Visszavágó

Lékó Péter e héten a világbajnok Vlagyimir Kramnyikkal játszik rapid-párosmérkőzést Miskolcon, ám eme népszerű esemény sem fedi el, hogy az utóbbi évek rangos sakkversenyein sokszor kudarcot vallott. Teljesítménye értékelését megnehezíti, hogy a partik többségében ő állt nyerésre, ám a döntő pillanatokban, jellemzően időzavarban, hibázott.

Rendkívül összetett játék a sakk, Lékó Péter gyengélkedéseinek okát is nehéz egyértelműen megjelölni. Az egymást követő kihagyások arra utalnak, hogy nem képes tökéletesen uralni a feszült helyzeteket. Máthé Gáspár nemzetközi mester, matematikus, egykor Lékó edzője, sőt egyben nevelőapja meggyőződéssel állítja, ebben a múlt elvarratlan szálai is szerepet játszanak.
A fiatal sakkozó érthetően nem szívesen beszél róla, mégis közismert, hogy a gyerekkora zaklatott volt. Szülei kétéves kora óta külön élnek. Édesanyja akkor költözött vissza Szabadkáról – amely Lékó szülővárosa – Szegedre a szüleihez két fiával, Péterrel és bátyjával, Tamással. A családi kötelékek ezzel nem szakadtak el. A két fiú a hétvégéket rendszeresen Kosztolányi városában töltötte, a család általában közösen utazott el nyaralni, majd amikor Péter már versenyszerűen sakkozott, többször édesapja kísérte el a versenyekre.
Ez a kétlakiság aligha jelentett törést Lékó Péter nevelkedésében. Inkább az, hogy tízévesen Kecskemétre költözött Máthé Gáspárhoz. Ezt az idővel edzőből nevelőapává előlépett sakkozó maga sem tagadja.
– Nyolcvankilenc februárjában ismerkedtünk meg, Pétert akkor már csodagyerekként emlegették. Akkori edzője, Herpai József tanácsára édesanyja keresett és kért meg, hogy foglalkozzam a kisfiával. Kecskeméten akkoriban pezsgő sakkélet zajlott. A klubban sok fiatal játszott, s egymást érték a versenyek, amelyeken külföldiek is szívesen részt vettek. Néhány órás közös elemzés után Péter édesanyja kész tények elé állított, mondván, elvállaltam, hogy Péter edzője leszek. S mivel nap mint nap nem fuvarozhatta a kisfiút Szegedről oda-vissza, ezért Péter velem lakott, igaz, akkor még csak féléves próbaidőre, amelyből aztán öt év lett. Édesanyja, hacsak tudta, meglátogatta, főzött és mosott rá, s a hétvégéket többnyire együtt töltötték, mégis rá kellett döbbennem, hogy teljesen átalakult az életem. Egyszer csak lett egy fiam – emlékezik vissza a közös kezdetekre Máthé Gáspár.
A váratlan feladat az edző-nevelőszülőt is nagy próba elé állította. Péterről anyagilag és szellemileg egyaránt gondoskodnia kellett.
– Egyik sem volt egyszerű. Ugyanakkor el kell ismernem, a nehézségekért kárpótolt az élmény, amely a vele való foglalatosságot jelentette – mondja Máthé Gáspár. – Péter kiváló képességei azonnal megnyilvánultak. S nem csak a sakkozás területén. A memóriája egészen káprázatos. Bármelyik partit évek múltán is vissza tudta játszani, s ez az adottsága a hétköznapi életben is megmutatkozott. Amikor velem élt, már nem járt iskolába – kis túlzással egész nap sakkozott –, ennek ellenére nagyon jó tanuló volt. Tízévesen is elegendő volt egyszer elolvasnia, megértenie valamit, azonnal megragadt a fejében. Bár hivatalosan csak nyolc osztályt végzett el, olvasottsága, ismeretanyaga eléri az egyetemi szintet. A passzívan szerzett információkat is elraktározta. Emlékszem, az édesanyja egyszer feljegyzett egy telefonszámot, Péter közben oda sem figyelt. Hónapok múltán szükség lett volna a számra, ám a papiros, amelyre az édesanyja felírta, elkallódott. Péter megmondta fejből. Fizikai adottságai is átlagon felüliek voltak, nagyszerűen focizott és táncolt. Erkölcsi érzéke évekkel meghaladta a korát. Ennek eleinte nagy hasznát vette, hiszen a kezdeti kudarcok nem szegték kedvét, további munkára sarkallták. Tisztában volt azzal, hogy nem ügyeskedéssel, csakis kemény munkával juthat előre. Ám a felnőttekre jellemző versenyszellem veszélyekkel is járt, Péter gyerekként nem tudott mély barátságokat kötni – vélekedik az egykori edző.
E kettős viselkedést Máthé Gáspár egy történettel jellemzi. Amikor foglalkozni kezdett vele, az ifjú tehetség tudása legfeljebb az első osztályú szintet (durván 1900 Élő-pont) ütötte meg, ennek ellenére egyből bedobta a mély vízbe, benevezte a mesterversenyekre. Az első tornán Péter mind a kilenc partiját elvesztette.
– Sokan mondták, hogy tönkreteszem a gyereket, de én úgy éreztem, bírja a gyűrődést. Olykor talán mégis túl kemény voltam hozzá, bár szakmailag az idő egyértelműen engem igazolt – magyarázza Máthé. – A napot rendszeresen snellezéssel zártuk, s kezdetben természetesen nagy fölénnyel nyertem. Péter töretlen hittel mindig követelte a visszavágót. Az egyik este fölényes, talán 10:0-s győzelmem után is gyötört – este fél tizenegykor! –, mire fáradtan így utasítottam el: nem tudom, a vesztes mit csinál, de a győztes lefekszik aludni. A történet hat évvel későbbi folytatásával együtt felejthetetlen, amikor Péter már a világ élvonalába tartozott. Akkor természetesen már sokkal jobb volt nálam, s amikor először nyert 10:0-ra ellenem, ugyanazokkal a szavakkal köszönt el tőlem, mint amelyekkel én hat évvel korábban. Sőt ezután soha többet nem játszottunk egymás ellen. Ez a magatartás jellemző rá igazán. Minden élményt elraktároz magában, és a rosszakért készül a visszavágásra. Ez egy ideig fejleszti a személyiséget, később viszont már káros, mert gátolja a helyes önértékelést. Péter szerintem ma is így gondolkozik, ami miatt sok kellemetlenség éri.
Máthé Gáspár elismeri, sokszor maga sem tudta pontosan, miként kellene kezelnie a zseniális kamasz egyébként ritka kilengéseit. Helyzetét az sem könnyítette meg, hogy Lékó Júlia átmenetileg többet jelentett számára, mint neveltjének édesanyja. Visszatekintve azt sajnálja, hogy a kisebb-nagyobb súrlódásokat sohasem tudták őszinte beszélgetéssel lezárni.
– Péter sohasem kért bocsánatot, igaz, látszatra nem is tartott haragot. Kivárta, amíg elül a vihar, s utána úgy tett, mintha mi sem történt volna.
Lékó a spártai környezetben bámulatos gyorsasággal fejlődött. Játékereje Élő-pontszámban kifejezve fél éven belül négy–ötszáz ponttal emelkedett, s még nem múlt el tízéves, amikor megszerezte első nemzetközimester-skalpját (a jugoszláv Indjics volt az áldozat). Máthé Gáspár érezte, hogy egymaga már nem képes biztosítani a gyerek fejlődését. Ezért megkérte és megfizette Károlyi Tibort, akit kiváló teoretikusként tartanak számon, ráadásul Kecskeméten élt, hogy foglalkozzon Péterrel – különösen a végjátékokra összpontosítva, amelyekben önmagát nem érezte kellőképpen felkészültnek. Meg is lett az eredménye, Péter tizennégy évesen teljesítette a nagymesteri normát, ami nála fiatalabbnak addig nem sikerült. Máthé másrészt mozgósította németországi kapcsolatait. Így Lékó rengeteget vendégeskedett, versenyzett Németországban, ahol önzetlen támogatókra is szert tett. (Miközben a Magyar Sakkszövetség szégyenszemre szinte semmiben sem segítette.) Máthé Gáspár kicsit félve jegyzi meg, Lékó lelki egyensúlyára az is rossz hatással lehet, hogy az akkor és ott kapott segítséget a későbbiekben, amikor már volt rá módja, nem minden esetben viszonozta.
Máthé azt sem tagadja, áldozataiért ő is több hálát remélt. Akkor döbbent rá igazán, mit jelent számára Lékó Péter, amikor a kilencvenes évek közepén elváltak útjaik.
– Lelkileg és anyagilag is rámentem, jó néhány év kellett, mire összeszedtem magam – vallja be.
Máthé Gáspár nem mond ugyan ítéletet Lékó későbbi munka- és emberi kapcsolatairól, a véleményét azonban nem rejti véka alá: szerinte Lékó Péter teljesítményét a mai napig befolyásolja, hogy e kapcsolatok közül többet nem tisztázott, nem dolgozott fel önmagában.
E kérdésre első számú nagymesterünktől hiába remélünk választ. A sakk – különösen a legmagasabb szinten – nemcsak játék, sport, tudomány, ahogy annak idején Botvinnik meghatározta, hanem Kaszparov kiegészítésével harc is: a személyiségek harca. A sakkozók ezért a legritkább esetben beszélnek mélységekbe menően önmagukról, nem köttetnek közöttük szoros barátságok, s nem úgy mérlegelik az emberi viszonyokat, ahogy az általában szokás (vagy legalábbis szokás volt).
Máthé Gáspár véleménye ezért nem megfellebbezhetetlen ítélet, hanem a saját tapasztalatokra épülő visszaemlékezés és összegzés. Ártó szándék nélkül. Lékó Péteren múlik, hogy mit fogad meg vagy utasít el, netán használ fel belőle annak érdekében, hogy még jobb sakkozó legyen.