Nem tudjuk pontosan, hogy a majmokéhoz hasonló, jelentéssel bíró hangadástól mennyi idő telhetett el a jól formált mondatok megjelenéséig. Azt viszont tudjuk, hogy a beszédre is alkalmas hangképző szervekkel csak az ember rendelkezik. Így beszélni és beszédet érteni csak az ember képes, ennek kivitelezésére teljességében csak az ő agya alkalmas. A nyelvi közlés megörökítésének első komplex formái a barlangrajzok. Ezek készítőit csak sok évezreddel követték azok az utódok, akik írásrendszereket kezdtek el használni. Az írás és olvasás mai formáinak megjelenése legalább két lényeges tényezőhöz köthető: az agy és a kultúra evolúciójához.
Az emberi íráskultúra evolúciójának első lépéseit a rajzok jelentik, ezek a világ első, eleinte részletes, majd sematikus ábrázolásai. Az egyiptomi hieroglifákban olyan egyre egyszerűsödő rajzokat láthatunk, amelyek kezdetben a tárgyak nevét jelentik. Önmaga számára mindenki tud olyan jelrendszert kitalálni, amelynek a segítségével lejegyzi a közléseket, olyan jelrendszert megalkotni azonban, amelyet mindenki azonosan fejt meg, már nehezebb.
Kognitív szempontból ügyesebb, egyértelműbb, a vizuális észlelés szempontjából összetettebb volt az ékírás. Bár az utóbbi számára nehezebbé vált a jelek megkülönböztetése, lényeges újítása a beszédhangok jelölése volt. A görög, majd a római írás ezen az úton haladt tovább: jól megkülönböztethető, beszédhangokat jelölő betűket használt. Néhány száz év múlva megjelentek a kézzel írott könyvek, majd Gutenberg találmányával lehetővé vált, hogy a könyvek nagyobb példányszámban készüljenek. Nem volt tehát akadálya, hogy egyre többen olvassanak, jóllehet a tömeges olvasástanulás csak a XVIII–XIX. században elterjedő közoktatással vált lehetővé. Vajon mi történhetett ez alatt az idő alatt az agy evolúciójában?
Tudjuk, hogy embriókorunktól fogva genetikai program szerint halad az agy egyes területeinek, illetve ezek kapcsolatainak érése, fejlődése. Mindezt a környezet hatásai befolyásolják. Amerikai kutatók modern agyi képalkotó eljárással vizsgáltak öt és húsz év közötti személyeket. Olyan színes térképeket készítettek, amelyek azt jelölik, hogy az egyre hatékonyabbá váló kapcsolatok miatt vékonyodó agykéreg mely területeken, milyen életkorban válik éretté, „befejezetté”. Láthatóvá vált, hogy a látási és hallási rendszer sokáig „nyitott”, környezetelváró üzemmódban működik. A környezetet a nyelvhasználó közösség, kezdetben pedig kiemelten az anya jelenti. A beszédészlelés hatékony formálása csecsemőkorban kezdődik. A babák megtanulják, hogy az apró akusztikus eltérések a szóként használt mintázat elejét, végét jelentik. A mintázat elemeinek, a beszédhangoknak a képviselete megváltozik.
Tegyük fel, hogy két közeli beszédhang azonos távolságra lévő hangok mátrixát alkotja. Adott nyelv azonban ezeket egy adott jellemző szerint megkülönbözteti, azaz ezt az egységesen elosztott teret széthúzza, hasonlóan ahhoz, ahogy két egymástól távoli mágnes kettéosztja a vasforgácshalmot. Az észlelési tér torzul aszerint, hogy az adott nyelvben mi jellemzi ezeket a hangokat. Ezt a jelenséget nevezzük anyanyelvi mágnesnek. A hat hónapos magyar babának az észlelési tere például az r és l hangokra már más, mint a japán babáé. A beszédhangokat azonban sokféleképpen ejtjük egy adott nyelvi közösségben, illetve egyénenként is az egyes szavakban. Ez az agy számára feldolgozandó akusztikai különbséget jelent. A beszédészlelő rendszernek meg kell tanulnia, hogy nem ezek a különbségek a lényegesek, hanem ezeknek a hangoknak egy absztrakt tulajdonsága. Valamennyi s hangot s-nek kell hallanunk, még akkor is, ha más, nem lényeges akusztikai tulajdonságai eltérnek. Ezt a jelenséget észlelési lehorgonyzásnak nevezhetjük. A beszédészlelésért felelős agyi hálózatnak egyszerre kell feldolgoznia a részleteket és a nagyobb, absztraktabb egységeket is. Ennek vizsgálatára az agynak a működés közben produkált elektromos aktivitását használjuk fel.
Agyunk eltérő kérgi területein a nagyobb neuroncsoportok összerendezett aktivitást produkálnak, ha valamilyen inger megjelenik. A megjelenést, illetve az azt követő további feldolgozást kísérő agyi választ nevezzük eseményhez kötött agyi potenciálnak (ekp). A különböző feldolgozási folyamatoknak az ekp eltérő hullámai felelnek meg. A beszédészlelés tipikus és atipikus fejlődése, a feldolgozás törvényszerűségei jól kutathatók az ekp-k egy kicsiny összetevőjének, az eltérési negativitásnak (en) a vizsgálatával. Ez a válasz azt jelzi, hogy az aktuális hangkörnyezetben megjelenik-e valamilyen eltérés, illetve a hallottak egyeznek-e a hosszú távon tárolt hanginformációval. Mindkettő érzékeny az ingereltérésekre, illetve a szabályosságra.
Az olvasástanulás során agyunk két alapvető rendszerére, a hallási és látási ingerek feldolgozásáért felelős területek hálózatára támaszkodik. Az olvasástanulás szükségszerűen átalakuláshoz vezet e rendszerekben. Fejlődnek, differenciálódnak a beszédészlelés élesedéséért felelős és a nyelvi feldolgozásban részt vevő agyi rendszerek, a látórendszer elemi és vonás szintű feldolgozásáért, az alak- és tárgyfelismerésért felelős területeken új, a korábbinál differenciáltabb működésnek kell megjelennie, mindezt pedig integrálni kell tudni.
Az inferotemporális kéregnek le kell szoknia a forgatásról, az elemi vonások új kombinációit egységes jelekként kell feldolgozni, a hangokat a betűkkel integrálni kell. Az olvasást tanulja tehát agyunk is. A betűktől a hangokhoz és a szavak hangalakjához jutunk, két feldolgozólánc alakul ki: a jelentéshez, hangalakhoz gyorsan hozzáférő dorzális és a betűszerkezet elemzését végző lassúbb ventrális. Az írott szövegek térbeli-vizuális tulajdonságai, az olvasás gyakorlottsága szerint változó szemmozgások vezérlése a két félteke közötti új kapcsolatok kialakulásához vezet.
Átalakul a beszédhangok észlelése is, finomodik a beszédhangok megkülönböztetése. A beszédgyakorlatokra különösen figyelő olvasástanítási módszereknél az eltérési negativitás vizsgálatával már második osztályban ki tudjuk mutatni, mi is történik. A beszédhangok megkülönböztetését fontosnak tartó módszernél gyorsul, élesedik a feldolgozás. Tovább tisztul, élesedik a beszédhangok észlelése, hozzáférünk a szavak hangszerkezetéhez. Nemcsak a betűkhöz rendeljük hozzá a hangokat, hanem fordítva is. Megtanuljuk, hogy miként kell írni és olvasni, legalábbis összekötni a betűkhöz rendelt hangokat, a hangokhoz rendelhető betűket. Már nemcsak betűket látunk, hanem összetartozó szótagokat és szavakat, amelyeknek a formáját könnyedén felismerjük. Minőségileg is más feldolgozásba kezd az olvasók agya. Megjelenik egy olyan, a szóforma feldolgozására specializálódott működés, amelynek helye egy korábban más funkcióra használt agyi terület. Egy népszerű idegtudományi elképzelés szerint az olvasás nem csupán élesíti, hasznosítja, hanem újrahasznosítja az agyat.
Gyakorolnia kell az agynak az olvasást. Így jön létre hang és betű oly szoros kapcsolata, integrációja, amelynek alapján a hangnak meg nem felelő betű a hallási feldolgozórendszert ismételt feldolgozásra készteti. Ez a halántéklebeny poliszenzoros területeinek megváltozott működéséhez köthető. A szófelismerő rendszer azonban, mint mondtuk, egy korábban másra, elsősorban a formafelismerésre „szakosodott” területre telepszik rá. A bal oldali tarkólebeny alsó felszínén francia kutatók 2002-ben egy olyan terület jellegzetes aktivitását figyelték meg, amely az adott nyelvben lehetséges szóalakokra reagál megemelkedett aktivitással. Annyira csak a szóformára érzékeny, hogy nem számít, milyen a betű formája, nagysága, írásmódja. Absztrakt jegyeket dolgoz fel, mégpedig a betűsorok sorrendjéből adódó alakzatra érzékenyen.
Agyunk a szófelismerő terület kialakulásával eljutott oda, hogy a megfelelő formájú ismert szavakat gyorsan olvasva azonnal hozzáfér e szavak jelentéséhez, az ismeretlen formájúakat és az ismert, de a jelentés ellenőrzése során furcsának találtakat ki tudja betűzni. A gyakorlott olvasó agya ezt a két alapvető olvasásmódot hatékony rutinba szervezi. De mi van azokkal, akik nem tudnak jól olvasni? Egyeseket nem tanítottak meg rendesen olvasni, mások viszont nem olvastak eleget, vagy nincs olyan tudásuk, amelynek alapján meg tudnák érteni mindazt, amit olvasnak. Van azonban a gyerekeknek egy különleges csoportja, akik nem az előbbiek miatt nem tudnak könnyen megtanulni olvasni, hanem azért, mert agyuk fejlődése, az olvasáshoz átalakuló területek működése és együttműködése eltér a tipikusan fejlődőkétől. Ők a diszlexiások. Adott korcsoportnak mintegy öt–tíz százalékát teszik ki, és nem azért nem olvasnak, mert rossz a módszer, amellyel tanulnak, vagy buták, esetleg lusták, hanem mert agyuk másként fejlődik. Vannak közöttük átlagos és rendkívüli intelligenciájúak, híres és kevésbé híres emberek
Az általunk vizsgált diszlexiás gyerekek 80–85 százalékánál nem találtunk a tipikus fejlődésű gyerekekre jellemző feldolgozástól való eltérést a beszédhangok, különösen a mássalhangzók esetében. Hasonlóra utalnak a nemzetközi kutatási adatok is. Minél súlyosabb a diszlexia, annál szélesebb azoknak a hallási ingereknek a köre, amelyeket a diszlexiások eltérően dolgoznak fel tipikusan fejlődő társaiktól. Az észlelési lehorgonyzás különböző szintű hibái megakadályozzák a hang-betű szabály megszilárdulását, a betűk és a hangok integrációját, így az olvasástanulás akadályaivá válnak. Ezek a gyerekek nehezen jutnak túl az olvasástanulás első szakaszán, a helyesírással pedig rengeteget küszködnek, sokan felnőttkorukban is.
Később kerül a figyelem középpontjába a diszlexiásoknak egy másik csoportja. Náluk a szóforma-felismerő rendszer működik másként. Nem alakul ki megfelelően, vagy épp fordítva, a szóforma vezeti a feldolgozást, a betűk párhuzamos feldolgozása elmarad, félreolvasnak. Az így kompenzáló diszlexiások, mint ahogy ekp-adataink (Honbolygó Ferenccel és Szűcs Dénessel) is mutatják, lemaradnak már a feldolgozás korai szakaszában, még mindig a szóalak elemzésével foglalkoznak akkor, amikor a kontrollcsoportban lévő gyerekek már rég a jelentés feldolgozásánál tartanak. Nem véletlen tehát, hogy ezek a diszlexiások lassúak, amikor elemezni kell, gyorsak, amikor ismert szavakhoz hasonló alakokat látnak, és a szövegkörnyezet, illetve a könyv ábrái is segítik őket. A kicsiknél fel kell tudnunk ismerni, ha nem olvasnak, csak éppen sikeresen találgatnak, mégpedig minél előbb. Külföldi utunkon segíthet, ha egy ismert üdítőital feliratát formai és színjellemzői alapján akkor is felismerjük, ha az adott írásrendszert nem ismerjük. A diszlexiások is sok ilyen apró jelre támaszkodva kompenzálják a stabil szóformák rendszerének hiányát. Az anyanyelvi szövegek olvasásánál azonban nem ez a cél. Ezért kell a diszlexiát kivennünk a fejlődési címkék sorából, és arra törekednünk, hogy megértsük valódi természetét. Ma ez a célja a számos tudományterület együttműködésének, a nemzetközi összefogással végzett kutatásnak.
A fenti szöveg az április 23-án elhangzott előadás rövidített változata. Az előadás megtekinthető április 28-án (szombaton) 13.10-kor az MTV és április 29-én (vasárnap) 9 órakor az M 2 műsorán. A következő előadást május 7-én 19.30-kor a Millenáris Teátrumban (II. Budapest, Fény utca 20–22.) Rajnavölgyi Éva tartja Hogyan védenek az immunrendszer őrszemei? címmel. A részvétel ingyenes, az előadások teljes szövegét a hozzászólásokkal és a vitával együtt a www.mindentudas.hu weblapon találják meg az érdeklődők.
origo.hu
Miközben keresztényeket ölnek, az unió Koránt kutat – ez lenne a prioritás?
