(kinek van három feje…)

Én nem tudom, mi vette rá a hároméves Esztikét és a hétéves Robit arra, hogy a Tanácsköztársaság kikiáltásának 87. évfordulóján egy tévéreklámban látott szupermodern háromfejű fogkefével lepjék meg dédanyjukat. Tárnoki néni a Tanácsköztársaság kikiáltását nagyobb és személyesebb ünnepnek tekintette a Pünkösdnél, mivel a Szentlélek kiáradása sem az érzelmeit, sem a képzeletét nem mozgatta meg. A dédunokák ugyan megvárhatták volna április 4-ét, de az öreg hölgy a felszabadító szovjet csapatokra kevésbé hálásan gondolt, mint GyF, talán azért, mert egy tunguz frontharcos leitta az operációja után dunsztosüvegben őrzött vakbeléről a spirituszt, az emlékféregnyúlványt pedig kiköpte. Tárnoki néni azt is nehezményezte kissé, hogy a híresztelésekkel ellentétben az ő közelében egyáltalán nem fordult elő megerőszakolás, még megbecstelenítés sem, sőt a tunguz frontharcos a tiszta szesz elfogyasztása után nem bárisnyának, hanem zsenscsinának nevezte.
Esztike tehát lényegében jól döntött, amikor az ajándékozás időpontjául március 21-ét választotta, ám kissé túlbecsülte a dédi modernizációs hajlamait. „Háromfejű bornyúnak jobban örültem volna – mondta némi malíciával Tárnoki néni. – Édes gyermekeim, hát nem tudtok róla, hogy az utolsó fogamat abban a dugóban hagytam, amit a Nagy Nemzedék tiszteletére 1968-ban húztam ki egy pezsgősüvegből. Tudjátok, mennyibe került akkor a szovjetszkoje sampanszkoje? Harminchét forint negyven fillérbe. Ma, ha lehetne egyáltalán kapni, ötezret kérnének érte. Ezt hozta nektek a rendszerváltozás, jobban mondva az Antall-kormány, amikor tönkretette a szovjet piacot, amit most GyF rendbe hoz.” „De dédi, mi tiszta szívből…” – sírta el magát Esztike. „Sajna – sóhajtott az öreg hölgy –, ez nehéz eset. Azt mondják, ajándék lónak ne nézd a fogát. De van egy fogkefének foga, legyen bár háromfejű?” „Mi úgy tudtuk, hogy három fogsorod van – hüppögött Esztike.” „Ez tény – felelt a dédi –, és a tények makacs dolgok. Viszont két új fogsort a kredencfiókban tartok formalinban, s a rendszerváltozás előtti régit használom mindig, nem csupán az SZTK iránt érzett kegyeletből, hanem azért is, mert ez trimetilpropilén-tetrabioxinból készült, pártunk-kormányunk olefinprogramja idején, és erősebb, mint a kevlar. Ha éppen arra volna szükség, kiharapnám vele a deszkából az U-szöget. Jut eszembe, ti nem tudjátok: az olefinprogram is külföldi kölcsönből valósult meg, hasonló módon, mint amit most OV GyF szemére hány, hogy több adósságot halmozott fel, mint az egész Kádár-korszak. Bah! Hát miből gyarapodjon a nép – kocogtatta meg a fogsorát. – Íme a bizonyíték, ezt is mi hoztuk létre, ez egy gyönyörű, kitartó, szédületes ország.”
„Dédi – szólalt meg reménykedve Esztike – nézd meg, mi van a fogkefe három fején. Annak sem örülsz?” Tárnoki néni zavartan forgatta a kezében az ajándéktárgyat, aztán örömében felsikoltott: „Jé, ez itt GyF fotója, és az a kisfiús, szédült mosoly, amit tánc közben az egész kíbertér csodált. Ájvé! Ez meg itt HI, a másik kedvencem, a harmadik pedig KJ! Gyermekeim, bocsássatok meg! Ilyen kellemes meglepetést!” „Esztike ötlete volt – mondta lovagiasan Robi –, de én installáltam őket a szórólapokról.” „Köszönöm – hálálkodott Tárnoki néni, és tág keblére ölelte dédunokáit. – Ha az ellenzék a parlamentben így viselkedett volna, nem is volna szükség választásokra.” „Elég drága volt – mondta Esztike –, 1526 forint otthonteremtési kölcsönt kellett felvennünk az interneten.” „Sebaj – mondta Tárnoki néni –, ezerötszázhuszonhat, milliárddal számolva se sok. GyF megmondta, hogy tízezermilliárdot költ az országra.”
A háromfejű fogkefe ott díszeleg az öreg hölgy üveges vitrinjében, amelyben nincsen üveg, s így az ember könnyebben hozzáfér a benne lévő tárgyakhoz. Hogy a fogkefén lévő hármas Tárnoki néni számára a Szentháromságot jelenti-e, én nem tudom…