Hatvanegy mérkőzést lejátszottak, így már csak kettő van hátra a 2025-ös, egyesült államokbeli klubvilágbajnokságról. A keddi Fluminense–Chelsea után szerda este (21.00) ugyanúgy a New York-i MetLife Stadion ad otthont a PSG–Real Madrid elődöntőnek, és majd a vasárnapi finálét is itt rendezik. A rekordgyőztes spanyoloknak és a BL-címvédő franciáknak sem volt könnyű az út a legjobb négy közé, ám várhatóan az egymás elleni mérkőzésük még az eddiginél is nehezebb lesz.

A két csapat útja a PSG–Real Madrid elődöntőig
A Real Madrid a szaúd-arábiai al-Hilal elleni 1-1-es döntetlennel kezdte a klub-vb-t, ám ezután a mexikói Pachuca (3-1) és az osztrák Salzburg (3-0) elleni győzelem csoportelsőséget ért. A nyolcaddöntők rangadóján az olasz Juventus csak megnehezíteni tudta Xabi Alonso együttesének dolgát (1-0), majd a német Borussia Dortmund elleni negyeddöntő is egygólos madridi sikert hozott (3-2). Utóbbi mérkőzésen a rendes játékidő végén még 2-0 volt az állás, ám a ráadásban kétszer is szépítettek a sárga-feketék, akiknek a két góljuk között a torna elején betegséggel küszködő Kylian Mbappé félollózós találata bizonyult döntőnek.
A negyeddöntő hajrájában a frissen igazolt Dean Huijsen piros lapot kapott, így őt alighanem Raúl Asencio fogja pótolni a PSG ellen.
A BL-győztes Paris Saint-Germain szintén botlott egyszer a csoportkörben, de a spanyol Atlético Madrid (4-0) és az amerikai Seattle Sounders (2-0) legyőzése is elég volt az első helyhez, azaz belefért a brazil Botafogo elleni 1-0-s vereség Luis Enrique csapatának. A nyolcaddöntőben egy percig sem volt kérdés, hogy a korábbi PSG-játékos Lionel Messit is foglalkoztató amerikai Inter Miami ellen is meglesz a továbbjutás (4-0), majd a német Bayern München elleni negyeddöntőt a hajrában döntötte el a párizsi csapat (2-0). Utóbbi végén Willian Pacho és Lucas Hernández is a kiállítás sorsára jutott, és a FIFA döntése értelmében ők akkor sem léphetnek pályára még a döntőben sem, ha eljut odáig a PSG.

Mbappé és Donnarumma párharca nem feltétlenül lesz döntő
A franciák mindössze egy gólt kaptak eddig a klubvilágbajnokságon, és a Jamal Musialának szerencsétlen módon sérülést okozott Gianluigi Donnarumma kapus a Real Madrid ellen is kulcsszereplővé válhat. Akárcsak az Aranylabda egyik nagy favoritjának tartott Ousmane Dembélé, aki az egyenes kieséses szakaszra felépült a combsérüléséből, és újabb lépést tehet a díj felé.
Ugyanakkor a világsztárok közül tényleg bárki megvillanhat, amit jól mutat, hogy a Real eddigi 11 gólját hét, a PSG 12 találatát pedig tíz különböző játékos szerezte a tornán.
A spanyol klub egyik kiválósága különösen jól ismerheti az ellenfelet is, hiszen a tavalyi viharos csapatváltásáig Kylian Mbappé a PSG futballistája volt. A világbajnok francia támadó nehezen lendült bele új együttesénél, de ez megváltozott, és nem csupán spanyol gólkirály, hanem európai aranycipős is lett. A klub-vb-n viszont egyelőre Gonzalo García a madridiak hőse, a 21 éves spanyol játékos Mbappé gyomorfertőzését is kihasználva beverekedte magát Alonso együttesébe, és már négy gólnál jár – alighanem a PSG ellen is játszani fog.