Az érem két oldala

Egyre gyakoribb emberrablások, öngyilkos merényletek, a külföldi csapatok elleni véres támadások, miközben az állam tehetetlenül követi az eseményeket. Nem Irakban, hanem Afganisztánban járunk. A tálibok tavaszra ígértek összehangolt fellépést, úgy látszik, ez megkezdődött: a napokban csupán egyetlen hétvégén hét NATO-katona vesztette életét.

Minden eddiginél jobb lesz a termés az idén! Nangarharban heteken belül leszüretelik a mákot. Soha ennyi mák nem termett ezen a vidéken – állapította meg az ENSZ droggal és bűnözéssel foglalkozó irodájának egyik szakembere. Pedig két évvel ezelőtt épp ebben az afganisztáni tartományban sikerült jelentősen csökkenteni a máktermesztésbe bevont földterületek nagyságát. A kormány utakat, iskolákat, orvosi rendelőket, mecseteket ígért azoknak a falvaknak, amelyek lemondanak az ópium alapanyagául szolgáló mák termesztéséről. A földművesek vártak, de a kabinet semmit sem váltott valóra az ígéreteiből. Így hát a parasztok mégiscsak úgy gondolták, hogy ők a keserves gabonatermesztés helyett visszatérnek az összehasonlíthatatlanul jobban jövedelmező máktermesztéshez.
„Kicsit gyengék vagyunk fejlesztésekben” – ismerte el a kormány egyik illetékese. Hogy pontosan miként használták fel az amerikaiaktól kábítószer-ellenes küzdelemre kapott dollármilliárdokat, amelyekből ösztönözni kellett volna a máktermesztésről való átállást, azt nem tudja senki. Azaz persze hogy tudják: kézen-közön eltűntek. Csak a mákföldek hat százalékán sikerült megszüntetni a termesztést. Ám még itt is csak úgy, hogy összeállnak a parasztok, és közös alapot hoznak létre, hogy anyagilag segítsék azt a társukat, akinek a kormánykatonák elpusztították a termését. „Azért termesztünk mákot, mert szegények vagyunk – mondta egyikük. – Nem akarunk megölni senkit sem. Arról pedig nem tehetünk, hogy a kormány a mákföldek elleni fellépésével egyenesen a tálibok karjaiba löki az embereket.”
Az ENSZ illetékesei szerint tavaly 6100 tonna ópiumot termeltek az afgánok. Ebből jutott hazai fogyasztásra is, de Afganisztán a világ ópiumpiacának 90 százalékát adja. Narkónagyhatalom. A becslések szerint csupán Nangarhar tartományban tavaly több mint hárommilliárd dollár ütötte a kábítószer-kereskedők markát. A tartomány a déli Hilmend után, ahol a tálibok egész térségeket tartanak uralmuk alatt, a második helyen áll a máktermesztésben. Valóságos „laboratóriumok” működnek, ahol, igaz, kezdetleges módszerekkel, de már Afganisztánban megkezdik az ópium heroinná változtatását.
Mit csinál eközben a NATO? Főleg a déli tartományokban üldözi a tálibokat. Az egyik elsődleges szempont elkerülni a közvetlen összetűzést a lakossággal. Márpedig a mákföldek felszámolása valószínűleg nem váltana ki megértést a néptömegekből. A katonák fő feladata a terrorizmus elleni harc, ez lebeg a szemük előtt. Csak hát – mint nem egy szakértő hangoztatja – a terroristák és a kábítószer-kereskedők ugyanannak az éremnek a két oldala.
Így az afgán hatóságokra marad a fellépés a kábítószer-termelők, -kereskedők ellen. A központi kormány illetékese szerint 1800 személy van lakat alatt ilyen vádakkal. Ám azt elfelejti közölni az afgán kormányhivatalnok, hogy ezek többnyire kis halak. Valahogy a kábítószercápák ügyében nem sikerül bizonyítékokat találni. Egy ENSZ-jelentés szerint az afgán rendőrség nagy része is érintett a kábítószer-kereskedelemben, ugyanis ilyen mennyiségű drogot képtelenség lenne „hivatalos védelem” nélkül utaztatni az országban. Ha valamelyik rendőr nagyon ágál a szeme előtt zajló kereskedés ellen, azt jobb esetben áthelyezik, rosszabb körülmények között egy napon holtan találnak rá.
A tálibok másik nem elhanyagolható bevételi forrása az emberrablás. A La Repubblica olasz újság tudósítója, Daniele Mastrogiacomo az előző hónapban szabadult ki afganisztáni fogságából. A napokban közli megrázó visszaemlékezéseit lapjában. Március elején két afgán kísérőjével – egy sofőrrel és egy tolmáccsal – rabolták el Hilmend tartomány fővárosa, Laskargáh környékén. Romano Prodi baloldali olasz miniszterelnök azonnal kapcsolatba lépett az afgán államfővel, Hamid Karzaival. Az olasz kormányfő kifejtette, hogy egy hónapja épp afganisztáni politikája miatt kellett kormányválságot átélnie. Ha most kivégzik a túszul ejtett újságírót, akkor ki kell vonnia az 1900 főnyi olasz ejtőernyősegységet. Karzai megértette kollégája gondját, és a két ország közötti mély barátságra hivatkozva „kivételes esetként” teljesítette a tálibok követelését: öt magas rangú tálib vezetőt engedett el – köztük Dadullah tálib parancsnok fivérét – Mastrogiacomóért cserében. Az olasz újságíró később elmondta, hogy tudomása volt egy hónapokkal ezelőtti esetről, amikor a római kormány kétmillió dollárt fizetett ki egy olasz fotóriporter szabadon bocsátásáért. A jobboldali sajtó szerint a kabinet – a Kabul által elengedett foglyokon túl – Mastrogiacomóért is fizetett váltságdíjat.
Két nappal szabadulása előtt az olasz újságírónak végig kellett néznie sofőrje lefejezését. Két héttel ezelőtt újabb megrázó hírt kapott: az emberrablók lefejezték másik afgán társát, a tolmácsot is, mondván, a kormány nem akart tárgyalni velük. A Kabullal kötött megállapodás szerint a tolmácsot is el kellett volna engedniük a táliboknak az olasz újságíróval együtt. „Úgy látszik, Hamid Karzainak fontosabb egy külföldi szabadsága, mint egy afgán élete” – jelentette ki a tálibok egyik szóvivője. Az egyszerű afgánok körében is azt erősítette meg a tolmács meggyilkolása, hogy Karzai csupán egy bábfigura, amelyet külföldiek mozgatnak. Ilyenformán nem sok reménye maradt annak az ötfős afgán orvoscsoportnak sem – egy doktor, három nővér és a sofőrjük –, amely március vége óta van a tálibok fogságában.
Április elején két francia állampolgárt, egy nőt és egy férfit, akik egy segélyszervezetnek dolgoztak, raboltak el a délnyugati Nimroz tartományban. Vélhetően az emberrablók már tovább is adták őket a hilmendi terület feltörekvő tálib parancsnokának, Dadullahnak. Itt is dívik az iraki mintájú emberkereskedelem. A túszok elengedéséért az összes francia katona távozását követelik. Németek is – egy anya és fia – vannak tálib fogságban, ám kancellárjuk, Angela Merkel kitart álláspontja mellett, hogy terroristákkal nem tárgyal. Helyette inkább hat német Tornado vadászgépet küldött Afganisztánba.
A tálibok egyébként úgy tekintenek minden külföldire, mint „amerikaira”, aki kémkedni jött az országba, hogy információival segítse a megszállókat. Épp ezért egyre kevesebben érkeznek Afganisztánba: vidéken a tálib megfigyelőhálózat szinte az utolsó lépéseikről is tájékoztatja a lázadókat.
Afganisztán is „irakizálódni” fog tehát, azaz második fiaskója lesz az amerikaiak terrorizmus ellen meghirdetett háborújának? Azért vannak különbségek. Egyrészt 2001 végén a tálibok elleni harc az ENSZ jóváhagyásával kezdődött. Irakban a felekezetek közötti polgárháború jelenti a legnagyobb bajt, míg Afganisztánban eddig sikerült megakadályozni, hogy az országot alkotó etnikumok – pastun, tádzsik, üzbég, hazara – egymásnak essenek. Talán eddig tartott a reményt keltő tények felsorolása. Borúlátásra adhat okot a gyűlölet, amely körülveszi a NATO-erőket mint külföldi megszálló csapatokat. Fordulatot biztosan nem lehet elvárni a hatalmát pusztán Kabulra korlátozó, gyenge kézzel kormányzó korrupt vezetéstől, amely gyakorlatilag egy kábítószer-kereskedelmen nyugvó narkóállamot irányít. Eközben a lázadó tálib erőknek nyújtott „külföldi” támogatás révén és a kábítószer-bevételekből eredő hatalmas pénzekből egyre korszerűbb fegyverekhez jutnak a létszámukban is bővülő Korán-tanulók.