Néhány nagyobb kapitalizációjú cég kivezetésével már kérdésessé válna a budapesti tőzsde (BÉT) szerepe – áll az Euromoney januári kiadásának elemzésében. A távirati iroda közlése szerint a legnagyobb londoni gazdasági folyóirat a BÉT-ről közölt összeállításában kiemeli az OMV– Mol átvételi csatározást, és azt írja: ha az ügylet sikeres lesz, az „aláássa” a helyi részvénytőzsdét, amely már most is hátrányos helyzetben van a bluechip vállalatok szűkös állománya miatt. – A Mol a legnagyobb cég a Budapesti Értéktőzsdén, és az OMV nyári jelentkezése „durva ébresztő volt” Magyarország számára – jegyzi meg a folyóirat.
A brit lap felidézi, hogy a kilencvenes évek gyors privatizációja nyomán sok vállalat került külföldi versenytársak kezébe, és ennek következtében kevés nagy tőkeértékű cég forog ma a BÉT-en: jelenleg 41 vállalat részvényeit forgalmazzák, miközben Bécsben száz, Varsóban több mint 300 vállalatot jegyeznek. Az új bevezetéseknek azonban a gyengén teljesítő magyar gazdaság sem teremt jó feltételeket. Az elemzés állítja, a magyar gazdaság hagyományos erősségét jelentő közvetlen külföldi befektetések ritkán igényelnek pótlólagos helyi tőkeforrást, és még e működőtőke-beáramlás is hanyatlani kezdett tavaly. Ráadásul nemhogy ritkává váltak az elsődleges nyilvános kibocsátások a magyar részvénypiacon, de az utóbbi években jelentős tőzsdei kivezetések is történtek.
Tarnai Richárd: Ha Ukrajnát fölveszik az EU-ba, nem marad pénz fejlesztésekre
