(ki éri meg a szép kort…)

Én nem tudom, jelenleg hol él és hány éves a világ legöregebb embere. Ez a „leg” persze nem egészen olyan, mint a tenisz világranglistája, ahol egy ereje teljében lévő játékos is elveszítheti a világelsőséget. Aki itt egyszer az élre kerül, az élete végéig ott is marad. A bibliai Methusélah, akit mi Matuzsálemként tartunk számon, 969 évet ért meg, és 187 évesen még fiút nemzett. Ilyesmiről persze mi nem is álmodhatunk, a kórház- és nyugdíjreform után sem.
Viszont kétségtelen, hogy valamikor, amikor még a kő is lágy volt, a béketáborban, pontosabban a Szovjetunióban, még pontosabban a Grúz Szocialista Szovjet Köztársaságban nagy számban éltek szép korúak, akik ha az idő- és térbeli távolságoktól eltekintünk, akár az MDF szavazóbázisát erősíthetnék. A béketábor, amely – mint tudjuk – legyőzhetetlen, szintén beleillik a dávidi koncepcióba, amely egyenlő távolságra esik az MSZP-től és a Fidesztől, sőt az egész rothadó politikai elittől, meg a még rothadóbb magyar valóságtól. Tulajdonképpen röstellem, hogy nekem, miként valami más Mórickának, minderről a politika jut az eszembe. Ezért most menten visszatérek a kaukázusi matuzsálemekhez. Láttam akkortájt egy filmet, még gyermekfejjel, amelyben csak úgy nyüzsögtek a százhúsz év feletti grúz aggastyánok, akik fürgék voltak, mint a csík, minden további nélkül fára másztak almát szedni, s meg-megcsipdesték a menyecskék farát. Közülük a rangidős, a szovhoz párttitkára részt vett a dekabrista összeesküvésben, sőt állítása szerint, kozák ifjoncként Napóleont egészen Párizsig kergette. Mindezt rezzenéstelen arccal adta elő az ámuldozó filmesek előtt, mert akkortájt televízió leginkább csak Amerikában volt, ahol meg javában verték a négereket.
A pirospozsgás agg, ha jól emlékszem, száznegyvenhetedik életévét taposta, már a cáratyuska idején nyugdíjas volt, a szovjet hatalom reaktiválta. Most meg, a minap, a média híradásaiból arról értesültem, hogy az USA-ban elhunyt a világ legöregebb embere, aki száztizenhat évet élt. Ezt túlságosan kevésnek találtam. Döbbenetemet csak fokozta, hogy a soron következő legöregebb, aki ezek szerint nem lehet több száztizenöt esztendősnél, Japánban él, és életében egyetlen korty szakét sem ivott. Vetélytársa egy száztizennégy és fél éves francia, viszont biztos abban, hogy a vörösbor rendszeres, bár mértékletes fogyasztása révén érte meg ezt a szép kort, Istennek hála.
Mindenesetre furcsának találom, hogy a Szovjetunió szétesése után már nem a Kaukázusban lelhetők fel a legvirgoncabb matuzsálemek, bár a kaukázusi kefir mint a hosszú élet titka, meghódította a fél világot és az egész multikultúrát. Most hirtelen azon kezdtem el tűnődni, mi lenne itt, ha, mondjuk, a magyar populáció a kaukázusi kefirtől elkezdene sokáig élni. Mert ugyebár most – teszem azt – egy honi férfiú aligha számíthat rá, hogy húsz-harminc évig élvezheti majd a tizenharmadik havit, ezzel az élvezettel mintegy romba döntve a magyar egészségbiztosítást, a kormányt és az államot. Gondolunk-e néha arra, milyen szerencse, hogy a magyar népesség tagjai, mint a „mosónők korán halnak”? Enélkül jöhetne ám a több-biztosítós rendszer Kunczéstul és Kókástul, ha itt matuzsálemek élnének, nemhogy tizenharmadik, de harmadik havi nyugdíj sem lenne.
Hogy meddig tart még a jelenlegi állapot, a nyugdíjpénztáraknak kedvező halálozási adatokkal, én nem tudom…