Kemény viták tárgyát képezi Ukrajnában a Timosenko-kabinet több tíz milliárd hrivnyára rúgó szociális programja. Elemzők szerint ugyanis annak realizálását egyfelől aligha bírja el a költségvetés, másfelől pedig a kifizetések elkerülhetetlenül felerősítik az infláció növekedését, a lakosságnak juttatott pénzek elértéktelenedését.
A parlament közvetlenül az új év küszöbén fogadta el némi módosítással még az előző kormány által elkészített költségvetést, de Julija Timosenko miniszterelnök azonnal jelezte, hogy februárig teljesen átírják a törvényt, mégpedig úgy, hogy tovább növelhessék a szociális programok finanszírozását.
Január 1-jétől a kormány már hozzá is látott a jelentősen megemelt nyugdíjak, a költségvetésbe tartozók fizetése, valamint a szociális juttatások átszámolásához és kifizetéséhez. Több pénzt kapnak például az árva és a félárva gyerekek, s jelentősen megemelték az újszülöttek után járó támogatások összegét is. Az első gyermek után 2,4 ezer, a második után 5 ezer, a harmadik és minden következő gyermek után pedig már 10 ezer dollár támogatás illeti meg a szülőket. Fejenként ezer-ezer hrivnya kifizetésével ugyancsak megkezdték az elértéktelenedett szovjet bankbetétek tulajdonosainak kompenzálását, amelyre az idén 20 milliárd hrivnyát, illetve mintegy 5 milliárd dollárt szán az állam.
Timosenko szerint nem nagyvonalúságról, hanem az emberekkel szembeni adósságok törlesztéséről van szó. Ezzel együtt az Inter tévécsatorna vasárnap esti heti hírösszefoglaló műsorának adott interjújában arról igyekezett meggyőzni a közvéleményt, hogy a kifizetések nem növelik az inflációt.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
