Csirke far-hát

Néhai Gobbi Hilda, a Spiró-féle botránydarab, a Csirkefej első nagy sztárja el sem tudott volna képzelni ilyen lendületes reklámkampányt. A korabeli sajtó a színházi nyelvbe „forradalmi módon” beemelt szlengen, a káromkodásig redukált kommunikációs csődön háborgott, s nem akarta észrevenni a késő Kádár-kori társadalmi mögöttest: hogy a lepukkant, függőfolyosós hátsó fertályokon egész rétegek-korosztályok élnek csirkefejen, teljes kilátástalanságban. Gobbinak, a fiatalon harsány kommunista hittérítőt alakító színésznőnek élete végén, paradox jutalomjátékként megadatott eljátszania a létező szocializmus alkonyát.
Azóta elszaladt egy emberöltő, de változatlanul egész rétegek, korosztályok élnek csirkefejen, ami a társadalom szolidaritáshiányára, részvétlenségére, igazságtalan berendezkedésére utal. Pedig azóta a gőgös kommunizmus helyett a még gőgösebb kapitalizmust építjük; a hajdani csúcskommunista élcsapat meg a mai csúcskapitalista milliárdosok jelentős átfedésben vannak. Ami maradt, az a csirkefej, és új jelenségként a far-hát. Ez utóbbi az út menti óriásplakátokon, a Zalabaromfi nevű cég elővezetésében. A botrányposzteren karcsú hölgy látható háttal, egy dobogón üldögélve, szétterpesztett lábbal; rajta a tűsarkú cipőn kívül semmi nincs. Azaz mégis: a hentesboltokból ismerős szaggatott vonalak a tájékoztató testrészfeliratokkal. Eme vonatkozásban egészen más jelentést kap a csirke far-hát meg a kiegészítő felirat: Bomba csirke.
A „bombanőre” alapozó ízlésficam túlmutat önmagán. Persze kannibalista és szexista, megalázza a női nemet. Egy rádióműsorban elhangzott, hogy ha a cigánysággal vagy a zsidósággal élcelődnének így, már állna a bál. Úgy látszik, a hölgyek nem képeznek védendő kisebbséget; sőt talán ők a többség. A gusztustalan reklámcégnek nem írnám le a nevét, mert számukra ez volna a kiprovokált ingyenreklám. Függesszük inkább tekintetünket a posztereket megrendelő húsgyárra, mely a csirkebombás kampánnyal heveny tulajdonosváltást fed el. Annyit tudni, hogy a privatizáló Dale konzorcium júniusban még azt vállalta, hogy augusztus végéig fizeti ki az egyik legnagyobb nyugat-magyarországi baromfifeldolgozóért járó 1,2 milliárd forintos vételárat, de már júliusban megtette. A korábban csaknem nyolcmilliárd forintos adóssággal küszködő Zalabaromfi Zrt. hitelezői választmánya kapva kapott a Dale ajánlatán, amely nemcsak az üzem további működtetését vállalta, hanem a hétszáz alkalmazott foglalkoztatását is. Az új tulajdonosok rögvest tárgyalni kezdtek a hazai kereskedelmi láncokkal, és ezzel egy időben teleplakátolták az országot a bombacsirkével.
Ettől rögtön sokkal árnyaltabb az összkép. Ha nem jön ez a privatizáció, hétszázan kerülnek az utcára, vagyis több ezer ember egzisztenciája kerül veszélybe a dimbes-dombos Zalában. A Dale konzorcium a szép új (régi) farkasviadalban nyilván a befektetett tőkéjét szeretné kamatozva látni, lehetőleg minél hamarabb. A módszereket rábízta a menedzsmentre, az öldöklő kapitalizmus pedig nem a jó ízléséről híres. Mindazonáltal az ember eljátszik a gondolattal, amelyet az egyik harcos feminista vetett fel az antihumánus óriásplakátok kapcsán: képzeljük a feldarabolandó modell helyébe Zsipi Róbert vezérigazgató úr családjának hölgytagjait. Aki ugyebár bocsánatkéréssel tartozik. Mert ha nem áll a nyilvánosság elé egy csokor engesztelő virággal, még jön a tömeges termékbojkott, az a hétszáz ember Zsipi úrral az élen mégis az utcára kerül, a Dale konzorcium pedig nyugodtan belefulladhat az 1,2 milliárdjába…