Legkevesebb 30-an lelték halálukat, amikor lángra lobbant egy olajszállító tartálykocsi a nigériai Port Harcourt kikötővárosban. A felborult tankerből kiömlött az olaj, s pillanatok alatt elárasztotta a közeli üzleteket, a lángnyelvek gyorsan körülfogtak sok autót is. A környéken 14 olyan kocsit számoltak össze, amelyben a felismerhetetlenségig összeégtek az utasok. Legalább 20 üzlet megsemmisült. A szombati baleset áldozatainak pontos száma még nem ismert, mert a parázsló romokat órákig meg sem tudták közelíteni, egyelőre a már megtalált holttestek azonosítása is gondot jelent – írta az AP.
Kezdetben azt feltételezték, hogy a tragédiáért a térségben garázdálkodó fegyveres lázadók a felelősek. A Mozgalom a Niger-delta Jogi Egyenlőségéért (MEND) nevű nigériai lázadószervezet ugyanis pénteken azt közölte, hogy az ő emberei robbantották fel távirányítással a Port Harcourtban korábban kigyulladt tankhajót. A szervezet további pokolgépes merényleteket is kilátásba helyezett. A jelek szerint azonban a tartálykocsit csak baleset érte. Szemtanúk elmondták, hogy a nagy sebességgel haladó jármű egyik kereke hatalmas csattanással szétdurrant, s a tanker felborult.
Nigériában az utak karbantartásának elhanyagolása miatt nagyon gyakoriak a közlekedési balesetek. Az autók műszaki állapota is rémisztő, az áruszállító kiskereskedők nagy száma miatt pedig rendkívül zsúfoltak a főútvonalak.
Több száz ingatlant zúzott le a vihar keleten + videó
