Nőmentes övezet

Középkorú, érett férfi vagyok. Azonkívül hiteles is. (Erről az érintett bankok tudnának egyet-mást mondani.) Minden adottságom megvan tehát ahhoz, hogy tévéhíradót vezethessek a nemzeti főadón. Középkorú, érett (hiteles) férfiként azonban azzal is tisztában vagyok: csupán a genetika szeszélye, hogy nem 2-essel kezdődik a személyi számom. Márpedig ha netán középkorú, érett, hiteles nő volnék, a dolgok pillanatnyi állása szerint elvi alapon kiparancsolnának a Magyar Televízió híradóstúdiójából, én meg mehetnék panaszra az ORTT-hez, ahol ugyancsak a női nem van törpe kisebbségben. (Le is söprik minden adandó alkalommal.) Sőt, a – véletlenül csupa középkorú, érett, saját bevallása szerint hiteles – tévés vezető még azt is nyilatkozná a csodálkozó sajtónak: a nők talán szebbek, de születésüknél fogva butuskák; ráadásul hagyományosan összevissza fecsegnek – így aztán nem is hisz nekik senki (de a középkorú, érett döntéshozó férfiak semmiképpen). Jogos, ha leveszik őket a képernyőről.
Ha a kedves olvasó mindezt tréfának vélné, tekintsen este fél nyolckor a képernyőre: valóban nőmentes övezetet talál. Hiába babrál az ember a távirányítóval: a nagy nyugati tévék leragadtak a kétnemű híradós műsorvezetésnél – nyilván nem értik az idők szavát. Jómagam azok közé tartozom, akik sokkal kellemesebb jelenségnek tartják például Novodomszky Évát, mint Pálffy Istvánt – de hát ez is biztosan annak a fránya személyi számnak az egyenes következménye. Ezzel szemben most be kell érnem Pálffyval. Aki kétségkívül megfelel minden újonnan támasztott kritériumnak: férfi is, érett is, középkorú is – hitelességét pedig a közszolgálat mellett a kertévék ingoványos világában is hosszasan edzette. Hol van már a „mindhalálig Fradi-szív” avíttas eszménye, hogy nem igazolunk idényenként ide-oda, hanem egy csapatszínért élünk és halunk? E pillanatban Pálffynak még helyettese sincs – úgyhogy a tájékoztatás pártatlansága jegyében aggódhatunk az egészségéért. (Tényleg: ha Friderikusz ágynak esik, ki vezeti a közszolgálati műsorszámként elkönyvelt Friderikuszt?)
Ha a Magyar Televízió lélekben átkeresztelkedik Macsó Televízióvá, az önmagában is elég nagy baj: Göncz Kinga például már alighanem minden más programját lemondta, hogy kellő energiát fordíthasson e közpénzből finanszírozott példátlan esélyegyenlőtlenségi médiaskandalum orvoslására. A simán nőgyűlölő döntés és e döntés büszke nyilvános indoklása azonban súlyosabb gondok jelenlétét jelzi a nemzet televíziójánál. Az ugyanis nem létezik, hogy ennek az arculatváltásnak álcázott szimbolikus lépésnek egy röpke perc alatt ne lehetett volna végigzongorázni a várható következményeit: összehasonlíthatatlanul nagyobb biztos kárt fog okozni a cégnek, mint amennyi feltételezett szakmai hasznot hajthat. Azt gondolná a kibic: a köztévé hírigazgatója és elnöke is elég érett és elég középkorú (s minden bizonnyal elég férfi is) ahhoz, hogy úgy vágják ki a féltékeny Pálffyt az ajtón a szólózó ötletével, hogy Nagy Richárd képe is leesik a falról. De ha ők nem is látták a veszélyt, ott van a vezetőségben például a még hitelesebb és még középkorúbb Baló György. Hogyhogy nem szólt az ifjabbaknak: fiúk, ebből baj lesz; egy emberként fognak nekünk esni a konzervatív, a liberális, sőt a szocialista kritikusok?
Régi igazság: nőmentes övezetben a férfiak is boldogtalanok. A nők ráadásul nemcsak álmodoznak a fess hímnemű tévésztárokról, de adót is fizetnek. Minden bizodalmunk Göncz Kingában lehetne, de most olvasom a lesújtó hírt: az esélyegyenlőségi miniszter keres a legrosszabbul a kormányban. Nincs remény.