Szinte teljesíthetetlenül rövid határidőt szabott Kóka János gazdasági miniszter a Magyar Energia Hivatalnak (MEH) arra, hogy összeállítsa az erőművek és a Magyar Villamos Művek (MVM) közötti hatóságiármegállapításhoz szükséges képleteket. A munkával a hivatal szakembereinek három hónap alatt kell elkészülniük és figyelembe véve, hogy hatósági termelői ár a magyar villamosenergia-piacon utoljára 2003. december 31-én volt életben, a MEH most aligha elégedhet meg a régi formulák leporolásával. A csaknem nulláról induló adatgyűjtés azonban időigényes feladat – az ügyet jól ismerő informátorunk szerint legalábbis korábban a hasonló munkák rendre hosszabb időt vettek igénybe három hónapnál.
A sokváltozós egyenlet
Hogy a hatósági termelő ár megállapítása mennyire bonyolult, az már akkor is kiderül, ha csupán vázlatosan tekintjük át az energiahivatalra váró tennivalókat. A probléma ott kezdődik, hogy az erőművek nem ugyanarra a „kaptafára” készültek. Egészen más termelői árat kell tehát megállapítani a földgázzal tüzelő Dunamenti Erőmű számára, mint a szenes mátrainak vagy a nukleáris fűtőanyaggal termelő paksinak, de az eltérő tüzelőanyagokból adódó különbségek mellett a hivatalnak még egy sor egyéb fizikai-műszaki, illetve a jelenlegi áramvásárlási szerződésekben rögzített paramétert is figyelembe kell vennie. Sőt a helyes ármegállapításhoz számba kell venni azt is, hogy esetenként még egyazon erőmű különböző blokkjai sem tartozhatnak ugyanannak az átvételi tarifának a hatálya alá. Ha tehát az idő szűke miatt nem sikerül elég körültekintően meghatározni, melyik erőmű melyik blokkjától mennyi pénzt csípjenek le, az egész ügy megbukhat a termelők ellenállásán.
Eredménytelen meghallgatások
A siker ugyanakkor még pontos és gyors hatósági kalkuláció mellett sem garantált, árat hirdetni tudniillik még ez esetben sem lehet a választások előtt. Ez nem elsősorban abból a szempontból problémás, mert nem tudni, ki alakíthatja meg a következő kormányt, hanem azért, mert maga az időpont kései. Ha ugyanis komolyan vesszük Brüsszel vonatkozó direktíváit a villamosenergia-piac megnyitásáról, legkésőbb jövő év júliusától teljesen szabadárassá kell tennünk az áramot Magyarországon – a hatósági ár tehát legjobb esetben sem élhet tovább egy esztendőnél. S ha mindehhez még azt is hozzáteszszük, hogy a termelők és a nagykereskedő közötti állami szerepvállalás nyomán nem fog csökkenni a kisfogyasztói áramár, legfeljebb az állami tulajdonú MVM kerüli el a tavalyinál is nagyobb veszteséget, némi joggal kérdezhetik egyesek: vajon milyen cél érdekében vállalta fel a kormány ezt a hercehurcát?
Mint arról korábban már többször is beszámoltunk, az energiaárak kérdése tavaly, Orbán Viktor emlékezetes parlamenti visszatérésével került a kormányzati politika látókörébe. A Fidesz elnöke akkor azt javasolta, hogy a privatizált erőművekkel még a Horn-kormány idején kötött, a termelői oldal számára luxusprofitot biztosító áramvásárlási szerződéseket vizsgálják fölül, s addig is, amíg nem sikerül új megállapodást kötni, a kormány éljen jogkörével, s tíz százalékkal csökkentse az európai szinten is kiugróan magasnak számító hazai áramárakat. Kóka János gazdasági miniszter azon frissiben képtelenségnek minősítette Orbán elképzelését, majd pár napra rá már arról számolt be, hogy a kormány maga is dolgozik az ügyön. A kormányzati fordulatban talán volt némi szerepe annak, hogy az Európai Unió versenyhivatala is problémásnak találta az ellenzék által célba vett, hosszú távú szerződéseket. A gazdasági tárca azonban mégsem ebbe az irányba lépett, hanem nekikezdett a fent vázolt problémáktól övezett hatósági termelői ár visszaállításához. Előbb az erőműveket, majd a szintén privatizált áramszolgáltatókat hallgatták meg, és bár ezeken a találkozókon kiderült, hogy a szektor magántulajdonban lévő vállalkozásai jelentősen túlfinanszírozottak, a meghallgatássorozat végén mégiscsak arra lyukadtak ki, hogy a lakossági áramárak nem csökkenthetők. A kérdés csak az, miért?
Átcsoportosítható jövedelmek
Járosi Márton, az Energiapolitika 2000 Társulat elnöke ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány önmagát manőverezte patthelyzetbe, amikor ez év elején úgy emelte meg a nagyfogyasztók áramtarifáját, hogy közben az MVM és a szolgáltatók közötti árat csökkentette. Másképpen szólva az árak kialakításakor már azelőtt kész tényként kezelte a termelői árak csökkenését, hogy erről magukkal a termelőkkel megállapodott volna. A hatósági ár visszaállítása így már valóban csak a tűzoltásra lesz elegendő. Járosi szerint mindazonáltal az árak csökkentésére megvan a szükséges fedezet, méghozzá az egyenlőtlenül felosztott jövedelmekben. Hogy mekkora pénzről van szó, annak felméréséhez nemcsak a termelőket, de a szolgáltatókat is meg kell vizsgálnunk. Ha a már minden szempontból lezárt 2004-es esztendőben tekintjük át a szektor jövedelmi viszonyait, azt láthatjuk, a privatizált erőművek 38,8, az ugyancsak magánkézben lévő szolgáltatók pedig összességében 36,9 milliárd forintos nyereséget könyvelhettek el, míg az állami kézben lévő paksi atomerőmű és az MVM-csoport kénytelen volt beérni szűk kétmilliárddal. Járosi Márton úgy látja, hogy ha ezeket a számokat a privatizációs szerződésekben foglalt, nyolcszázalékos eszközarányos nyereségszinthez szorítanák le, több mint harmincmilliárd forint szabadulna fel. Ez a szakember szerint minden további nélkül elegendő a tízszázalékos áramármérsékléshez, s közben nem csökken a szolgáltatás színvonala, és a szükséges fejlesztések sem kerülnek veszélybe.
origo.hu
Orbán Viktor: Már megint Bognár Gyuri a király!
