Az áldozatul esett politikai kultúra

Fricz Tamás a magyar alkotmányos berendezkedésről szóló cikkem kapcsán tévedéssel vádol (Magyar Nemzet, január 22.). Döntően azonban két rá vonatkozó megjegyzésemet sérelmezi. Mivel ezek ténykérdések, könnyű eldönteni, kinek van igaza.
A szerző sérelmezi, hogy azt írtam róla, hogy „korábban úgy vélte, hogy a köztársasági elnöknek van jogi lehetősége az Országgyűlés feloszlatására”, noha ő csak arra kérte nyílt levélben Sólyom Lászlót, hogy „javasolja a frakcióknak a parlament feloszlatását”. Eddig Fricz Tamásnak még igaza lenne, de sajnos ő már nem emlékszik, hogyan folytatódott az általa írt levél. Idézem: „az ön beszédének (értelemszerűen a feloszlatásra való felszólításnak) van olyan súlya, amelyet sem a szocialista párt, sem a liberális párt, sem a miniszterelnök nem hagyhat figyelmen kívül. Ha ez utóbbit ugyanis megtennék, akkor nyíltan szembemennének a magyar alkotmányossággal és a demokratikus jogállam szellemiségével. Az ön fellépése tehát – megítélésem szerint – sorsdöntő lehetne, és feltétlenül elvezetne a válság kezeléséhez, az új választások kiírásához.” Ha valaki azt állítja, hogy a köztársasági elnöknek az Országgyűlés feloszlatására vonatkozó felszólításával a frakciók alkotmányosan nem mehetnek szembe, és a köztársasági elnök ilyen fellépése feltétlenül új választásokhoz vezetne, az a magyar nyelv szabályai szerint azt jelenti, hogy a köztársasági elnöknek van jogi lehetősége az Országgyűlés feloszlatására. Ebben az esetben ugyanis a feloszlatás és a javaslattétel között nincs érdemi különbség, ezt nem nehéz megérteni. Mindenesetre örülök, hogy ma már egyetértünk Fricz Tamással az elnöki jogkörrel kapcsolatosan.
Fricz Tamás nem csupán sérelmezi, de sértőnek is találja, hogy azt állítom, ő a „magyar alkotmányos berendezkedés ellen fordul”, noha állítása szerint ő éppen az „alkotmányos berendezkedés védelme, megújítása” mellett áll. Úgy vélem, a jelenlegi magyar alkotmányos berendezkedés – független igazságszolgáltatást feltételezve – lényegében a köztársasági elnök, az Országgyűlés és a kormány egymáshoz való viszonyában foglalható össze. Fricz Tamás javaslatai a fenti államhatalmi szervek jogkörének és egymáshoz való viszonyának jelentős módosítását célozzák. Hiányolom az érdemi választ cikkem állításaira, miszerint ma nem az alkotmány, hanem a kormány a felelős a létező válságok mindegyikéért, és éppen ezért a megoldást kár az alkotmány módosításában keresni.
Változatlanul az a véleményem, hogy a döntően 1989–1990-ben megalkotott alkotmányos rendszer bizonyította életképességét. Amikor Magyarországnak a nemzetet szolgálni akaró kormányai voltak, akkor az alkotmány biztosította a hatékony kormányzás kereteit. Biztos, hogy az alkotmány néhány, különösen az államháztartás egyensúlyát szavatolni képes módosítása – éppen az elmúlt évek tapasztalatai alapján – indokoltnak tűnik. Emellett fontos kétharmados törvények is változtatásra szorulnak. Azonban a közjogi keretek átalakítása soha nem lesz képes szankcionálni a kormányzati gátlástalanságot és megmenteni az áldozatául esett politikai kultúrát. Ezt ugyanis csak a választópolgárok tehetik meg.
Dr. Gulyás Gergely
Budapest