Egy vállaltan konzervatív hírprofilú rádiócsatorna zenei kínálatát így képzeli el a mezei hallgató: népzene, magyar nóta, komolyzene, esetleg dzsessz…
– Érkeztek hozzánk kérések, hogy ilyen zenéket sugározzunk, de az induláskor az a döntés született, hogy a zenével elsősorban azt a húszas–harmincas városi réteget célozzuk meg, amelynek még nincs feltétlenül kialakult politikai-értékrendszerbeli irányultsága, de van karakteres zenei ízlése. Belénessy Csaba, a csatorna korábbi főszerkesztője azt mondta, konzervatív hangvételű rádió vagyunk, de nem öreg rádió. A zene az, ami napról napra változik, és így dinamikussá, karakteressé teheti az összképet. Ha mindenkit megcéloznánk, senkit sem találnánk el.
– Ezek szerint hasonlóak a szerkesztési elképzeléseik a Petőfi rádió szerkesztőiéhez.
– Van átfedés az előadók között, akik a két csatornán hallhatók, mi is javarészt intellektuális pop-rockot és alternatív zenét adunk, olyan magyar énekesekkel és együttesekkel, akiknek korábban esélyük sem volt hasonló nyilvánosságra. Mi március 15-én indultunk, a Petőfi pedig később, nyár közepén váltott. De a fő csapásirányhoz tartozó műfajok mellett rétegzenei műsoraink is vannak: a Csóksüteményben a dzsessz és a világzene kap teret, a Rocka Hungaricában a magyar rockzene, és ami egészen sajátos profil, az a Hittel és gitárral című keresztény könnyűzenei műsor. Ez egy sajátos műfaj, Magyarországon szinte ismeretlen főként külföldi előadókkal vagy olyanokkal, akikről itthon kevesen tudják, miről szólnak a dalaik. Az a műsor alcíme, hogy Ösvény hívők és nem hívők között.
– A zeneileg egyre bátrabb énekelt versek műfaját hiányolom a sorból.
– Vannak százperces beszélgetős műsoraink, amelyekbe zenekarokat hívunk, ez a Lánchíd Junior sáv, de volt már vendégünk például a Misztrál együttes is, csak hogy arculaton kívül eső előadókat említsek.
– Nézzünk egy kis matematikát! Mennyi a szöveg, és mennyi a zene a csatornán? Milyen arányban hallhatók a magyar és külföldi előadók?
– Hetven százalék a próza, a többi zene. Kötelező, hogy legalább tizenöt százalék magyar dal hangozzon el, mi harminc százalékot vállaltunk, de ténylegesen a zenék harmincöt százaléka magyar.
– Nem kevés ez még mindig?
– Tény, hogy a magyar zenei paletta hallatlanul gazdag, és nagyon sok előadót nem ismer a széles nyilvánosság, de a külföldiekre is van igény, sőt például a Pannon Rádió kapcsán olyan tapasztalat is van, hogy a tisztán magyar zenét sugárzó adók nem életképesek.
– Erről jut eszembe, döbbenten hallottam, hogy a fiatal magyar zenekarok, előadók tetemes hányada angolul énekel. Egy kollégája meg is kérdezett egy angol anyanyelvű zenészt arról, hogy tetszenek neki ezek a magyar–angol szövegek. Azt felelte, nem ért belőlük egy szót sem. Én azért találom ezt szomorúnak, mert a magyar beat-pop-rock eleve intellektuális, költői szövegekkel született meg. Ráadásul a magyar közönség kifejezetten szövegcentrikus.
– Ez csak egy ember véleménye. Szerintem nem lenne muszáj enynyire ragaszkodni valamihez, amit megszokott, mert lehet, hogy mások másképp gondolják.
– Nem arról beszélek, hogy már öreg vagyok, és valamit megszoktam, hanem hogy ez egy olyan értékes hagyomány, amit érdemes megtartani. Például Ákos töretlen sikere nagyban rejlik a költői szövegekben és a mondanivalóban.
– Ákos nagyon sokat fejlődött zeneileg is a Bonanza-korszak óta, de ha már a jó szövegeknél tartunk, a tankcsapdás Lukács László attraktív rímeit se hagyjuk ki.
– Sokszor beszélünk arról, hogy a tehetségkutató versenyek felfedezettjei kezét az első siker vagy a szerződés lejárta után elengedi a szervező cég vagy csatorna. Tesznek valamit azért, hogy aki már bizonyított valahol, ne tűnjön el?
– Először úgy gondoltuk, hogy például a megasztárosok épp elég médiafelületet kapnak, és így tömegcikkeké válnak, tehát nem kell velük foglalkoznunk, de aztán mégis meghívtuk Torres Danit, Bella Leventét, Dér Henit és Rúzsa Magdit, akiknek dalai hallhatók a Lánchíd Rádióban, de vendégünk volt a Harap zenekar, amely egy vidéki tehetségkutatón tűnt fel.
Brutális családi tragédia Szolnokon: féltékenységből gyilkolt
