Macska-egér harc

Iglódi István úgy döntött, Pesten is színpadra alkalmazza – mégpedig musical műfajban, Szikora Róbert zenéjével és Valla Attila verseivel – Nepp József és Ternovszky Béla zseniális munkáját, a Macskafogót. Bátor döntés volt. A Macskafogó nem csak film, ma már legenda. Szereplői egyszerre a kém- vagy maffiafilmek és a való élet archetipikus figurái. A mű története sem más, mint az örök remény újrafogalmazása. A reményé, hogy a gonosz – ha másképp nem, valami csodamasinával – jóvá alakítható.
Ha ilyen erős az előadás alapjául szolgáló mű, nagy a dilemma: igyekezzen-e az adaptáció hűen követni az eredetit, vagy próbálja újraértelmezni. A rendező és alkotótársai úgy döntöttek, hogy a musical nem a rajzfilm képkockáihoz, hanem mondanivalójához, filozófiájához marad hű. Ez sikerült: a macska-egér harc a darabban is értelmetlen marakodásként jelenik meg, és a megoldás is az eredetit idézi. Itt azonban sajnos konkrét oka is lett a huzakodásnak, mégpedig a tej. Ez életszükséglet a szegény, üldözött egerek, de luxuscikk a gonosz macskák számára. Az alapkonfliktus oka tehát nem a két állatfaj teremtés óta létező ellenérdekeltségében keresendő, hanem egy nagyon is kézzelfogható tárgyban. Így tárgyiasulnak filozófiai antagóniák. Emellett a Vaú 1 macskafogó csodafegyver terveit tartalmazó mikrocsip utáni hajsza szinte másodlagos fontosságúvá válik.
A sejtelmesen falanszterszerű díszletek közé (tervező: Mira János) álmodott zenés darab kiskamaszok és felnőttek számára készült. Az ifjabb korosztályt lenyűgözik a gyerekszereplők, megnevettetik a balettpatkányok, megindítja a mondanivaló, de untatja a sok betétdal. Különösen szerencsések az első sorokban ülő serdülő fiúk és papájuk, mert pompás rálátást kaphatnak a színpadon kánkánt járó, farukat riszáló egérlányok csipkés bugyijára, a fiatalabb nézők szemét azonban ajánlatos e részeknél eltakarni. A mamákat és a politika iránt fogékony felnőtteket áthallásos viccekkel örvendezteti meg a darab.
A cselekmény egy részét nagyvonalú könnyedséggel igazították a színház lehetőségeihez, ami nem mindig tett jót az előadásnak. Lusta Dick (ifj. Jászai László) repülőgép-balesetét léghajótörés pótolja, a balettpatkányok autós üldözési jelenetét metróalagútban fogalmazták újra – az eredetinél lényegesen gyengébb kivitelben. Ráadásul a történet szempontjából szükségtelenül megjelenik a szerelmi szál, talán azért, hogy lírai duettekre teremtsen lehetőséget Grabowski (Rancsó Dezső, Fillár István) és szerelme, Holly (Auksz Éva, Ruttkay Laura) számára. Kár, a kettősöktől csupán lassabb, laposabb lett a darab. Nagyobb szerepet kaptak a gyerekek is: Cicó, a macskakölyök és Samu, az egérfiúcska. Ők a jövő reménységei. Nem értik, mire ez a nagy ellenségeskedés. A békéről, boldogabb életről énekelnek kellemes dallamokat kéz a kézben. A közönség persze imádja őket. Még mindig működik a biztos siker „végy egy hamisan éneklő bájos kisgyereket vagy egy édes kiskutyát…” kezdetű receptje. Tájföl (Tóth Sándor, Csengeri Attila) és Safranek (Bede Fazekas Szabolcs) maradtak, amilyeneknek a filmből ismerjük őket: alapvetően lakájlelkűek, buták, mégis szórakoztatók. De a lényeg, hogy a a macskajavító csodafegyver a musicalben is elkészül, és végül cicák, egerek együtt énekelhetik a jövőben bizakodó gyermekek dalát.
(Macskafogó. Pesti Magyar Színház. Rendezte: Iglódi István, zene: Szikora Róbert, vers: Szikora Róbert és Valla Attila, díszlet: Mira János.)