A mérkőzés első félideje az utolsó percig a kapusokról szólt, mind Neuer, mind Donnarumma szenzációsan tette a dolgát. Majd következett Musiala bokasérülése, ami első ránézésre is olyan brutális volt, hogy a PSG olasz kapusa a pályán elsírta magát. A második játékrész 78. percében Doué góljával került előnybe a PSG, amely ezt követően kilenc emberre fogyatkozott: Pacho és Hernández is azonnali pirossal volt kénytelen elhagyni a pályát. A német bajnok hiába volt kettős emberelőnyben, Ousmane Dembélé a 96. percben bevitte a kegyelemdöfést. A Paris Saint Germain jutott a négy közé.

Dembélé gólöröme Diogo Jota emlékének szólt
A teljes káosz közepette talán nem volt észrevehető, vagy nem kap elég figyelmet, de Ousmane Dembélé a gólörömével a Liverpool csütörtök hajnalban elhunyt játékosa, Diogo Jota emléke előtt tisztelgett.
A portugál válogatott támadó sajátos ünneplési formája volt a „FIFA-játék gólöröm”, azaz leült törökülésben, és egy képzeletbeli kontrollerrel játszott. Jota nagy gamer hírében állt, hivatalos versenyen is szerepelt. Dembélé ezt utánozva adózott emlékének.
A PSG karaktert mutatott, csapatként küzdött
Achraf Hakimi ismét kulcsszerepet vállalt a Paris-Saint Germain támadójátékában is, a marokkói szárnyvédő szolgáltatta a gólpasszt a mindent eldöntő Dembélé-gólhoz.
Nagyon boldogok vagyunk, és büszkék erre a csapatteljesítményre. Egy kemény csapat állt előttünk, de mi megtettük, amit meg kellett a győzelemhez. A Bayern az egyik közvetlen riválisunk volt a tornán, hozzánk hasonlóan tudnak játszani, nagyon örülünk ennek a sikernek
– fogalmazott Hakimi a DAZN-nak.
Mindig nehéz kettős emberhátrányban játszani, de megmutattuk milyen karakterünk van, és megszereztük a rendkívül fontos második gólt
– ezt már a Paris Saint-Germain csapatkapitánya, Marquinhos mondta a meccs után. A brazil középhátvéd nyilatkozatában kitért Diogo Jota halálára is, ami szerinte nagyban befolyásolta a csapat hangulatát, kimondottan azért is, mert több portugál játékos is szerepel csapatukban. Musiala mellett sem ment el szó nélkül a Marquinhos:
Olyan történt vele, amit nem szeretnél futballpályán látni
– fogalmazott.