Bűnök és titkok a kolostorban

Kísérteties félhomály, zegzugos kolostori járatok, ódon falak, hatalmas kódexeket imitáló háttér, titkos csigalépcső, rejtett ablakok, ahonnan időnként kikémlel egy-egy szerzetes – baljós hangulatot áraszt A rózsa nevének szolnoki színpadképe. A középkori klastromok atmoszférája üli meg a néző képzeletét, mielőtt a cselekmény elindulna. Umberto Eco világsikerű könyvének, A rózsa nevének Szikora János és Matuz János által adaptált színpadi változatát játsszák a Thália Színházban.
A XIV. század sötét kolostori labirintusába visz az intellektuális krimibe oltott nagyregény; teológiai kitételekkel, történelmiháttér-magyarázattal, archaikus vendégtextusokkal át- meg átszőtt szövegét, bonyodalmas cselekményét istenkísértés színpadra áttenni. Szikoráék meglepő hűséggel és összegzéssel tettek eleget az adaptálásnak, ha az olykor filozofikusan nehézkes elmélkedések, a cselekményt előrevivő, teológiai párbeszédek nemegyszer túlterhelik is a nézőt, fordulatos, végkimenetelében célratörő drámát sikerült a vaskos, egyház- és művelődéstörténeti freskót felfestő regényből faragni. S ez már önmagában is ritka nagy teljesítmény.
Színmű lévén, a megfogható, plasztikus valóság is kirajzolódik a középkor obskuritását és az Eco-mű mai, áttételes asszociációs körét sugalló játéktéren, Horesnyi Balázs díszlettervező és Szikora János rendező jóvoltából. És mindehhez hozzájön a cselekménybe épülő krimis szál, ahogyan az északolasz hegyi klastromba diplomáciai küldetéssel érkező Ferenc-rendi szerzetes, Baskerville-i Vilmos nyomról nyomra, lépésről lépésre halad előre az egyre szaporodó kolostori áldozatok gyilkosának felfedéséhez. A rendezés szerencsés kézzel vázolja fel az elfajult, fényűző pápai hatalom, az inkvizíció és a krisztusi szegénységet valló kolduló rendek közti szembenállás történelmi erővonalait is, miközben a detektívregény fordulatait csempészi az örök sötétbe boruló kolostor hétköznapi életvitelébe. A játéktéren bűnök, bujaságok, a romlás húsevő virágai „nyílnak”. Szikora avatott kézzel teremti meg a középkori írástudó, hatalmas könyvtárt tároló, titokzatos tanokat tanulmányozó rend rejtélyekkel terhes légkörét, hogy eközben filozófiai tanulságokat is sugalljon. A rózsa nevének színpadi adaptációja a lehetőségekhez képest meglepően komplex, s a figurák, a kolostorba összezárt szerzetesek karakterét is igyekszik tömören felskiccelni. Aki nem ismerte a regényt, ha kemény összpontosítással is, de bizonyosan követni tudja a történetet.
Szikora nem játszik rá a krimis izgalmakra, a háttérbe ágyazódva, pontosan motivált szituációkba helyezi az Agatha Christie-sen bonyolódó gyilkosságokat, hogy a végső kifejletben megvilágosodjék a nézőben, mi miért is történt eme ókori visszautalásokkal (lásd Arisztotelész Poétikájának második, „apokrif” könyve) bonyolított, teletűzdelt, izgalmas szöveghálózatban. A „krimis vonal”, akárcsak Umberto Ecónak, Szikorának is szemlátomást ürügy a történelmi háttér és a középkori szerzetesvilág megismertetésére.
A nyomozó ferences szerzetes, Vilmos alakjában Karcag Ferenc felvilágosult, humánus embert formál, aki józanul, megfontoltan és visszafogottan teszi a dolgát az egyre félelmetesebbé váló kolostorban. Tartással, méltósággal, bölcsen és bátran viselkedik a legdrámaibb pillanatokban is, és noviciusával, Adsóval szemben a mester és tanítvány példaszerű viszonyát ápolja. Az ifjú szerzetes Szabó Máté alakításában árnyékként követi mesterét, kíváncsiság és tudásszomj hajtja, s a lánnyal való „bűnözését” lélektanilag hiteles, drámai eseményként éli meg. Abbo szerepében Mikó István a kenetteljes, hatalmát gyakorló apátot játssza, a nehéz szöveg racionális interpretálását olykor mesterkélten tagolva. A bíboros szerepét Molnár László karikatúrára veszi, Bernard Gui inkvizítorét pedig meglehetősen harsányra, egysíkúra formálja Harsányi Attila. Czapkó Antal vészjósló hangot üt meg (okkal) Burgosi Jorge képmásában, a szerzetesek fokozódó rémületét másképp-másképp adják vissza az egyes karakterek – Barabás Botond, Zelei Gábor, Mészáros István, Quintus Konrád, Kaszás Mihály, Petridisz Hrisztosz, Tarnai Attila m. v., Horváth Gábor, Turi Gábor –, akik összességükben egy polifón színpadi mű sokszólamúságát s atmoszférájának expresszivitását biztosítják Kovács Yvette Alida plasztikus jelmezeiben. Kerekes Vica – mint „idegen test” a kolostorban – drámai töltetet ad jeleneteinek. A finálé látomásos képe egy tartalmas és szerteágazó képzettársításokkal telített előadásra tesz pontot.
(Umberto Eco: A rózsa neve. Rendező: Szikora János. Szolnoki Szigligeti Színház, Vidéki színházak fesztiválja.)