Magyarországon évente átlagosan négyezer gyermekek által elkövetett bűncselekményre derül fény, a szakemberek azonban ennek a sokszorosát tartják valószínűnek. Ami a legriasztóbb: mind több az erőszakos tett, gyerekek által elkövetett rablótámadásokról is hallhatunk már. Vannak-e általánosítható tapasztalatok?
– A kiskorúak nagyfokú agresszivitást tükröző cselekedeteinek pszichológiai hátterét gyakran vizsgáljuk, és szinte mindig azonos következtetésre jutunk. Megesett például, hogy egy iskola két diákja megkötözte és megkínozta harmadik társát. Az eset után a gyerekeket pszichológiai teszteknek vetettük alá, s ezek azt mutatták, hogy éppen a brutális tett elkövetői azok, akiknek a világhoz való viszonyát elsősorban a szorongás, a félelem határozza meg.
– Mi magyarázza ezt?
– Felgyorsult az életritmusunk, és ez azt is jelenti, hogy a gyerekek nem kapják meg a felnőtté váláshoz szükséges időt, túl korán kell megismerniük a világ valódi arcát. Már nincsenek felismerhető határvonalak a felnőtt- és a gyermektársadalom között. Természetesen vannak családok és bizonyos intézmények is, amelyek komolyan törekednek arra, hogy a gyermekkornak megfelelő körülményeket teremtsenek, de azoknak a szülőknek, akik gyermekük problémái miatt hozzám fordulnak, el szoktam mondani: sajnos nem csak ők formálják fiuk vagy lányuk egyéniségét. A szocializáció ugyan a családban kezdődik, de maga a család is magával cipeli és haza is viszi a környezeti hatásokat.
– Ha máshogyan nem, a televízióval vagy az újságokkal biztosan. De a külvilág, pontosabban a felnőttvilág történéseit, híreit mindig is nehéz volt távol tartani a gyermekszobától. Miért birkóznak meg ezekkel nehezebben a mai gyerekek?
– Egyrészt rendkívül sok információ zúdul rájuk, ami önmagában is zavarkeltő. Nem feledhetjük, hogy a parttalan híráradat még a felnőtteket is kifárasztja, elbizonytalanítja. Ráadásul a gyerekek az információk nagy részét még nem tudják megfelelően értelmezni, feldolgozni a hatást, amit ezek bennük keltenek, nem is tudják, kihez fordulhatnak, akivel ezt megbeszélhetnék. És sajnos a gyerekekről készült filmek, sőt a mai gyermekirodalom is gyakran olyan viselkedésmintákat kínál fel nekik, amelyeknek a követése egyáltalán nem kívánatos. A mai mesék írói mintha kis növésű felnőttnek látnák a kicsiket is, és a saját világlátásukat, élményvilágukat gyömöszölik ezekbe, ahelyett, hogy kis olvasóik helyébe képzelnék magukat. Pedig ők sokan még azt az értelmi és érzelmi szintet sem érték el, amelyen életkoruk alapján állniuk kellene, például azért, mert az olvasás is mindinkább háttérbe szorul. A filmek, videók, DVD-k korát éljük; ezek mindinkább elvonják a gyerekeket az írott szótól, az igazi mesék varázslatos világától, és képi sémáikkal megkötik a fantáziát, ahelyett, hogy fejlesztenék. A mesékből éppen a mese kezd eltűnni.
– A klasszikus mesék sem mindig meseszépek. A Piroska és a farkas vagy a Jancsi és Juliska eléggé horrorisztikus.
– A klasszikus mesékben vannak tájékozódási pontok. Hogyan is kezdődnek? Hol volt, hol nem volt, vagy az Óperenciás-tengeren, az üveghegyen is túl. Máris tudható, hogy ez nem a valóság. A ma írt mesék azonban nagyon hasonlítanak a valóságra, elveszik a gyerekektől az ő életkorukban még nélkülözhetetlen illúziókat.
– Talán mert ma már nincs mód arra, hogy hermetikusan elzárjuk őket a világ csúfságaitól.
– Valóban, de a gyermekkort mégsem szabadna tőlük egészen ellopni. Nem mindegy, hogy mit tanulnak meg, és hogyan alakul az értékorientációjuk. Megértik-e, melyek azok a normák, melyek azok az értékek, amelyek normális mederbe terelik egy közösség életét, s hogy mit lehet és mit kell azokból feltétlenül elfogadni.
– Segíthetne-e a rossz úton járó gyerekkel szemben a nagyobb szigor?
– Ha emellett a lehetőségekhez képest igyekszünk megóvni a külvilág káros hatásaitól, akkor igen. De nem a fegyelmezés szót használnám, hanem annak tudatosítása a fontos, hogy mindennek vannak következményei. Ellene vagyok mindenféle testi fenyítésnek, mert az csak az eszköztelenség beismerése, és kiszámíthatatlan módon hathat a gyermek pszichéjére.
– És ne feledjük az imént említett bűntudat vagy a szégyenérzet élesztgetését sem. Ezek azért olyan ritka tünemények manapság, mert a ma követett liberális nevelési elvekkel nem nagyon fér össze, hogy a nebulónak felelősséget is kelljen viselnie tetteiért?
– Bennem naponta riadalmat kelt, hogy a nemkívánatos viselkedésről szakemberek is minduntalan megpróbálják bebizonyítani, hogy az csak az emberi esendőség megnyilvánulása, amiért valójában a körülmények felelősek. Azoknak is megvan a szerepük, de hogy az elítélendő magatartásért semmiféle következménnyel ne kelljen számolni, az egyszerűen bűn.
– Ez főként akkor mellbevágó, ha a gyerekek erőszakos tetteket követnek el, vagy ha szadisztikus játékokban lelik örömüket. Mint emlékezetes, az ön által említett esethez hasonló történt nemrégiben egy debreceni iskolában, ahol a diákok filmre vették egy társuk – állítólag csak megjátszott – megkínzását, aztán a film körbejárt, s a gyerekek élvezettel nézegették. A nevelői testület viszont azzal intézte el a dolgot, hogy mindez csak játék volt.
– Furcsa történet volt, amiben nehéz tisztán látni. Az mindenesetre kiviláglik belőle, hogy mások bántalmazása az ottani gyerekek szemében nem visszataszító cselekedet. De ennek – helytelenül – csakugyan semmiféle következménye nem volt. És persze az egész gyermektársadalom továbbra is nap nap után szembesül azzal, hogy a felnőttek körében, sőt a világ mai konfliktusainak megoldásában is mind nagyobb szerep jut az ököljognak. Ezért hovatovább azok lesznek a kirekesztettek, akiket még jól véd a családi környezet, mert divat lett a fenegyerekség. Így a jó gyerek gyakran csak akkor tud beilleszkedni társai közé, ha hajlandó önmagát megtagadni, s megmutatni, hogy alkalomadtán ő is tud csúnyán beszélni vagy ütni.
– Mindez nem tartható az iskolai oktatás kudarcának is?
– Mivel a világ zűrzavarai, riasztó jelenségei mindinkább betolakodnak a gyerekek életébe, az iskolák feladatai is mind nehezebbé válnak. A tananyagot ugyan igyekeznek a tanulók értelmi és érzelmi színvonalához igazítani, de ha azok olyan élményekkel találkoznak, amelyek még nem nekik valók, az oktató is nehezen tud rendet teremteni a gyerekfejekben. Emellett sajnos az oktatási rendszerbe is beszivárogtak olyan módszerek, amelyek valójában a felnőttvilághoz tartoznak. Mivel a világ teljesítménycentrikus, a diákoknak is elsősorban a feladatmegoldó képességét fejlesztik. Garmadával töltik ki a tesztlapokat, s szinte már nem is beszélnek. Így ha a szükséges tárgyi tudást megszerzik is, nélkülözni fogják azt a fajta műveltséget, ami segít eligazodni a világ dolgaiban. Emiatt – meg azért is, mert hajszolniuk kell a teljesítményeket – állandóvá válhat bennük a belső feszültség, a szorongás, ami nemritkán már gyermekkorban gyomorfekélyt vagy más elváltozásokat okoz.
– Mindebből nehéz arra a következtetésre jutni, hogy jó úton jár a gyermeknevelés.
– Én keményebben fogalmaznék: nem túlzás azt mondani, hogy ma a gyermek nem érték, sőt ez a világ gyermekellenes. Természetesen nem csak Magyarországra gondolok, ez világjelenség. Meggyőződésem, hogy a kicsiktől elvették a gyermekkorukat, az igazi gyermekvilág, amelyben a fejlődésüknek végbe kellene mennie, elveszett a számukra. Ezért mindazoknak, akik felelősséget éreznek a következő generációért, mindent meg kell tenniük, hogy legalább csökkentsék azt a kárt, amit a mai kor okoz a fejlődő lelkekben.
origo.hu
Csak a legokosabbak érnek el 7 pontot ebben a vegyes műveltségi kvízben
