Az anyag, a lélek, a történelem

A hajdúszoboszlói temetőben ma kísérik utolsó útjára Rácz György festőművészt. Az alkotó január 24-én, hatvannégy éves korában, hosszú, türelemmel viselt betegség után hunyt el.

Mintha a Viharsarok kicserepesedett, szikes földje lenne, Rácz György némelyik alkotásán olyan mélyen töredezett, olyan expresszív hatású a felület. Másokon fa, rozsdás fém, drótdarab jelenik meg, csupa olyan anyag, amely az alföldi tájhoz vagy épp a XX. század második felének Kelet-Európájához köthető, még akkor is, ha a képzőművészet hagyományos műfajainak a megújítása, a hétköznapok világára utaló anyaghasználattal való gazdagítása az egyetemes művészetben több mint száz éves folyamat. Évtizedek óta Hajdúszoboszlón élt, de munkásságát döntő módon meghatározta, hogy Szarvasról indult, a Viharsarokból, Ruzicskay György festőművész tanítványaként vált maga is művésszé. Mindig egységben szemlélte az anyagban, a lélek mélyében és a történelemben, az emberi közösségben lejátszódó folyamatokat, ahogyan azt egyik legutóbbi, tavaly nyáron éppen a szarvasi Ruzicskay-emlékmúzeumban rendezett tárlatán kiállított művek bizonyították. Ezek az egymással mintegy párhuzamos, illetve egymást metsző folyamatokkal leírható történések konkrétan is megfogható csomópontokhoz kötődnek, például 1956 drámájához vagy az utóbbi hónapok kormánypolitikájához, amelynek hatása természetesen a műterem falain belül is érezhető. A Gyurcsány-csomagról beszélő művét szinte a karikatúrák gyilkos iróniája jellemzi.