Virágzik a román gyermekkereskedelem

2008. 02. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

(Kolozsvár)

Románia a gyermekkereskedelem szempontjából a nyugat-európai felvevőpiac egyik fő ellátójának számít, évente több száz kiskorút adnak el külföldre – derült ki nemrégiben a brit The Sun napilap riportjából. Feltehető, hogy a Blaha Lujza téren késelő, emiatt Magyarországról hazaküldött gyergyószentmiklósi 12 éves G. Istvánt – becenevén Mauglit – is gyermekkereskedők juttatták Budapestre. A londoni újságírók felkeresték a kelet-romániai Tandarei városát, innen származik ugyanis az a huszonöt roma személy, akit gyermekkereskedelem miatt január végén őrizetbe vett a brit rendőrség. Angliában 2007 januárjától megsokszorozódott a román állampolgárok által elkövetett bűncselekmények száma, azóta ugyanis a románok vízum nélkül utazhatnak. A dobrudzsai bűnbanda tagjai szinte kivétel nélkül szociális segélyben részesültek Nagy-Britanniában, az általuk „exportált” kiskorúakat ugyanakkor koldulásra, zsebtolvajlásra kényszerítették. A bevételt hazaküldték, amelyből az otthoni rokonság villákat épített, luxusautókat vásárolt. Vasile Sava, a tizenkét- ezres kisváros polgármestere szerint több mint háromszáz tandarei roma telepedett meg Angliában, számuk pedig csak nőni fog. Miközben az elöljáró titkon örül is honfitársai elvándorlásának, hiszen azóta a településen huszonöt százalékkal csökkent a bűnelkövetés aránya, a helyi iskola vezetősége aggódva számolt be arról, hogy az elmúlt év során több mint százötven kisdiák eltűnt a nyilvántartásból – azaz külföldön koldulnak.
*
Mindezzel tisztában vannak a román hatóságok is, amelyek azonban sok esetben képtelenek megakadályozni a gyermekkivitelt, mivel a kiskorúakat szüleik vagy a közjegyző által hitelesített szülői felhatalmazást meglobogtató kereskedők viszik át a határon. A bukaresti kormány hatáskörében működő, az emberkereskedelem megelőzését célzó román hatóság adatai szerint 2007 első tíz hónapjában 1500 felnőtt és 250 kiskorú vált emberkereskedők áldozatává. A gyermekek többségét szexuálisan zsákmányolják ki, vagyis pedofilok markába kerülnek, a többieket lopásra, betörésre, koldulásra, kényszermunkára küldik.
Szakértők szerint azonban a statisztikai adatok csak a jéghegy csúcsát mutatják, hiszen a gyermekkereskedelmi ügyekben olykor maguk a szülők is cinkosok, így több esetben nem érkezik hivatalos bejelentés a hatóságokhoz. Az elmúlt időszakban a nyugat-európai államokban számtalan esetet tárt fel a rendőrség, amelynek során román állampolgárok néhány ezer euróért megpróbálták eladni saját gyermeküket. Különben a romániai gyermekkereskedelem számára a kilencvenes évek végéig a nemzetközi örökbefogadások nyújtottak törvényes köntösbe bújtatott keretet, és persze áldozatokat.
Az 1989-es rendszerváltás után ezen az úton árvaházi vagy nehéz anyagi körülmények között élő családokból származó kiskorúak ezrei jutottak ki külföldre, és kerültek sok esetben prostitúciós hálózatokba vagy szervkereskedők karmai közé. A jelenség miatt Bukarest rendszeresen figyelmeztetést kapott az Európai Uniótól, ennek megfelelően a román hatóságok 2001-ben felfüggesztették a külföldi örökbefogadást. Időközben a román kormány stratégiát is kidolgozott az emberkereskedelem megakadályozása végett, a kiskorúak elleni bűncselekmények, erőszakos cselekedetek bejelentése céljából pedig zöldszám létesült, ahová tavaly ötezer hívás futott be gyerekek különböző módon történt zaklatásáról.
Mint arról már beszámoltunk, a magyar hatóságok által januárban a Blaha Lujza téri késelés miatt hazatoloncolt, 12 éves gyergyószentmiklósi fiú édesapja szerint fia tavaly márciusban gyermekkereskedők segítségével juthatott ki Budapestre. A jelenleg egy csíkszeredai gyermeknevelési intézetben, testőrök által felügyelt G. István sorsáról hamarosan a román bíróság dönti el, hogy a gyermekjogvédelmi hatóság javaslatára a családjához kerül vissza, vagy kiskorú bűnözőket foglalkoztató speciális tanintézetben helyezik el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.