A demokrácia paródiája

Levelem Lovas István a Magyar Nemzet július 19-i számában megjelent cikkére reagál. De egyetértek Biró Zoltánnak, az MDF egyik legendás alapítójának azon véleményével (Magyar Nemzet, július 21.), hogy az a politikai rendszer, amelyben ma élünk, nem más, mint a demokrácia paródiája. A rendszerváltozás befejezése, ha úgy tetszik: a Deák-féle mellény újragombolása feladat mindazok számára, akiknek elegük van abból, hogy Magyarország nemcsak a létbiztonság, az emberi szabadságjogok és az életszínvonal területén, hanem a gazdaság valamennyi paramétere szerint is messze a legutolsó az EU új tagállamai között, noha valaha osztályelső volt.
A kérdés számomra nem az, hogy szükséges-e a rendszerváltozás teljessé tétele, vagy sem. Szerintem elengedhetetlen. Gazdasági fejlődés csak szabad országban lehet tartós. A kérdés az, hogy mi kell a rendszerváltoztatás befejezéséhez. Lovas István véleménye szerint csak bátorság kell hozzá. Bátorságát demonstrálandó, Lovas azonnal bátran neki is ront a mai ellenzék egyik legértékesebb és leghitelesebb politikusának, Orbán Viktor sikeres washingtoni nagykövetének és Antall József külügyminiszterének, legközelebbi munkatársának, Jeszenszky Gézának. És rajta keresztül a néhai Antall Józsefnek és kormányának. De ha csak ennyi lenne a kifogásolnivaló, hát hagyján. A baj az, hogy az antalli koncepciót, a békés rendszerváltoztatás koncepcióját a szerző egyszerűen nem érti. Miközben kalapot emelek azon ragyogó érvelése előtt, amellyel a békés rendszerváltozás gyakorlata kudarcainak okait sorolja fel, nem tudom elfogadni magának a koncepciónak a megkérdőjelezését. Igazat kell adjunk a szerzőnek abban, hogy – bár nem ezt a kifejezést használta – valahol homokszemcsék kerültek a fogaskerekek közé. Kiegészítvén Lovas adatait, elsősorban az olyan jóhiszeműen befogadott, beépített emberek, mint a KISZ KB párttagságukat felfüggesztő tagjai, vagy mint az igazságtételi törvény előkészítésénél bábáskodó ÁVH-csemete, börtönjogász-nevelőtiszt, ügyészcsemete, valamint a miniszteri pozíciót egyéni üzleti karrier megalapozására használó egyetlen miniszter jelentik ezeket a homokszemcséket. Ezek az emberek Antallék naivitásával, jóhiszeműségével visszaélve gyakorlatilag ott szabotálták a rendszerváltozás folyamatát, ahol az érdekeik így kívánták. A bátorság mellett szíves figyelmébe ajánlanám valamennyi türelmetlen mellény-újragomboló barátomnak a józan ész fegyverét. Ma nem a hajdani Antall-kormány, hanem Gyurcsány kormánya ellen kellene összefogni azoknak, akik a rendszerváltozás teljessé tétele mellett emelik fel szavukat. Úgy tűnik, hogy ehelyett – önsorsrontó módon – inkább saját sorainkban keresünk felelősöket. Azok között, akik nem karriervágyból, hanem hazaszeretetből vállalták a botcsinálta politikusok hálátlan szerepét, s akik – hasonlóan az első szabad lengyel vagy litván kormányok tagjaihoz – valóban számos amatőr hibát követtek el, jóhiszeműen. De vajon elvitatható-e tőlük az az érdem, hogy erős széllel szemben megteremtették a polgári demokrácia jogi-infrastrukturális alapjait Magyarországon? Az Antall-kormány teljesítménye, azt hiszem, talán ellensúlyoz olyan hibákat is, mint a Szilvásy-félék keblünkön melengetése. Persze a hibák beismerése senkinek sem könnyű. Az első szabad kormány tagjainak utólagos érvelése olykor bosszantó. Hivatkozom a Lovas-cikkre, de csak tartalmilag idézem: képtelenek vagyunk a médiában elmondani, mi a különbség a „mi szórványkommunistáink”, és a máig létező, ezernevű állampárt mindenkor Kreml-hű kommunistái között.
Ám Antall József és közeli munkatársainak tisztességét és hozzáértését megkérdőjelezni nemcsak etikai szempontból kifogásolható, nemcsak szakmailag és politikailag inkorrekt, hanem komoly károkat okoz. Azért, mert megosztja az ellenzék végre nagy nehezen megszületni látszó egységét. Azért, mert elveszi azok erkölcsi tartását és reményét, akik ma is Antall politikai és morális szellemiségének újraszületésétől remélik életük, életünk jobbra fordulását. Azokét, akik ott álltunk sorban a dermesztő hidegben Antall József ravatalánál a Kossuth téren. Az a véleményem, hogy az Antall-kormány elleni frontális támadás – sajnos ilyenre sikeredett Lovas írása – ront a hitelén egyéb, fontos üzeneteinek.
Mielőtt kételkednénk Antall igazságában, mérlegelnénk teljesítményét, kritizálnánk hibáit, érdemes önmagunkba nézve megkérdezni: az ő helyében vajon mi jobban csináltuk volna?
Fodor András
genetikus, ny. egyetemi docens, Wooster, USA

Az augusztus 10-én közölt Jeszenszky Géza Bevallani a múltat! című cikkel kapcsolatos véleményem a következő.
Én magam is az MDF tagja voltam – ma már természetesen nem – Pécsett a megalakulástól kezdődően. Valóban bíztam a pártban, s elsősorban abban, hogy végrehajtja a „tavaszi nagytakarítást”, s eltakarítja mindenhonnan a kommunistákat az irányításból, a közéletet és a gazdaságot működtető posztokról. Vagyis végrehajtja a rendszerváltást. A minisztériumok minden vezető posztjáról leváltja a kádereket. Végrehajtja gazdasági vonatkozásban is a váltást. Külgazdasági vonatkozásban pedig mindenekelőtt felmondja a kommunisták által felvett hitelek törlesztését, de legalább részbeni törlést, könnyítést kér.
Mindez elmaradt. Jeszenszky Géza szerint „mi, kormánytöbbség azonban nem számoltunk azzal, hogy a régi rendszer emberei és erkölcstelen mentalitása nemhogy nem fog nyom nélkül eltűnni, de szabad választások útján vissza fog térni”. Ez a végzetes naivság vezetett oda, ahol most vagyunk. Lovas Istvánnak összességében igaza van, s érdemes lenne tanácsait, meglátásait, értékeléseit megszívlelni. A mai bátortalan, jellegtelen, langyos, megalkuvó, a „jaj, csak senkit ne bántsak meg!”, a neoliberálisokra és posztkommunistákra is tekintettel levő politika elve kudarcra van ítélve.
Gróf Endre közgazdász, Pécs