A kovászember

„Hálás” utókor
Az úgynevezett utókor elég rútul fejezte ki „háláját” a tudós Fábry János és életműve iránt a mögöttünk hagyott förtelmes évszázadban. Síremlékét a református öreg temetőben lerombolták – a centenáriumi emlékezők a koszorúzást fia, Zoltán és leánya, Aranka sírjánál végezték a rimaszombati új köztemetőben. Fábry János hat kéziratkötetnyi emlékiratait is Zoltán menekítette ki az 1920-ban elfoglalt városból. Őt – Szolnok város nyugalmazott rendőrkapitányaként – Budán érte az 1945. évi szovjet ostrom, a rommá lőtt és kifosztott lakásában csupán egy naplókötet maradt meg, amelyet fia, ifjabb Fábry Zoltán huszár őrnagy – oroszországi és erdélyi frontharcos – örökölt. Az ifjabb Zoltánt több tiszttársával együtt perbe fogták a rákosista hatóságok, majd 1951. február 21-én hűtlenség koholt vádjával halálra ítélték, és másnap kivégezték. Földi maradványai a pesti Új köztemető 298-as parcellájában pihennek. Fábry őrnagy özvegyének édesapja vékony írógéppapírra átmásolta a naplótöredéket, örökösei erről utóbb fotómásolatot készítettek. Egy példányát a 2000. esztendő táján eljuttatták B. Kovács István rimaszombati történész tanárnak, a Gömörország című lap főszerkesztőjének – azzal a megkötéssel, hogy nyilvánosságra nem hozhatja. Fábry János leszármazottai – negyedik, ötödik és immár hatodik fokon – ápolják déd-, ük-, illetve szépapjuk emlékét.

Mikszáth Kálmán 1908-ban e sorokkal emlékezett meg rimaszombati iskolájáról, amelynek padját hat esztendeig koptatta: „Fagyos világ volt ez akkor, minden melegség bennszorult az ilyen intézményekbe. Ezek voltak még a végvárak, amelyekben a magyar levegőt lehetett szívni. E férfiak, akik akkor itt tanítottak, nem afféle tanügyi bácsik voltak, hanem az utolsó generálisok, akik titokban hadsereget nevelnek, ügyes politikusok, akik óvatosan, nagy furfanggal belecsepegtetik a rideg, száraz tananyagba azokat az édes érzéseket, amelyekből a hazaszeretet lombosodik ki, bűvészek voltak, akik úgy tudták mutogatni a múltat, hogy benne látszik kidomborodva a jövő, próféták voltak, akikben a hit nem szétfoszló ábránd, hanem élő fa, mely gyökereit beleereszti a fogékony gyermeki szívekbe…” Ezeket a régvolt gyermek lelkéből fakadó szavakat arra a szomorú hírre vetette papírra a már betegséggel, öregséggel bajlódó írófejedelem, hogy 1907. december utolsó napjaiban elhunyt egykori kedves tanára, iskolájának alapítója és igazgatója, Fábry János. Halálának századik évfordulója alkalmából mi is felidézzük e derék magyar embernek és tudósnak jeles cselekedeteit és élő emlékét.
Fábry János 1830. július 31-én született a felvidéki Losoncon. Iskoláit szülőhelyén és Selmecen végezte, majd az eperjesi akadémián tanult bölcsészetet. A szabadságharcban tüzér honvédként harcolt, térparancsnoksági segédtiszti beosztásban szolgált. A világosi fegyverletétel után egy évig Gömör-Jánosiban húzódott meg nevelőként, 1850 szeptemberétől az osgyáni evangélikus algimnáziumban kapott tanári állást. Kisdiák korától érdeklődött a botanika iránt, természettudományos ismereteinek elmélyítése céljából a bécsi egyetemen vegytant, geológiát és fizikát hallgatott. Visszatérve szülőföldjére kezdeményezője lett a Bécs által ellehetetlenített osgyáni és rimaszombati középiskolák összevonásának, ennek eredményeként jött létre 1853 októberében Gömör-Kishont vármegye székvárosában az egyesült protestáns gimnázium (később: rimaszombati főgimnázium).
Alapító tanára és évtizedeken át többször igazgatója Fábry János volt. A kis Mikszáth Kálmánt tízéves korában, 1857-ben íratták be szülei az új iskolába, az idézett emléksorok tanúsítják, miféle szellem honolt ott a császári abszolutizmus korában. Az is tudható, milyen fontos tudnivalókra tett szert a későbbi remekíró, hiszen kedves tanára rendre közzétette tudományos munkáit, előbb Rimaszombat és környéke, majd Gömör megye növényvilágáról, a szőlő- és a dísznövénytermesztés történetéről; tankönyveket írt Az állattan elemei (Pest, 1864), illetve A növénytan elemei (Pest, 1865) címmel, s ő készítette el Gömör és Kishont természetrajzát az 1905-ben megjelent, Borovszky Samu szerkesztette vármegye-monográfia számára.
Fábry János élénken részt vett a megye és székvárosa kulturális és társadalmi életében. 1882 szeptemberében nagy kiállítást rendeztek Gömör művészeti és régészeti emlékeiből Rimaszombatban, ez lett az alapja a megyei gyűjteménynek. Szintén az ő szervezőmunkájának köszönhető a Gömör-Kishont vármegyei múzeum és a hozzá kapcsolódó Közművelődési Egyesület alapítása (1882 és 1883) – amelyet 1945-ben megszüntet a csehszlovák uralom, és csak annak bukása után, 1990-ben szervezhetik újra a gömöri magyarok. Fábry János 47 évi tanári szolgálat után, 1897-ben ment nyugdíjba. Tíz évre rá, 1907. december 28-án (más forrás szerint 30-án) hunyt el. Emlékét további, általa létrehozott, megszervezett fontos intézmények, gyűjtemények – leánynevelő intézet és iskola, az első rimaszombati meteorológiai megfigyelőállomás, a maga gyűjtötte hatalmas herbárium, éremtár, önkéntes tanári nyugdíjpénztár, szimfonikus zenekar stb. – és számtalan kisebb-nagyobb újságcikk őrzi. Tanítványa, Richter Aladár kolozsvári egyetemi tanár egy új szederfajtát Fábry János után Rubus Fabriinak keresztelt. Mikszáth időskori írásában „kovászembernek” nevezte.
A Gömör-Kishonti Múzeum Egyesület a Református Tudományos Gyűjteménnyel karöltve követte a példát, és Fábry Jánosról elnevezett kitüntetést alapított a város kiválósága emlékére. Rimaszombat megemlékezett a direktor úr halának centenáriumáról: január 19-én tudományos napot tartottak a Tompa Mihály Református Gimnázium dísztermében, méltatva a tudós pedagógus, alapító és kultúraszervező, a protestáns magyar patrióta munkásságát. A Fábry János-díjjal ez alkalommal a száz éve halott névadó leszármazottait tüntették ki, a kései utódok nevében ükunokája, Fábry Szabolcs – a dunántúli Nagyvázsony község polgármestere – köszönte meg és vette át az elismerést. Talán e szerény megemlékezés is segít abban, hogy a kovászember Fábry János ne hulljon ki a magyarság közös emlékezetének foszladozó hálójából.