Egyrészt tudja, hogy a Balaton északi partjának keleti felén végignyúló Balatonfüred-Csopaki borvidéken egy önálló bortermő körzet neve, mely 5 települést foglal magába.
Másrészt Paloznak, Lovas, Alsóörs és Felsőörs mellett a körzetet alkotó öt bortermő település egyike. Harmadrészt Csopak egy meghatározott bortípus neve is, mely kizárólag az öt település szőlőhegyeiről származó olaszrizling szőlőből készülhet.
A héten a Szent Donát Pincében Csopakon a tizenharmadik csopaki kódex kóstolót. A válogatás lényege, hogy a csopaki olaszrizlingek legjava a „Csopaki Kódex” kategóriában kerülhessen forgalomba, vagy Hegyborként kóstoljuk őket. Mindkét esetben szigorú szabályokat kell betartaniuk a termelőknek ahhoz, hogy boraikkal indulhassanak a megmérettetésen. (Maga a szabályzat elérhető a www.csopaki.hu oldalon.)
Miért is kell a termelőknek ez a szigorú rendszer és válogatás? Egyáltalán, biztos, hogy a termelőknek van erre szüksége és nem a fogyasztóknak? Kit is szolgál valójában a Csopaki Kódex és a köré épült – jobban mondva épülő – rendszer? Erre próbálunk választ adni és egyúttal némi bepillantást is engedni a kóstolásra kerülő borok világába.
A kiindulás egy teljesen egyszerű és érthető kívánalom volt, mely a csopaki termelők java részéről indult el: csopakiként csak olaszrizlingből készült, csopaki minősített területről származó, minimum 12 v/v alkoholtartalommal rendelkező, érzékszervi vizsgálaton átesett és ott megfelelő minősítést kapott bor lehessen. Ez az alap, ami a Csopaki Rizling kategóriában induló borok kevésbé szigorú követelményrendszerének az alapját képezi.
A „Csopaki Kódex” meghatározott eredetvédelemre viszont csak csopaki meghatározott dűlőkből származó, dűlőszelektált bor pályázhat, melyek érlelésére és kötelező analitikai értékeire vonatkozóan is kitér a szabályzat.
Nyilván sokakban felmerül a kérdés, hogy mi indokolja egy-egy borvidék vagy más, szűkebb borvidéki terület pincészeteinek igényét arra, hogy a jelenleg hatályos, az EU tagországokra vonatkozóan egységes szabályozás mellett, mintegy saját maguk sanyargatására újabb szigorításokat vezessenek be. Egzakt és minden igényt kielégítő választ erre a kérdésre nyilván nem tudunk adni, de néhány alapvető tényt érdemes körül járni.
A jelenlegi szabályozás, melynek alapját képezi a tagországok egyes borvidékein megszületett termékleírások sokasága, túlságosan tágra lett szabva. Hazai termékleírásaink zöme egyszerre próbálja integrálni a minőségi borkészítés alapjául szolgáló termelők és az igénytelen tömegtermelés érdekeit is, ami érthetően csak egy kimondottan laza, túlságosan megengedő rendszerben működik. Az igényes, a minőséget és az egyediséget mindenek fölött számontartó, termelők számára ez a rendszer tehát érthetően nem megfelelő. Nincs hát más megoldás, mint saját pozitív megkülönböztetésük érdekében olyan keretet alkotni saját maguk számára, ami egyértelművé teszi a minőség egyes szintjeit és az egyediség kifejeződésének lehetséges útjait. (Csak zárójelben, ez a megkülönböztetés egyáltalán nem a borvidék hivatalos másik felének, Balatonfürednek termelői vagy éppen borai ellen irányul, csupán szűkíti egy adott „márka” vonatkozásában a termőhelyet, ami az egyedi karakter elérése szempontjából elengedhetetlen.)
Ha visszatekintünk kissé a csopaki borok előéletére, egyértelmű, hogy mást látunk az 1850-es években, a XIX. sz. végén éppúgy, mint a XX. sz. elején vagy éppen napjainkban. A filoxéra vészt követően a fajtaszerkezet Csopakon is erősen átalakult, a fehér fajták szinte kizárólagossá váltak a borvidéken. Az olaszrizling ugyan csak ekkoriban jelent meg a vidéken, de viszonylag jó művelhetőségével és borainak megbízhatóságával rövid idő alatt népszerű lett Csopak környékén. A terület ásványi anyagokban gazdag, változatos talaján gyorsan megmutatkozott az is, hogy érdemes az egyes dűlők borait külön iskolázva palackba tölteni. Magyarul, igenis van értelme a dűlőszelektált boroknak. Igaz ugyan, hogy a korábban szintén nagy mennyiségben termesztett, kitűnő kvalitásokkal rendelkező furmint, akár rizlinggel házasítva is szintén emlékezetes borokat tud adni, de ennek csekély mennyisége a XXI. sz. elején már nem tette lehetővé azt, hogy a csopaki borok zászlóvivője legyen. Hogy a jövő mit hoz, az más kérdés.
Sokan feszegetik azt a kérdést is, hogy egy ilyen kicsiny területről – hiszen nem több mint cca. 40 ha az a termőterület, mely érintett a kérdésben – miért kell önállóan palackba kerülő, egyedi borokkal foglalkozni. A magam részéről azt a véleményt osztom, ami a méreteket egyáltalán nem veszi figyelembe akkor, ha minőségi kérdésekről van szó.
Számos olyan komoly eredetvédelemmel rendelkező termőhely található Európában, melyek a csopakihoz hasonló vagy akár annál még kisebb méreteket mutat és mégis mindenki ismerősként tekint rájuk. Csak Franciaország keleti oldalán tudunk számosat felsorolni Châteu Chalontól, Condrieu-n át Hermitage-ig, de gondolhatunk a mindössze 4 hektáros Châteu-Grillet-re vagy a La Romanée-ra a maga 0,84 hektáros nagyságával. Ismertség és elismertség tekintetében tehát a méret biztosan nem számít, sokkal inkább a jól definiálható egyediség és terroir jelleg. Ez pedig jó esetben valóban sajátja lehet a csopaki boroknak, akár Csopaki hegybor, akár Kódex kategóriában kerülnek forgalomba.
Ahhoz persze hogy mindez a gyakorlatban működjön, szükség van egy olyan fogyasztói körre is, „akikbe nem kár”. Akik valóban tudják értékelni, ha egy-egy palack bor elkészítése az átlagosnál jóval nagyobb munka- és ezáltal költségigényű, kevés terem belőle, elérhetősége tehát korlátozott. Ez a borok értékét és egyben árát is növeli – nem kis kihívásról van tehát szó.
Ahhoz, hogy legyen egy olyan fogyasztói réteg, amely ezekért a borokért minden magyarázkodás nélkül kifizet 7-8.000,-Ft-ot palackonként, még sokat kell dolgozni. Az irány jó, és ha bizonyos körökben „elitistának” is tűnik a kezdeményezés hadd emlékeztessek arra minden kétkedőt: középszerrel a világot nem lehet megváltani.
Az idei kóstolón – a múlt évihez hasonlóan - sokkal egységesebb stílust mutatott, mint a kezdeti évek borai. A termelők szándéka sem más, mint megmutatni a terroirban rejlő eltéréseket úgy, hogy a csopaki olaszrizling alapú borok karaktere megőrizze egyediségét. De miről is beszélünk? Mi jelenti Csopakon az egyediséget? A most kóstolt közel húsz bor illata – minimális palackfülledtségtől eltekintve – visszafogott, de egyértelmű zöldfűszeres, ásványos jegyeket kínált az illatában, ízében. Szerethetően eleven savak, jó arányok, nem túl erőteljes, de határozott szerkezet. A legszebb tételek számomra a 2023-as kódex dűlős borok voltak. Kiegyensúlyozott, gazdag aromatikájú, hosszú borok mindvégig megadva azt a szerethető szikárságot, ami számomra a csopaki borok szinte legfontosabb tulajdonsága közel negyven éve. Ha megkérdezi valaki, hogy száraz fehérborban mit kínálnék a meleg nyári napokra, nem lehetne más választásom – néhány szép somlói és tokaji furmint mellett – mint ezek a csopaki olaszrizlingek. Tisztam, egyértelmű, határozott irányok és ízig-vérig csopaki karakter. Kellhet ennél több?
Erre a dűlőre rendszerint többet kell várni, mint a többire. Tudja ezt a gazda is, aki rendszerint fél- egy évvel tovább érleli ezt a tételt. Sokszor még így is túl fiatalon kerül a fogyasztó elé. A múlt év elején kezdtem érezni benne a legszebb árnyalatokat. Kiegyensúlyozott és elegáns bor, nem tolakodó sós-vegetális aromatikával.
Csopak és az olaszrizling összetartozó fogalmak. Még akkor is, ha itt az utóbbi néhány szinte trópusi meleget hozó évjárat megtépázza időnként a borok savszerkezetét. A Slikker maga a terroir. Csopak vöröses agyagos homokkő rajzolta területéről, a fajta és a hely szimbiózisa palackba zárva. Eleven karakter a korty elején, sima tapintás, hosszú, tartós utóíz.
Remek példája annak, hogy hordó nélkül is lehet komoly borokat készíteni ebből a fajtából. Egy valami kell hozzá, jobban mondva kettő. Egyedi terroir és elkötelezett gazda, aki ezt észreveszi, és jól használja.
