A XX. század második felében volt tapasztalható az elmúlt ezerkétszáz év legszélesebb körű felmelegedése az északi féltekén – állapították meg brit kutatók. A University of East Anglia munkatársai minden lehetséges eszközt bevetettek, hogy megértsék a változás okát. Kőzetmintákat, fák növekedési gyűrűit, jégmintákat, történelmi feljegyzéseket, meteorológiai adatbázisokat vizsgáltak meg. A szakemberek a munka részeként könyvtárakban is sokat időztek, ahol a legkorábbi éghajlatra vonatkozó visszaemlékezést Krisztus után 800-ból találták – írta a BBC. Olyan feljegyzésekre kell gondolni, amelyekben a szerzők például megemlékeznek azokról a ritka alkalmakról, amikor holland földön befagyott a csatornák vize. A fellelt információk egybevetése megerősítette azt a korábbi feltételezést, amely szerint az elmúlt ezerkétszáz évben előbb egy jelentős felmelegedést hozó korszak következett be az északi féltekén. Ezt a 890 és 1170 közötti időszakot, az úgynevezett középkori meleg periódust hűvösebb korok, mint például az 1580-tól 1850-ig tartó, szakmai körökben „kis jégkorszak”-ként emlegetett csaknem háromszáz év követte.
Az éghajlat mostani módosulása jól látható a fák évgyűrűin: melegebb időszakokban ezek a körök szélesebbek, mint a hideg korokban. A skandináv, a szibériai és az amerikai Sziklás-hegység erdőiből gyűjtött minták egyaránt a felmelegedés jeleit mutatták. Hasonlóan jó jelzője a változásnak az Északi-sark jégtakarója, ennek kémiai elemzésével igen pontos adatokhoz juthatnak a kutatók. A jégbe fagyott szennyeződések aránya miatt a XX. század második felében tapasztalt felmelegedést a szakemberek nem a ciklikus változásokkal, hanem a káros anyagok kibocsátásával magyarázzák.
origo.hu
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: nem a magyar érdekeket képviselte Ruszin-Szendi Romulusz
