Hogyan legyél humoralista (111.)

A Hamvas-sorozatot meglehetősen elnagyolva és már abba is hagyva, ezt a kiaknázhatatlan egyszeri nem-akárkit (!) barbár felületességgel máris kipipálva, újabb „szenzáció” után kajtatva, meg-megszólalt bennem Karinthy márkija, s diszkréten, de lelkiismeret-furdalóan faggatott belém látva: na mostantól, ezek után, hova és főleg mivel fokozod majd?! Maníros elektronikus és írott média-szóhasználattal válaszolhatok: Jánosik Zsuzsa segítségével, Átörökítendő kincseim címmel egy csoda-könyvet „fújt be a szél postaládámba.” Adventi időbe léptünk, ilyenkor mindenki kicsit „magába száll”. Elkerülve az ezzel járó külsőséges „ájtatoskodást”, úgy érzem túlmutat ez a könyv „üzenete” a rám gyakorolt hatáson, nemcsak nekem „beszél”. De nem is írom tovább, inkább „kódex-másolok”, mert a szerkesztő – a könyv hivalkodás-mentes eszköztelen alázatának szellemében magát meg sem nevezve –, a könyv hátsó borítóján önhöz is, hozzád is szól.
TISZTELT OLVASÓ!
Amikor ezt a könyvet kezébe veszi, csendesítse le a lelkét, engedje magához azt a békés derűt, a tiszta, józan, ÉRETT életlátást, amit a sorok írói sugallnak. Idősek és fiatalok gondolatban üljenek a szerzők mellé és miközben megnyitják belső hallásukat bizton számíthatnak arra, hogy igazi kincsek örököseivé lesznek.
Ha saját gyönyörűségüket megtalálták, kérem vigyék el a magányos, nehéz sorsú vagy elkeseredett embereknek ezeket az ÜZENETEKET – mint egy csepp kristálytiszta forrásvizet – felüdítőnek. (Ez a meg- és felszólítás bátorít arra, hogy továbbadjak ebből az 518 oldalas kincsestárból pár kivonatolt szemelvény-részletet.)
Igazgyöngyök sorakoznak itt az oldalakon, melyek csak azokéi lesznek, akik szeretettel közelítenek hozzájuk.
A könyv bevezetőjében Csordás Lászlónétól, az Esélyegyenlőség Alapítvány Kuratóriumának elnökétől megtudjuk, hogy az alapítvány pályázatot írt ki, mellyel olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy:
Mitől derűs, boldog, kiteljesedett az egyik ember alkonya és mi az, amitől magányos, megtört, betegségbe, önsajnálatba temetkezett a másiké?
Mi ad erőt az idős kor és az azzal járó lelki és testi változások elfogadásához?
Mi az, ami egy emberöltő tapasztalatait, életbölcsességét önmagába zárni késztet és nem átadni okulásul, az arra rászorulóknak?
Van egy mondás, ami úgy szól, hogy „Akinek nincs múltja, annak nincsen jövője…”
Ma is mint minden időben a szülő féltő gonddal, feltétel nélküli szeretettel veszi körül gyermekét.
A gyermek pedig ugyanúgy vágyik a szülői szeretetre, figyelemre, gondoskodásra, mint más korokban vágyott.
Vajon hol szakad el mégis a lánc?
Hol felejtkezik el arról a gyermek – vagy a szülő –, hogy a mai tettek a holnap példáját szolgálják – a másiknak, a másik generációnak?
Mi az, ami elfelejteti a hovatartozást, a belső tartás, a reális értékek elismerését?
A tartós és a VALÓDI BOLDOGSÁGRA törekszik-e, a ma embere, az illúzió, a pillanatnyi „jók” helyett?
A REÁLIS képességének megfelelő igényeket tartja-e fontosnak az ember az egyenlősdi szemlélet helyett?
Függetleníteni tudja-e magát a fogyasztói társadalom diktálta reklámok és a divat által felfokozott álszükségletek kelepcéitől?
Választásánál, döntéseinél, szempont-e a VALÓDI TESTI-LELKI igénye: a belső harmóniája, békéje?
A választ a kérdésekre maguktól az illetékesektől, a tapasztalt és/vagy tanult idős emberektől kértük és kaptuk meg hitelesen. Mégis a végső választ mi magunk, magunknak adjuk meg az élet minden pillanatának apró döntéseivel. Mert döntéseink káros következményeit magunknak el kell viselni és miénk annak babérja is. A pályázók őszintén beszélnek önmagukról, nem bújva a névtelenségbe, kitárják életük titkait, örömeit és tanulságait, önzetlenül, mert SEGÍTENI VÁGYNAK – köszönettel tartozunk Nekik érte.
A könyvben életek, sorsok, hivatásos és amatőr alkotók tárják elénk azt, hogy az élet minden területén a kis falvakban és a nagy városokban, magányosan, társsal vagy családdal, egészségesen vagy betegen, kézi vagy szellemi elfoglaltsággal, segítséggel vagy önerőből, de megtalálható a derűs öregkor. Igazolva, hogy minden ember egyszeri, egyedi, megismételhetetlen csodája a világnak, és hogy mindenkinek az életéről egy-egy regényt lehetne írni, annyi szép és gyötrelmes eseménye van. És anynyi út vezet a teljes élethez, a boldogsághoz, ahányan vagyunk.