Elvileg semmi sem akadályozza a magyar orvosokat abban, hogy külföldön boldoguljanak az EU-csatlakozás óta. Ugyanolyan piacképesek, mint bármely más tagország szakemberei. Pontos adatok híján is jól ismert, hogy egyre több orvosunk megy külföldre, és főleg a hivatásukat szerető, jó szakemberek találják meg a számításukat nyugaton. Van, aki csak hét végi ügyeleteket vállal, van, aki néhány hónapra, évre költözik ki és visszatér, de olyan is akad, aki egyáltalán nem kívánkozik haza. Tavaly május óta 1026 orvos kérte ki a jó hírnév igazolását, a külföldi munkavállaláshoz elengedhetetlen dokumentumot a Magyar Orvosi Kamarától (MOK).
Sokan azt jósolták, hogy amilyen hirtelen fellángol a külföldi munka iránti érdeklődés, majd ugyanúgy lecsillapodik. Egyelőre azonban az ellenkezője tapasztalható, hónapról hónapra 60–80 orvos folyamodik az igazolásért, és bár ez nem jelenti azt, hogy ennyien el is hagyják az országot, a tendencia riasztó. Miért is ne akarnának az idehaza megalázó fizetésért robotoló magyar orvosok nyugatra menni, hogy ott egy hét végi ügyelettel többet keressenek, mint idehaza egy hónap alatt? Ráadásul nyugaton tárt kapukkal várják őket, ahogy a többi új EU-tagország szakembereit is – az orvos- és szakápolóhiány általános európai, sőt világjelenség. Németországban 12–14 ezer orvosra és 20–30 ezer szakápolóra lenne szükség. Óriási a szívóereje Angliának és a skandináv országoknak. Szakmai körökben közismert, hogy a spanyol és portugál orvosok tömegével vándorolnak el a skandináv országokba, az észt orvosokat Finnország szippantja el. De akad kirívó ellenpélda is: Törökországban jelenleg több mint tízezer orvos nem kap munkát, és számuk 2020-ra várhatóan harmincötezerre nő.
Idehaza 15–20 százalékosra tehető az orvoshiány. A fővárosban 8–10, vidéken 20–30 százalék, a hiányszakmákban (aneszteziológia, intenzív terápia, patológia, radiológia, infektológia, neurológia) pedig vészesen magas. Más megközelítésben: amíg a tízezer lakosra jutó orvosok száma országosan 37,8 fő, Budapesten 82,1, a közép-magyarországi régióban 56,2, a Dél-Alföldön 33,8, Észak-Magyarországon 25. A legsúlyosabb gondokkal a kisebb megyei kórházak küzdenek, ahol lasszóval sem lehet orvost és szakápolót fogni. Vidéken van olyan szakorvos, aki egyszerre tíz helyen áll munkaviszonyban.
A tömeges elvándorlás mellett a legaggasztóbb az orvostársadalom gyors elöregedése, az elégtelen utánpótlás és a pályaelhagyók nagy száma. Magyarországon ez idő szerint 34 360 orvos praktizál. Egyharmaduk, tehát több mint tízezer (!) orvos néhány éven belül eléri a nyugdíjkorhatárt. Ám nemcsak elöregedett a magyar orvosi kar, hanem a legbetegebb és leghalandóbb társadalmi réteg is. Orvosaink körében kiugróan magas a szív- és érrendszeri betegségek aránya, a statisztikák szerint a halandóság meghaladja körükben az átlagot. A munkájukkal járó stressz, az agyonhajszoltság, a kilátástalanság egészségügyi panaszokban bosszulja meg magát. A magyar nők közül a doktornők esélye a legkisebb a nyugdíjaskor elérésére.
A szakképzés már rég nem pótolja az orvosok elvesztését. A rendszerváltozás előtt olyan népszerű volt az orvosi pálya, hogy a túljelentkezés elérte a tízszeres arányt, míg ez mára alig kétszeresre csökkent. Mostanában a szükségesnek ítélt 1500 helyett 850–880 fiatal végez évente a négy hazai orvosegyetemen, a budapestin, a debrecenin, a pécsin és a szegedin, a friss diplomások negyede azonban nem is kezd orvosként dolgozni. A kormány ugyan kismértékben emeli a keretszámokat – jövőre például 66 fővel –, ám ennek hatása is csak tizenegy év múlva jelentkezne, hiszen legkevesebb ennyi idő kell ahhoz, hogy valaki szakorvossá váljon. Az EU-csatlakozás óta vonzóbb lett az orvosi pálya, de korántsem azért, mert a magyar fiatalok bizodalma megnőtt a magyar egészségügy iránt, hanem a szabad külföldi munkavállalás miatt. A csatlakozás után a túljelentkezés újból megnőtt – hat és félszeresére –, s a külföldi munka vonzerejét igazolja egy friss felmérés, amely szerint az orvostanhallgatók és a rezidensek (a szakorvosképzés első két évét töltő fiatal orvosok) meglepően nagy hányada – 66 százalékuk! – fontolgatja a külföldi munkavállalást. A kutatás egyik vezetője, Eke Edit szerint sürgős stratégiai lépésekre van szükség a leendő orvosok megtartása érdekében. A SOTE Általános Orvosi Karának dékánhelyettese, Acsády György azt mondja, a külföldi munkavállalás szándéka nyílt titok, egyáltalán nem tabu egyetemi körökben. Az azonban elgondolkodtató, hogy a magyar fiatalok idehaza elsajátítják az orvosi hivatást, majd tudásukat külföldön kamatoztatják. Gazdasági baklövés, hogy Magyarország óriási összegű közpénzből (és szellemi kapacitásból) más országok javára képez ki szakembereket. A dékánhelyettes szerint a veszély tíz–tizenöt év alatt szűnhet meg, akkorra a nyugati munkaerőpiac telítődik.
A rendszerváltás óta a pályaelhagyók másik lehetősége, hogy gyógyszercéghez szegődnek. Az idehaza működő több mint száz nemzetközi gyógyszervállalat ezernél több magyar orvoslátogatót alkalmaz. Fizetésük jócskán meghaladja az orvosét, autót, mobiltelefont kapnak, s ha túlteljesítik a normát, nem marad el a bőkezű jutalék sem. A harminckilenc éves K. I. orvoslátogató pályamódosítása tipikus történet. A pécsi egyetem elvégzése után tüdőgyógyászaton dolgozott Budapesten, öt év után megszerezte a szakvizsgát, majd tovább húzta az igát, beletörődve a sorsába. De amikor egy év szakorvosi munka után látta, hogy a lakásrezsijét sem tudja kifizetni, megelégelte, hogy nem becsülik meg, még családot sem vállalhat felelősen. Baráti meghívásra Kanadában töltött négy hónapot, az ottani orvosok egyszerűen nem hittek neki, hogy orvos létére szűkölködik, albérlőt kell tartania, hogy megéljen. Hazajőve elszegődött egy gyógyszercéghez, s azóta sem bánta meg döntését, bár sajnálja, hogy nem praktizálhat.
Az utóbbi tíz év hazai kormányai több rendelkezést hoztak, hogy eltántorítsák az orvosokat a multiktól, vagy hogy az orvoslátogatókat visszakényszerítsék a szakmába. A legújabb ilyen jogszabály, hogy az orvoslátogatók nem írhatnak fel gyógyszert sem maguknak, sem családtagjaiknak, kivéve sürgősség vagy életveszély esetén. De vajon miért van szükség ennyi gyógyszercégre és orvoslátogatóra? Azért, mert az idehaza alkalmazott készítmények zöme külföldi termék, itthon elő sem állítható. Az utóbbi évtizedekben annyit fejlődött és anynyira specializálttá vált az orvostudomány s ezen belül a gyógyszerkutatás, hogy a cégek csak a készítmények és orvosi eszközök kis részét tudják előállítani kellő színvonalon. Ezek megismertetése és forgalmazása pedig csak tájékozott szakemberekkel lehetséges.
Még egy változás érte a magyar egészségügyet az EU-csatlakozással: nálunk is hatályba lépett az uniós munkaidő-szabályozás. Ez azt jelenti, hogy orvos heti 48 óránál több munkára nem kötelezhető, legfeljebb felkérhető túlóra teljesítésére többletjuttatásért. Az ügyeleti időt egészében munkaidőnek kell elszámolni, és 24 óránként legkevesebb 11 óra pihenőidő jár. Vége tehát a harminchat meg hatvanórázásnak, a reggeltől másnap estig, szombattól hétfőig tartó ügyeletnek. Az európai orvoshiányt főként ez a szabályozás idézte elő, s ez az oka nálunk is a munkaerő elveszítésének. A szabályokat azonban csak akkor lehetne betartani, ha még legalább 15 ezer orvos állna munkába. A MOK kielégítő és jogszerű megoldást dolgozott ki erre a helyzetre, küzd az európai munkaidő-szabályozás betartásáért, a Magyar Kórházszövetség ezzel szemben határozottan ellenzi az irányelv bevezetését. A szövetség elnöke, Golub Iván leszögezte, hogy az irányelv a magyarországi viszonyok közt alkalmazhatatlan: az ügyelet-összevonások, a feladathalmozások és a kényszerátszervezések miatt érezhetően romlik az ellátás, nő a várakozási idő, válsághelyzet fenyeget. Amit orvosaink a réven nyernek, elveszítik a vámon, hiszen az irányelv értelmében nem túlórázhatnak és dolgozhatnak egyszerre több (nemritkán fél tucat) alkalmazásban. Golub Iván szerint a törvény azért is visszás, mert ha a közalkalmazott sebész az uniós szabályozás értelmében délután négykor leteszi a szikét, utána a magánrendelőjében annyit dolgozik, amennyit csak akar. A hatályos hazai jogszabályok nem állnak összhangban az uniós irányelvvel.
A rendezetlen helyzet miatt némelyek belevágnak a pereskedésbe. Jelenleg tucatnyi munkajogi per zajlik Magyarországon, például Pécsváradon, Győrben, Székesfehérváron, Egerben és Szolnokon. Nemrég az egész ország értesülhetett arról, hogy a szolnoki bíróság másodfokon is kimondta: az ügyeletben eltöltött minden perc munkaidőnek számít, és ennek megfelelő bérezés jár érte. Tizennégy baleseti sebész győzött, de abban a pillanatban pórul járt: a Hetényi Géza Kórház vezetősége elrendelte, hogy a traumatológiai osztály az ügyeleti rendszerről térjen át a két műszakos munkarendre, így egyelőre csak sürgős eseteket láthat el. Megemelte a pereskedő traumatológusok bérét, de kártérítést nem fizetett, sőt megfosztotta őket kiegészítő juttatásaiktól. Ez utóbbi lépést sokan felháborító megtorlásnak, mások a pénz- és létszámhiány szülte kényszernek tekintették, az orvoskamara nyilvánosan tiltakozott ellene, aminek hatására a kórház vezetősége végül visszavonta döntését. A MOK a szolnoki bíróság ítéletét egyszersmind fordulópontnak és precedensértékűnek tekinti, amely szerinte tavaly május elseje óta minden aktív orvosra és szakdolgozóra érvényes. Visszamenőleg összesen negyvenmilliárd forint jár nekik, sőt mi több: ha egy orvos negyven év során csupán havi öt ügyeletet teljesít, az európai munkajogi szabályozás értelmében a nyugdíját 60–65 év szolgálati idő arányában kellene kapnia. Ezért is gondolják sokan úgy, hogy nyolc–tíz éves külföldi többletmunkával már tisztességesebb nyugdíjra tehetnek szert.
Az egészségügyi minisztérium akadékoskodása miatt az orvoskamara az Alkotmánybírósághoz és az Európai Bizottsághoz fordult, ez utóbbinak címzett beadványát a szolnoki eseményekkel is kiegészítette. Arra a kérdésre, hogy a precedensértékű ítélet után most mi lesz, Rácz Jenő egészségügyi miniszter a MOK hivatalos folyóiratában, az Orvosok Lapjában októberben ezt válaszolta: „őszintén mondom, nem tudom… Ha látnám és tudnám a megoldást, én lennék a legokosabb ember az Európai Unióban.”
Ebből az esetből is jól látszik, hogy a magyar orvosokat miért taszítják a magyar viszonyok, és miért kívánkoznak külföldre – mondja Éger István, a MOK elnöke. Azt tapasztalják, hogy hátrányos helyzetbe kerülnek, ha bátran kiállnak jogaikért. A 2006-os költségvetésben a leghalványabb jele sincs annak, hogy a kormányzat enyhítene az egészségügy válságán. Évtizedek óta az orvosok hivatástudata akadályozza meg az összeomlást. Az elvárások egyre nagyobbak, a gyógyítás feltételei pedig egyre gyalázatosabbak. Az egészben az a legördögibb, hogy az ostor éppen azokon csattan, akik a végsőkig kitartanak, és nem hagyják el a süllyedő hajót.
Tény, hogy az EU-ban sem tudják maradéktalanul végrehajtani a direktívát, csakhogy a nyugati betegellátás össze sem hasonlítható a hazaival. Abban minden szakember egyetért, hogy elodázhatatlan a magyar egészségügy reformja és az egészségügyi dolgozók béremelése. A fekvőbeteg-ellátás évtizedek óta korszerűtlen, folyamatosan romlik: 154 kórházunkból 64 súlyos adósságokkal küzd, ez a szám folyamatosan emelkedik, és csupán 23 intézmény mondható nullszaldósnak. Borsod megye valamennyi kórháza – a megyeit kivéve – eladósodott. Baranyában, úgy hírlik, az év utolsó hónapjaiban már sehol sem vállaltak műtétet, jövőre halasztanak minden tervezhető operációt. A kis vidéki kórházak zöme önerőből nem tudja megoldani az ügyeleteket, ezért külsősöket alkalmaz. A kényszer új foglalkozási kört hozott létre, a kizárólag ügyeletet vállaló maszek orvosokét. Szinte nincs olyan megye, ahol ne alkalmaznának határon túli orvosokat. Szabolcs-Szatmárban nem egy olyan kórház van, ahol az orvosok több mint fele kárpátaljai. A határon túli magyar orvosokról tudható azonban, hogy nagy részük ugródeszkának tekinti az anyaországot a nyugati munkavállaláshoz.
Nem jobb a helyzet az alapellátásban sem. A menő praxisokból is csak vegetálni lehet, hiány van háziorvosokból is. A 6850 körzetből 120–140 tartósan üres, és 120–150-ben csak folyamatos helyettesítéssel tudják megoldani az ellátást. Fenyeget az elöregedés veszélye, a 6850 háziorvosból több mint 1200-an a hatvanas, több mint 900-an a hetvenes éveikben járnak. Hatvanévesnél idősebb háziorvosok tízszer többen vannak, mint 35 évesnél fiatalabbak. Az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója, dr. Balogh Sándor szerint az egyetlen megoldás a kistérségi szerveződés. Ez azt jelenti, hogy körzetek összevonásával olyan egységek jönnének létre, amelyek akár tíz orvos felügyelete alá tartoznak. Emellett a praxisok megmaradnának. A lakosságnak és minden önkormányzatnak el kellene fogadnia, hogy számos faluban nem tartózkodna orvos, mégis egyenletes lenne az ellátás.
– A jelenlegi rendszer nem tartható fenn. Le kell mondani arról az irreális igényről, hogy minden falunak legyen orvosa – hangsúlyozza a főigazgató. – Eddig harminc–negyven önkormányzattal beszéltünk, és húsz–huszonöttel állandó kapcsolatot tartunk. Van fogadókészség a tervre. Persze a megvalósításához legalább öt–tíz évre és közösségi összefogásra van szükség – teszi hozzá Balogh doktor.
A magyar egészségügy a világ egyik legköltséghatékonyabb rendszere: a minimax elvén működik, azaz a minimális ráfordításhoz képest maximális teljesítményt nyújt. Ennek „titka” azonban egy szakmai réteg évtizedek óta tartó, módszeres kiszipolyozása. A magyar orvostársadalom hősies küzdelmet folytat az összeomlás rémével. A kérdés csupán az, meddig nézi és tűri el a magyar lakosság, hogy e tartós krízis nem az orvosok és szakápolók bérköveteléséből vagy a hálapénzből fakad, hanem a beteg és súlyosan elhanyagolt rendszerből.
origo.hu
A legtöbben csak 4 pontig jutnak – Ön mennyire ismeri Magyarországot?
