Színházi nevelési program ingyenes, nyilvános bemutatása a pályázó intézményben vagy az általuk kijelölt helyszínen címmel írt ki pályázatot a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ. Az 1992-ben megalakult fiataloknak és fiatalokkal játszó társulás köz- és felsőoktatási intézmények, civil szervezetek, projektek működtetői, szakmai táborok szervezői számára két témakörben hirdetett pályázatot.
A Kerekasztal nevelési központ olyan szervezetek, intézmények jelentkezését várja, ahol az érintett gyerekeken kívül az intézményben, programban részt vevő munkatársak szakmai fejlődését is szolgálhatják a foglalkozások. A pályázati kiíráson két nevelési program közül lehet választani. A Fogságban című, 7–8 évesek számára készülő színházi játéknak Andersen A császár új ruhája meséjére kell épülnie, és a hatalom hatalmaskodás témakörét kell bemutatnia. A Csontketrec elnevezésű színházi nevelési programnak, amelynek célközönsége 6–7–8. osztályos tanulók, az otthon témáját kell körbejárnia. A kisebbeknek szólót gyermekekkel, akár egy osztállyal is meg lehet valósítani, míg a nagyobbakéban felnőttek is részt vehetnek. A pályázatban szerepel, hogy előnyt élveznek azon szervezetek, intézmények, akiknél a Kerekasztal komplex foglalkozásának bemutatása hiánypótló, ahol várhatóan nagy szakmai érdeklődés övezi az előadást, ahol remélhető, hogy folytatása lehet a megkezdett programnak. A beérkezett pályázatok közül három foglalkozás létrehozásának költségét vállalja a központ. A jelentkezés mellé az intézménynek csatolnia kell egy bemutatkozást, a meghívás céljának ismertetését, a várható nézőszámmal kapcsolatos információkat, az elvárt eredményről szóló elképzeléseket. A pályázatot a rendezvény előtt három hónappal kell beadni.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
