Munkagép roncsolta össze a munkás ujjait

Figyelmetlenség okozta a balesetet.

2025. 06. 16. 7:40
Forrás: Forrás: shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy veszélyes gép működtetése során okozott súlyos sérülést az egyik munkavállalójának az a kaposvári férfi, akivel szemben a Kaposvári Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat. A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint 

az ötvenes éveiben járó férfi facsemeték termesztésével foglalkozott a Kaposvár környéki telephelyén, melyhez egy egyedi gyártású, mezőgazdasági vontatóra erősített rázóvillás csemetekiszedőt használt. 

A vádlott ugyanakkor az eszköz munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálatát elmulasztotta elvégezni.

A sértett hosszabb ideje a vádlott alkalmazásában állt, melynek során több alkalommal neki kellett a traktorról leszerelnie a csemetekiszedőt. Így történt ez 2023 októberében is, azonban az eszközt rögzítő egyik csatlakozót annak szorulása miatt nem tudta kioldani. A vádlott ezért az ilyenkor szokásos módon a hidraulikát működtetve szüntette meg a munkahenger szorulását, mely után 

ismét nekiállt leszerelni az eszközt, azonban a munkafolyamat közben rámarkolt a csatlakozó melletti munkahengerre.

Ez a gép okozta a balesetet. 

 

A vádlott ekkor anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a sértett a veszélyes munkaterülettől eltávolodott-e, váratlanul behúzta a hidraulikus munkahengert, amely a sértett jobb kezét a rögzítőkar és a hidraulikus munkahenger fém rudazata közötti résbe szorította.

A baleset során a gép a sértett ujjait összepréselte, aki ennek következtében súlyos, maradandó fogyatékosság hátrahagyása mellett gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a férfival szemben felfüggesztett fogházbüntetés és a mezőgazdasági gépkezelői foglalkozástól történő eltiltás kiszabására tett indítványt.


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.