Érdekes eredményeket hozott az a felmérés, amelyet minap a TNS Hungary (életemben nem hallottam róluk) készített a Blikk megrendelésére. Arról érdeklődtek a felmérők a magyar lakosság körében – heteken át ötszáz-ötszáz főt faggattak –, kinek adnának pénzt az ismert közéleti szereplők, hírességek közül, ha az kölcsönkérne tőlük.
A megkérdezettek szerint Vágó István tévémegasztár a legjobban kedvelt egyéniség, Gyurcsány Ferenc kormányfő pedig Gáspár Győzikével együtt a tökutolsók egyike. Olvasom a Népszabadságban megjelent felmérést, ami igazi kórkép a mai magyar valóságról. Ami az egészből fehéren feketén kiderül, az az, hogy ma a magyar ember a televízióval hál, abból táplálkozik, és szellemi tápereje is nagyjából itt ér véget. Könyvet nem olvas, történelem, földrajz, kultúra őt meg nem érinti, látása, hallása, olvasottsága szelektív. Nagyon érdekes, hogy éppen a Blikk című irodalmi napilap rendelte meg a felmérést, kiemelve ezzel magát a bigott, elfajzott és reneszánsz közéleti műfajok közül. Itt még van irodalmi vita, érvek és ellenérvek csapnak össze. Gyurcsány vagy Győzike, esetleg Jáksó László showman, aki kétszer akkora bizalmi tőkét kovácsolt magának, mint a köztársasági elnök.
Egyébként legjobban a tévések állnak a listán, Vágó mögött Erős Antónia következik, mindjárt mögötte Bárdos András és Szellő István igyekszik. Eközben Erdő Péter, a magyarországi katolikusok első embere messze a középmezőnyben található, nem sokkal mögötte Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke. Mindkettejüket cipóra veri például Gálvölgyi János és Hernádi Judit a Heti hetesből. Itthon vagyunk.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
