Tudtuk, hogy pokolian nehéz lesz. A tizedik percre aztán kiderült, hogy még annál is nehezebb. A huszadikra pedig, hogy lehetetlen. A Slagelse ugyanis mindenben felülmúlta a Győrt a BL-elődöntő visszavágóján, egyénenként és csapatként is más gondolati és fizikális sebességen, más szférában kézilabdázott, csupán Herr Orsolya bravúrjai óvták meg az itthon roppantul és joggal irigyelt magyar bajnokot az iszonyatos veréstől. A dánok – kiegészülve persze a délszláv légióval – elöl beállóból, szélső befutásból, klasszikus átlövésből és kontrából is gyakorlatilag minden akció végén ziccerbe kerültek, majd a támadásban virtuóz individuumok hátul összeálltak egy gépsorrá, és ledarálták az ETO-t. Amíg valós tétje volt a mérkőzésnek, addig Görbicz Anita megszokott sziporkái is jobbára labdavesztéssel végződött tétova kísérleteknek látszottak, de valakinek csak-csak próbálkoznia kellett, mert a beállóst eltüntették, Bradeanu magától vált észrevétlenné, és gyors három gólja után Vérten sem bírt Leganger kapussal.
A 10. percben először és utoljára 5-4-re sikerült megszerezni a vezetést, majd innentől tizenhét percen át egy, harminc perc alatt három gólra telt a hazaiaktól, és ha abban az illúzióban ringattuk magunkat, hogy előbb nem, szünetre (7-12) el is dőlt minden. A bemelegítés alatt még eufóriában szurkoló publikum – a KFT együttes Afrika című slágeréből többször visszajátszották a „Szóba se jöhet Skandinávia” sort – ébresztőt kiáltott, pedig a félidő végére nemhogy felébredtünk, egyenesen felriadtunk. Leganger fordulás után is szinte mindent megfogott, „olvasta” a lövési kísérleteket – ez részben intuíció, részben viszont alapos felkészülés eredménye –, és mivel az 1993-as világbajnokságon csodálkoztunk rá először, lassan másfél évtizede keseríti a magyar válogatottak és klubok életét. Edzője, Anja Andersen az utolsó percekig nem volt hajlandó lecserélni, ezzel is bizonyítva, hogy nem éri be a Győr puszta kiejtésével, annak megalázására törekszik. A 30-22-es végeredmény alapján nézőpont kérdése, e célját is elérte-e, de az érdemi rész, a 10. és a 40. perc közötti időszak lidérces volt. A skandinávok ekkor fényes taktikai, Leganger révén pedig egyúttal mentális diadalt arattak.
Róth Kálmán vezetőedző is így fogalmazott: „Csak a közönségünk nyújtott BL-elődöntő-szintű teljesítményt, a két mérkőzés összképe alapján még Görbicz dicsérhető. Pedig nem verhetetlen a Slagelse sem, játékosai közül csupán Leganger és Popovics extraklasszis, a többiek akár Győrben is játszhatnának. De ilyen formában és hozzáállással esélyünk sem volt ellenük. Ez még akkor is így van, ha bizonyára nem az akarattal volt baj, hanem a tét bénította a mieinket.”
Sajnos jobban, mint korábban bármikor. A Slagelse 2003-ban és 2004-ben az EHF-kupa döntőjében, majd a BL elődöntőjében kétszer is felülmúlta a Dunaferrt, de Dunaújvárosban legalább mindkét alkalommal hazai győzelem született. Ha ennek ellenpontjához, a tegnapi mínusz nyolchoz hozzávesszük, mit műveltek válogatottunkkal a norvégok a 2004-es és a 2006-os Európa-bajnokságon, sajnos át kell írnunk a KFT dalát: szóba se jöhetünk Skandinávia mellett.
(A BL-elődöntő másik ágán az orosz Toljatti 35-29-re kikapott ugyan Südstadtban a Hypótól, de 57-57-es összesítéssel, idegenben több lőtt góllal továbbjutott a fináléba. Az osztrákok a meccs utolsó momentumaként büntetőt rontottak.)
A Győr a hatgólos idegenbeli vereség után tehát otthon még jobban kikapott, a Fradit ez a veszély a Ramnicu Valceán elszenvedett 34-21 miatt kevéssé fenyegette. Sőt végül ez a párharc is 14 gólos különbséggel zárult, mert a román Oltchim 28-27-re nyert a Népligetben a derekasan harcoló, de jelen helyzetében ennyire képes Ferencváros ellen. A mérkőzést a helyszínen tekintette meg Zsiga Gyula, Németh András vezetőedző kiszemelt utódja is, egyelőre természetesen nem hivatalos minőségben.
origo.hu
Kifogták a legendás halat, Magyart – fotó
