
A legénység létszáma is eltérő lehet. Bár a versenykiírás szerint minden induló hajón legalább három főnek kell tartózkodnia, egyes hajókon olykor 3-4 fő vitorlázik, míg például egy libera fedélzetén akár 15-16 ember is dolgozik. Utóbbi hajók stabilitását nem tőkesúly, hanem a trapézon kiálló legénység testsúlya biztosítja. A legismertebb hazai liberák, a Principessa és a Raffica is ott lesznek a versenyen.
A szerencse és a jó széljárás is döntő lehet
A Kékszalagon magyar építésű, klasszikus fahajók is rajthoz állnak. Ezek a csodálatos úszó remekművek főként keményfából, gyakran mahagóniból vagy tölgyből készültek, hagyományos kézműves-technológiával. A modern vitorlások ezzel szemben már fejlett, nagy szilárdságú kompozitanyagokból épülnek, például karbonszálas műgyantával laminált testekből, karbonárbóccal és rudazattal.
Vannak családi hajók, baráti társaságokból verbuválódott csapatok és komolyabb célkitűzéssel induló versenyzők is – de a cél közös: mindenki szeretné teljesíteni a Kékszalagot. Ez adja a legnagyobb motivációt
– mondta Dávid Júlia, majd hangsúlyozta: a versenyt gyakran az dönti el, ki képes tökéletesen összhangba hozni az emberi tényezőt és a technológiát.

Bár a katamaránok technológiai fölényben (fejlett anyaghasználat, modern hajótestformák, kiemelkedően nagy vitorlafelület) vannak, a mezőnyben akadnak magyar építésű egytestű versenyhajók is, mint például a híres Pauger 70-esek vagy a Nautic típusú vitorlások, amelyek az egytestűek között rendkívül gyorsnak és versenyképesnek számítanak. A vitorlásszövetség elnökségi tagja úgy véli, az idei Kékszalagon a címvédő MLS Raiffeisen Fifty-Fifty mellett komoly esélyesek lehetnek az AC45-ös katamaránok, de persze meglepetést okozhat bármely többtestű rohanógép is. Ezek a csúcstechnológiát képviselő, a vitorlázás Forma–1-eseinek tartott hajók bizonyos széltartományokban komoly előnybe kerülhetnek.
Az időjárás kulcstényező, és nehéz előre megmondani, hogy pontosan milyen szélerősségre számíthatunk. Ez technikai sport, ahol még a leggondosabb előkészületek ellenére is bármi megtörténhet.
A taktika, a technológiai megbízhatóság, na és némi szerencse is szerepet játszik a sikerben. A végén pedig az nyer, aki a legkevesebbet hibázik
– mondta el az esélyekről Dávid Júlia, aki több mint huszonöt éve vitorlázik, s egy ideje már J/24 típusú, 5 fős one design hajóval versenyez.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!