Józseffel cserélhettem eszmét a Fény utcai piacon. Ő volt a legfiatalabb a régi Honvédban, ezért „Tóth úrnak” szólították a nagyok. Azok, akikből tulajdonképpen a válogatott állt. Az, amelyik Európa-bajnok lett. Abban megegyeztünk, hogy a Harlem Globetrotters a labdazsonglőreivel a cirkuszművészet műfajába sorolható.
Hogy én mire vagyok a legbüszkébb, amit a kosárban elértem? Amikor egyszer a középkörből felugrottam, és védővel a nyakamon csont nélküli kosarat dobtam. Amikor eldobtam a labdát, már tudtam, hogy bemegy. Hátat is fordítottam, hogy felvegyem a védő pozíciót. Többé sose sikerült. De akkor Titi ott ült, és látta.