Pánik a koalícióban

A közszolgálat szétverése, a közszolgáltatások piacosítása, az ország kiárusítása nem nyerte el a választók tetszését. A dilettáns és felelőtlen kormányzást a polgárok nem tudják modernizációnak tekinteni. Emiatt senki nem lepődhet meg azon, ha az üzleti alapú, több-biztosítós egészségügyről népszavazást kezdeményeznek

Még két hete sincs, hogy a köztársasági elnök kiírta a népszavazást, a kormánykoalíción máris pánik lett úrrá: a miniszterelnök két közvetlen munkatársa kilépett az állami szolgálatból, az MSZP renitens részlegét, a társadalompolitikai tagozatot lefokozták, elhallgattatták. Kerületi MSZP-s frakciókból a magát szociáldemokratának nevező Kapolyi-féle pártba lépett át több képviselő. A kormányfő nemzetközi fórumokon összevissza beszél. A sajtó híreket közöl arról, hogy több kormánytagot hamarosan lecserélnek.
Mintha kicsúszott volna a lábuk alól a talaj, a kormányzat és holdudvara elbizonytalanodott. A szimpatizánsok várnak: az időközi választáson nem vesznek részt, hazulról figyelik a fejleményeket. A mostanáig intenzíven kommunikáló, gyakorta badarságokat fecsegő Lendvai Ildikó hallgat. Az Országgyűlés elnöke zártkörű megbeszéléseken vesz részt.
Mi lehet a zavarodottság oka? Ágh Attila, az MSZP-hez igen közel álló politológus, Medgyessy Péter egykori tanácsadója erről a rádióban nyilatkozik. Megfogalmazása szerint alapvetően az a nagy baj, hogy az Alkotmánybíróság (AB) a népszavazás mellett foglalt állást, holott sehol a világon nem engedik meg azt, hogy költségvetési tételekről szavazni lehessen. A nyilatkozót nem érdekli, hogy az MSZP és az SZDSZ volt az a két párt, amely kihagyta a költségvetési törvényből a tandíjat, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. Két másik törvénybe, a felsőoktatási és az egészségbiztosítási jogszabályba iktatták be a fizetési kötelezettséget, mert azt a látszatot próbálták kelteni: az állampolgárok így maguk is meggyőződhetnek arról, befizetett százasaik nem vesznek el, hanem közvetlenül hasznosulnak. Céljuk volt a jogtechnikai trükkel az is, hogy megneveljék a hallgatókat, a betegeket, és rákényszerítsék őket arra: csak akkor járjanak iskolába, forduljanak orvoshoz, ha tényleg szükségük van a szolgáltatásra. Fölöslegesen, szórakozásból ne terheljék az államkasszát, máshová járjanak kikapcsolódni.
A trükk nem jött be. Mivel a fizetnivaló nem szerepelt a költségvetési törvényben, s mert ráadásul a vizitdíj és az ápolási díj nem is szerepelhetett – e két utóbbi pénzügyi hozzájárulás csak a népszavazást követő év január elsejétől szűnne meg –, az AB a referendum mellett döntött. Csak az olyan tételekről tilos a népszavazás, amelyeket az adott év költségvetése tartalmaz.
Így hát sajnálatosan „az alapvetően nagy hibát” nem az Alkotmánybíróság követte el, hanem a trükkök százait már ez előtt is alkalmazó kormánypárti többség. Ez a jogalkotási formula korábban, 2005-ben az autópályák finanszírozásakor jelent meg először. Az Európai Unió intézményei nem is fogadták el. Következett, ugyancsak a 2006-os választások előtt az uniós támogatások kifizetésének visszatartása, a gazdák hiába reklamáltak. A vállalkozók ugyanebben az időben a visszaigényelt áfát nem kapták meg. Mindezzel mód nyílt arra, hogy a kormányzat csökkentse az éves hiányt, a választás esztendejében pedig kiszórjon egy kis pénzt minden fontosabb rétegnek.
A köztársasági elnök – az Alkotmánybíróság tovább már nem fellebbezhető döntését követő napon – január 23-án kitűzte a referendumot. Ráadásul nagyon közeli időpontra. A politológus az említett nyilatkozatában maga is szólt arról, hogy az államfő döntése meglepetést keltett. Ehhez csak azt tehetjük hozzá, hogy a voksolás március 9-i dátuma szinte minden pénzosztó trükköt lehetetlenné tesz, s az ígérgetésnek is határt szab. Az SZDSZ például az államfői bejelentést megelőző utolsó pillanatig azt hangoztatta, hogy már a február 11-i parlamenti ülésnapra beterjeszti adóreform-javaslatát, hogy arról a Ház még a tavaszi ülésszakon dönthessen. Most azonban már nem ismétlődhet meg, ami a legutóbbi országgyűlési választás előtt történt, vagyis hogy a koalíció törvénybe foglalja adó- és járulékcsökkentési hazugságait. A megnyert választás után pedig azonmód hatályon kívül helyezze a jogi keretbe foglalt blöfföt.
Kormánykörökben úgy látják, nincs esélyük, hogy megnyerjék a referendumot. Bár a választás eredménye sosem jósolható meg bizonyosan, aggodalmuknak van némi alapja. Nem csupán azért, mert Gyurcsány hazudott, majd a rendőrséggel szétverette az emiatt tiltakozó embereket, s a koalíciós többség bizalmából a hatalomban maradhatott. Ennél többről van szó. A miniszterelnök az elmúlt másfél évben szétdúlta, lezüllesztette az államapparátust, meggyengítette az államhatalmat. A központi közigazgatást dilettánsok ötletei nyomán a felismerhetetlenségig átszervezte. Egy külföldi dohánygyár alkalmazottjaként dolgozó bizalmi emberét, Szetey Gábort személyügyi felelősnek nevezte ki, és az ő normái szerint kívánta mérni a köztisztviselők teljesítményét. Komoly és hatalmas újításként harangozta be, hogy a jól dolgozó minisztériumi emberek majd együtt reggelizhetnek a miniszterrel. A miniszterek meg a kormányfővel. Ez az infantilizmus akár szórakoztató is lehetne, ha nem tudnánk, hogy szakmai értékek mennek veszendőbe, s tíz- és százmilliós összegek úsznak el az állam természetét hírből sem ismerő emberek ténykedése nyomán.
A kabinet élére az akkor még csak érettségivel rendelkező Gál J. Zoltánt állította a miniszterelnök. A fejlesztési pénzek felügyeletével régi üzlettársát, a libás Bajnai Gordont bízta meg, aki kezdetben miniszteri felelősséget sem viselt. Kormányzati posztokon kiszolgált szocialista és szabad demokrata politikusokból verbuvált klientúra kapott helyett meghatározhatatlan státussal. A szakmai kontrollt kikapcsolták: a koalíció a kezdet kezdetén kiiktatta a minisztériumi köztisztviselők közül a közigazgatási államtitkárokat. Mindezzel a haladó hagyományt követték. Az 1945 utáni időszakra és a Kádár-rendszerre volt jellemző az, hogy a karhatalom élére volt férfiszabó, az államminiszteri posztra pék került, az igazságügyi tárcát pedig jogi végzettség nélküli munkáskáder vezette.
Gyurcsányék hozzáláttak az államapparátus középső szintjeinek átalakításához is. A megyei közigazgatási hivatalokat 2007. január 1-jétől regionális hatóságokká szervezték át. Kétharmados törvény helyett egyszerű többséggel. Az Alkotmánybíróság a múlt év végén megsemmisítette ezt a jogszabályt, s előírta, hogy ez év június 30-ig hozzák meg az alkotmánynak megfelelő rendelkezéseket. A koalíció ugyanakkor nem tárgyal, nem egyeztet. Még csak napirendre sem vette Répássy Róbertnek és Kósa Lajosnak azt az indítványát, amely visszahelyezné jogaiba a megyék közigazgatási hivatalait.
A közszolgálat szétverése, a közszolgáltatások piacosítása, az ország értékeinek kiárusítása nem nyerte el a választópolgárok tetszését. A dilettáns és felelőtlen kormányzást a polgárok nem tudják modernizációnak tekinteni. Emiatt senki sem lepődhet meg azon, ha az üzleti alapú, több-biztosítós egészségügyi rendszert bevezető jogszabályról is népszavazást kezdeményeznek. A szükséges aláírást a szervezők hamarosan összegyűjtik. Javaslatuk nyomán az év végén újabb népszavazásra számíthatunk. Kivéve, ha a kormánytöbbség hozzájárul ahhoz, hogy a Fidesz indítványára jogszabályt megerősítő referendumot tartsanak, még mielőtt a köztársasági elnök aláírná a megfontolásra visszaküldött egészségbiztosítási jogszabályt. A tb-törvény megerősítéséről a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésével egyidejűleg szavazhatnának a választópolgárok. A kormány számára ma ez lenne az egyetlen józan alternatíva. Az együttes népszavazás alkalom lenne arra, hogy a hamissággal hatalomra került kormánytöbbség bizalmi szavazást kérjen az ország népétől. Csak ez oldhatná fel az Őszöd óta tartó erkölcsi válságot.