Mese a természetről

Van egy hely a világon, ahol a tündérek és boszorkák együtt élnek, és ahol a jót meg tudják különböztetni a rossztól. Ez a hely Fairy Oak, Elisabetta Gnone trilógiájának első része. Az ikrek titkai a világ számos országában eladási rekordot hozott. A hazánkban a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelent könyvről és a mesékről beszélgettünk a szerzővel.

Ön számos gyermeklapnál és a Disneynél dolgozott. Megalkotta a legendás W. I. T. C. H. képregényt, most pedig a Fairy Oak-trilógiát. Miért pont a gyermekműfajokat választotta?
– A gyerekek választottak engem. Huszonkét évesen kezdtem el a Disneynél dolgozni, és ott sajátítottam el mindent. Akkor is és most is úgy gondolom, hogy nem szívesen írnék felnőtteknek, számomra ez sokkal szórakoztatóbb.
– Miben látja a különbséget?
– A gyerekeknek szóló mesékben az író szabadabb, és nem kell köröket futnia, körmönfontan fogalmaznia. Ha azt kérjük egy felnőttől, hogy sorolja fel az általa olvasott könyv szereplőit, bizonyára nem fogja tudni. A gyerekek emlékeznek a nekik fontos szereplőkre, hiszen a barátaikká válnak, és úgy lehet velük játszani, ahogy szeretnék. Ez ugyanakkor óriási felelősség is, mert követik az embert a sorokon keresztül. A legfontosabb, hogy tiszteletben tartsam a gyerekeket. Ne legyek demagóg, mégis tanítsak a történetekkel.
– Kik olvassák leginkább a meséit, lányok vagy fiúk?
– Természetesen lányok. Amint az ember elhatározza, hogy a könyv főszereplője két kislány lesz, már el is dőlt a rajongótábor összetétele. Az olaszországi megjelenés ebből a szempontból azonban meglepetést hozott, a könyv ugyanis nyert egy díjat, ami a fiú olvasóknak köszönhető. Ha ők nem veszik figyelembe a lányos illusztrációkat, hanem csak a történetre koncentrálnak, akkor ugyanúgy élvezik a csatákat, küzdelmeket.
– Lehet a könyvet a fantáziaregény kategóriába illeszteni?
– Én tündérmesének hívom. A történet dramaturgiája, eszközei, figurái mind a klasszikus tündérmesékre emlékeztetnek. Fairy Oak világa színes, míg a fantáziatörténetekben sötét és komor hangulat uralkodik.
– Merre található Fairy Oak?
– Észak-Európába helyeztem el, mert ezen a földrészen még jelen van a természet, és az időjárás is változékony. Szükségem volt tengerparti sziklákra, óriási hegyekre, völgyre, erdőre és pusztaságra. A tündéres-boszorkányos történeten keresztül a valódi természetről akartam mesélni.
– A mese szereplői valósághűek, nehéz elhinni, hogy csupán Fairy Oakban léteznek.
– A Micimackó írójától, Milnétől tanultam egy történetet. Azt gondolta magáról, nem túl jó apa, mert nem tudott jó kapcsolatot kialakítani a fiával. Ajándékozott hát neki néhány plüssállatot, és ezeket a kisfiú különböző személyiségekkel ruházta fel. Játék közben, ahogy minden gyermeknél előfordul, a saját személyiségének egy-egy részét adta kölcsön a babáknak. A lejegyzett történetek gyermeke fantáziájának, játékainak köszönhetők. Aki a Micimackót olvassa, kiválaszthatja azt a figurát, amelyet igazán a magáénak érez, és az olyan, mintha tükörbe nézne. A tőle tanult szemléletet követtem a Fairy Oak szereplőinek kitalálásakor is. Egy-két szereplő jellemét természetesen a saját ismerőseimről formáltam, a kislányok viszont alapkarakterek. A célom az volt, hogy ellentéteket hozzak létre, hiszen az egység mindig két ellentétes dologból tevődik össze, és ennek alakulása tud izgalmas lenni.
– Mit jelent ön számára a mese?
– Kiút a világból, mert a mese által tudunk túllépni emberi kötöttségeinken, és egy olyan helyre jutni, ahol a jó és a rossz még egyértelműen különválik egymástól.