Olyan tulajdonosi szerkezet jött létre a hazai földpiacon a kárpótlási árverések és a részaránytulajdonok kiadása után, a kilencvenes évek közepére, ami az 1945–48 közötti állapotokat tükrözte. Sőt, az öröklések folytán további aprózódás ment végbe. Néhány év alatt ötven-hatvan évet lépett vissza a birtokszerkezet, miközben a mezőgazdaságban termelési forradalom játszódott le a gépek, a vegyszerek, de még a vetőmag felhasználásának terén is – vélekedik a hazai földpiac alapvető problémáiról Fűr Zoltán, a foldbroker.hu világhálós portál vezetője. Az ingatlanos szakember véleménye szerint a termőföld esetében a hazai sajátos privatizáció összességében értékvesztést okozott.
A magyar termőföld nyolcvan százaléka 1,5-2 millió magánszemély kezében van, az átlagos területnagyságot – a tulajdon és nem a művelés szempontjából – 1–3 hektár között határozhatjuk meg. A kárpótlás növelte a táblák számát, mert a nagyobbakat szétmérték, a termelőszövetkezeti részaránytulajdonok kiadása viszont döntően osztatlan közös tulajdont eredményezett a táblák felosztása nélkül – jelentette ki Fűr Zoltán. A szakember szerint politikai szempontból érthető az a félelem, hogy ha a cégek számára is lehetővé válna a földvásárlás, a piacon megjelenne a külföldi tőke. Ugyanakkor ma az a helyzet állt elő, hogy a magánszemélyeknek kevés pénzük van ilyen befektetésekre, míg a társas vállalkozások, külföldi befektetők igényt tartanának a számukra tilalom alatt lévő hazai termőterületekre. A földpiacon ezért nincs lényeges forgalom, az alacsony kereslet szerény kínálattal párosul. A nyomott árakban az uniós csatlakozás sem hozott változást. A korábbi várakozások elültek, egy hektár ma is átlagosan 350–550 ezer forintba kerül, ami lényegében megfelel a 2004-es szintnek.
Az erősebb tőkeerővel rendelkező termelők és a befektetők kisebb felvásárlási ügyleteinek köszönhetően ma üzleti alapú birtokkoncentráció folyik az országban. Ez azonban optimista becslések szerint is évente csak az összes szántóföld mennyiségének 0,25-0,5 százalékát, azaz 10-20 ezer hektárt érint. Az elmúlt másfél évtizedben összesen legfeljebb 300-400 ezer hektár cserélt gazdát. Kezdetben a kárpótlási licitek aranykoronánkénti 500 forintos értékéről indultak a hazai földárak, azaz egy hektár mintegy tízezer forintba került. A kilencvenes évek első felére ez a szint hektáronként 50-60 ezer forintig emelkedett, beleértve a strómanok segítségével végrehajtott nyugat-dunántúli osztrák és német befektetéseket is. Az évtized második felében a hektáronkénti árak 200-300 ezer forintig emelkedtek. A lendület azonban idővel kifulladt: 2002-ben 350 ezer, 2003-ban 400 ezer, 2004-ben pedig 450 ezer forintra nőttek a hektáronkénti átlagárak, amelyek azóta sem változtak érdemben.
Az árakra leginkább ható tényező az eladásra kínált terület nagysága, egybefüggő volta és tulajdonviszonyainak rendezettsége. Ha ezek a jellemzők kedvezőek, akkor akár kétszeres ár is kérhető egy ugyanott fekvő, ugyanolyan minőségű, de kicsi (30-50 hektárnál kisebb), több tagban lévő, emellett osztatlan közös tulajdonban lévő ajánlattal szemben. Korábban a termőföld dupla aranykorona értéke egyúttal kétszer akkora árat is jelentett – állapította meg Fűr Zoltán. Ez ma már nincs így, mert a modern termelési módszerek és segédeszközök csökkentették a különböző aranykorona-értékű földek jövedelmezősége között a különbségeket. Másrészt az uniós területalapú támogatás minőségtől függetlenül is ugyanúgy jár, ezért a gyengébb földek is felértékelődtek. Fontos tudni azt is, hogy az aranykorona-érték nem az adott földterület minőségét jelzi, hanem annak jövedelemtermelő képességét mutatja az 1870-es évek viszonyai között.
Jelentősebb kínálat és kereslet a hazai földpiacon a Dunántúlon és Észak-Magyarországon van, az Alföldön úgymond „házon belül”, tehát helyben adják-veszik a birtokokat. A Dunántúl fejlettebb, ezért van eladó föld, másrészt a befektetők itt jobban hisznek ebben a pénzfialási formában, ezért vannak errefelé vevők. Észak-Magyarország szegényebb, ezért jelentkezik a kínálat, viszont a támogatások itt is ugyanakkora mértékűek, ezért jelent meg errefelé is a kereslet. Az Alföldön viszont életvitelszerűen gazdálkodnak, és nincs más gazdasági alternatíva, ezért nincs eladó föld. Ha mégis, akkor azt ismerősök, családtagok veszik meg – állapította meg saját tapasztalatai alapján Fűr Zoltán, kitérve arra, hogy a befektetőket az átlagos minőség, a hozam és a bérlő érdekli, a termelőket az üzemméret növelése és a termelhetőség. Mindemellett összességében alacsonynak mondható a hazai termőföld iránti kereslet, mert aki vehetne, annak nincs rá pénze. Kedvezményes hitelprogramok szinte nincsenek, a kereskedelmi jelzáloghitel fedezetét pedig nem lehet kitermelni a gazdálkodásból és a bérleti díjak jelenlegi szintjéből sem.
A földért életjáradékot programok az utóbbi három évben 55-60 ezer hektárt vontak állami tulajdonba, ami a szántók 1-1,5 százalékát jelenti, ráadásul az ország egész területén szétszórtan. Ez a szakember szerint meglehetősen komolytalan, hiszen a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA) az volna a feladata, hogy a birtokkoncentráció hajtóereje legyen. Ehhez képest pénz nélkül csak vegetál, és adminisztrál – mondta Fűr Zoltán. Az ingatlanpiaci vállalkozó korábban azt is javasolta, hogy a Nemzeti Földalap (NFA) működtetésébe vonjanak be külső, nem állami forrásokat, de indítványára mindmáig nem reagáltak. Fűr Zoltán szerint az NFA kezelésében lévő földek árveréseken, illetve pályázatos úton elindított értékesítése – mivel minimális és szétszórt kínálatról van szó – nem lesz hatással a földpiacra, hiszen ha amúgy sincs lényeges vevőkör és tőkeerő, miért éppen a földalap kis méretű parcellái után kapkodnának az emberek.
origo.hu
Menczer: Zelenszkij elmondta, hogy ő is irányítja a Tisza Pártot
