Röviden

MN
2008. 01. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Van licenc
A Magyar Labdarúgó-szövetség fellebbviteli licencadó bizottsága szombaton visszaadta az
FC Fehérvár november 30-án elvett élvonalbeli rajtengedélyét, így a csapat továbbra is
az első osztályban szerepelhet. A fellebbviteli bizottság kötelezte az FC Fehérvárt, hogy a jövőben havi rendszerességgel adjon számot pénzügyi helyzetének alakulásáról. (MTI)

Ten Cate jelölt volt
Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke decemberben elsőként Henk ten Cate-t, a Chelsea jelenlegi másodedzőjét, az MTK korábbi szakvezetőjét kereste meg azzal, hogy vállalná-e a magyar szövetségi kapitányi posztot.
A holland szakember nem vállalta a feladatot. (MN)

Négy remi
Lékó Péter és Polgár Judit is két-két döntetlennel kezdte meg szereplését az év első sakkszuperversenyén, a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló 20-as kategóriájú hagyományos tornán. Az első fordulóban mindkét magyar nagymester a sötét bábukat vezette: Lékó Eljanovval, Polgár pedig Ivancsukkal remizett. A második fordulóban Polgár ismét sötéttel osztozkodott a ponton Van Welyvel, Lékó világossal Adamsszel mérkőzött, gyalogelőnyhöz jutott a vezérvégjátékban, ám ez kevés volt a nyeréshez. Aronjan és Carlsen kezdett a legjobban két-két győzelemmel. (MN)

Nemcsik Vk-aranya

Nemcsik Zsolt arany-, Decsi Tamás bronzérmet szerzett az iráni Kish-szigeten rendezett Világkupa-versenyen. (MTI)

Volán-vereség
A pénteki, innsbrucki bravúr után tegnap hazai pályán az Alba Volán 2-0-s vezetésről 3-2-re kikapott a Ljubljanától az osztrák jégkorongbajnokság második szakaszában. (MN)

Bajnoki eredmények
Jégkorong: Miskolc–Újpest 3-6. Kézilabda, nők: Cornexi–Hódmezővásárhely 30-25, Békéscsaba–Kiskunhalas
26-19. Kosárlabda, férfiak: Sopron–Pécs 91-80, Kaposvár–Albacomp 73-87, Nyíregyháza–ZTE 87-80, Dombóvár–Szombathely
91-85, Hódmezővásárhely– Körmend 92-82; nők: Pécs– Szombathely 117-30, Szolnok– Cegléd 85-65, BSE–Nagykanizsa 83-55, ZTE–Vasas-Csata 75-59, Szeged–BEAC
81-49, Győr–Szekszárd 89-65. Röplabda, férfiak: Kazincbarcika–Csepel 3-1, MAFC– Dág 3-2. Vízilabda: Szeged– BVSC 12-6, Honvéd–Szentes 24-7, Vasas–UTE 18-6, Szolnok–Eger 5-9, Pécs–OSC 11-5, FTC–Fehérvár 15-2, BVSC–Eger 7-12. (MTI)

Totó

A 2. heti helyes tippek: 1, X, 1, X, X, 2, 2, 2, 2, 1, 2, 2, 2, lapzárta után. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.