A gyávaság színe

Megdöbbentő volt hallani és látni Kasza József mélységes csalódottságát annak kapcsán, hogy hétfőn, a tavalyi gyászos kimenetelű népszavazás évfordulóján az Országgyűlés egyik része csak némi házelnöki unszolásra volt hajlandó felállással tisztelegni a határon túliak kitartásáért. A délvidéki magyarság legfontosabb szervezetének elnöke felfoghatatlannak tartotta a kormánykoalíció képviselőinek magatartását éppen azon a napon, amikor a szomszédos országokban élő magyar közösségek valamiféle kiengesztelő, megbánó gesztust vártak azoktól, akik ellenük hangolták az anyaország lakosságát. A Vajdasági Magyar Szövetség vezetője és az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésére meghívott többi határon túli politikus a megbánás helyett további ígérethalmazzal tarkított mellébeszélést hallhatott a kormány jelen lévő illetékesei részéről. Egyetlen olyan álláspont hangzott el, amelyben immár több mint egy éve következetesen kitart a Gyurcsány-kabinet, ez pedig a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) mellőzése.
Sajátos, diktatúrákra emlékeztető logika mentén utasítja el a miniszterelnök az intézményesített keretek között zajló magyar– magyar párbeszédet. Gyurcsány Ferenc úgy véli, csak akkor van értelme a Máért ülésének, ha azon konszenzusos megegyezés születik. Ilyen megközelítésben holnap akár az Országgyűlés ajtajára is lakatot tehetnek, hiszen a parlamentáris demokráciákban igencsak ritka a teljes egyetértés a politikai pártok között. Mi több, a demokrácia ábécéje szerint éppen a vita, a különböző – olykor szögesen ellentétes – vélemények ütköztetése jelenti a normalitást. A határon túli magyarok gondjainak megvitatására, s azok lehetőség szerinti orvoslására létrehozott Máért éppenséggel akkor válna tökéletesen haszontalan intézménnyé, ha mindenki mindenben egyetértene. Akkor ugyanis vagy arról lenne szó, hogy az anyaországi politikai erők egységbe tömörülve támogatnak minden egyes igényt, vagy – ennél még örvendetesebb állapot – olyan tökéletes lenne a kisebbségben élő magyarok helyzete, hogy Budapest szerepvállalása jelképessé válna.
A Máért jegelésének prózai oka a politikai gyávaságban keresendő. Gyurcsány Ferenc nemcsak azt nem bírja elviselni, hogy bírálatok érik a határon túlról, hanem azt sem, hogy a Fidesz valahogy mindig szót tud érteni a szomszédos országokban élő nemzetrészek szervezeteivel, még azokkal is, amelyek nem viselkedtek mindig barátian a jelenleg ellenzékben lévő párttal. Hogy miben rejlik ez a balliberális oldal által érthetetlen közös nevező? Egyrészt a természetes empátiából, a lelki kötődésből, amelynek megértését nem is várhatjuk el a szocialistáktól és szabad demokratáktól. Másrészt a jobbközép oldalon immár tizenöt éve van koncepció a határon túliak sorsával kapcsolatban. Tény, e koncepcióban voltak, s nyilván lesznek is változások, változtatások, azt azonban nehéz kétségbe vonni, hogy a szülőföldön maradásra, az anyanyelvű oktatás biztosítására és az ezeket leginkább garantáló autonómia támogatására épülő nemzetpolitikai gerinc egyenes maradt. Ezzel áll szemben a határon túliak véleményét mellőző, improvizatív píárötletekre koncentráló valami, amit Gyurcsány Ferenc – saját szemszögéből tulajdonképpen érthetően – nem mer a Máért ülésén képviselni.