A magyarok és a bolgárok közös évszázadai

A bolgár kultúrának szentelt új számában a régész és történész Fehér Géza (1890–1955) jórészt elfelejtett életművére is ráirányítja a figyelmet a Napút című irodalmi folyóirat. A neves tudós a debreceni egyetem professzora volt, egyúttal a bolgár tudományos akadémia külföldi tagja, és két évtizedet töltött Bulgáriában, ahol elévülhetetlen érdemeket szerzett kutatásaival, ásatásaival, a korai bolgár kultúrára vonatkozó meghatározó észrevételeivel. „A középkori írók vad, barbár hordáknak mondják az ázsiai nagy török birodalmak Európába sodródott népeit (hunok, avarok, bolgárok, magyarok… Sőt, ezt hirdetik a tudományos és iskolai kézikönyvek máig is, amikor pedig az újabb tudományos eredmények világánál már tudunk egyet-mást amaz ázsiai török birodalmak szerepéről és műveltségi viszonyairól…” – írja 1931-ben napvilágot látott könyve (A bolgár–török műveltség emlékei és őstörténeti vonatkozásai) bevezetésében. Ezután bebizonyítja, hogy a bolgárok nem voltak nomádok, „hanem ősidők óta letelepült, földművelő és állattenyésztő nép. A bolgárok és más népek hatása alatt művelődött magyarok pedig csak az ősi nomád kultúra értékes örökségét hozták magukkal” – jegyzi meg. Megállapítja ezután, hogy a korai bolgár–törökök kultúrájának, műveltségének magas nívóját az a tény is bizonyítja, hogy „az összes szomszéd nép nagyon sok szót vett át a nyelvükből”. A mi nyelvünkben is sok a bolgár–török jövevényszó. Csak néhány példa: bika, tulok, tinó, borjú, kos, gyapjú, olló, sajt, túró, disznó, teve, tyúk, agár, kopó, kölyök, ól, béka, gyeplő, árpa, búza, arat, boglya, őröl, darál stb. Ez – mondja ki Fehér – azt bizonyítja, hogy a bolgár–törökség nem lehetett „barbár horda”.
Fehér Gézának sikerült többek között megfejtenie néhány óbolgár feliratot, és értelmeznie néhány feljegyzést, ami a korábbi tudósoknak nem sikerült. Sikerült megállapítania továbbá, hogy az ősi bolgár, magyar és török rovásírás jelei közt sok az egybeesés, továbbá hogy a cirill ábécé görögből nem magyarázható betűinek eredete nagy valószínűséggel a bolgár–török rovásírásban keresendő. A debreceni professzor jelentős műveit, amelyek több tudományterületet (művészet, régészet, vallás, nyelv, néprajz) is átfognak, évtizedekig nem adták ki. A közeljövőben remélhetőleg magyarul és bolgárul írott könyvei is napvilágot látnak.