A szlovákok jövőre bevezetnék az eurót
Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke Máltán, az euró idei bevezetésének alkalmából rendezett ünnepségeken reményét fejezte ki, hogy országa az euró bevezetését 2009-ben ünnepelheti majd. Az ország – fiskális helyzete és inflációja alapján – jó úton van az úgynevezett maastrichti feltételek teljesítéséhez. Ez utóbbi novemberben 2,3 százalékon állt. (MTI)
A szőlőtelepítés joga átruházható
Részletesen szabályozza a szőlő újratelepítési jogának az értékesítését a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter rendelete, amely a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg. A rendelet – amely egy múlt év elejei miniszteri rendeletet módosít – beveszi a meghatározások közé az újratelepítési jog átadóját és átvevőjét. Az előbbi az a magán- vagy jogi személy, aki
kivágta a szőlőjét, és az újratelepítés jogát átadja másnak. Az újratelepítési jog az országban bárhol felhasználható. (MTI)
Kína rendre túlteljesít
Kína az idén nyolcszázalékos GDP-növekedést célzott meg a tavalyi tizenegy százalékos után, bízva az elhatározott megszorító intézkedések lassító hatásában. Elemzők szerint azonban kétséges ezen törekvés sikere, hiszen évek óta egy számjegyű gazdasági növekedés a kimondott cél, de rendre túlteljesítik. (MTI)
Veszélyes popcorn bukkant fel a piacon, brutális vegyszer került a zacskóba
