A régi iskola szépsége

Olyan lett a közszolgálati rádió, mint egy nagy ügyfélszolgálat: tanácsokat ad, ügyeket intéz, jönnek-mennek benne az emberek, de nyomot nem hagy senki. Bizonyára azért döntött a rádióvezetés e megoldás mellett, mert így lehetett a legegyszerűbben kilavírozni a közrádiót a politika útvesztőjéből, amelyben már hosszú ideje keringett. Most új emberek érkeznek a rádiókuratóriumba, majd eldől, tetszik-e nekik, ami történik, vagy tán más igényekkel érkeznek. Hivatalosan ugyan nincs beleszólásuk a tartalomba, de mégiscsak ők lesznek az urak a házban. Az új kuratóriumi elnök, Rangos Katalin helyzete különösen figyelemreméltó. Több évtizedes rádiós beosztotti lét és némi televíziós főnöki kitérő után megy vissza a Bródy Sándor utcába, ahol nem tekinthető kívülről jött, vagyis elfogulatlan embernek. Kérdés az is, mit vár a politikai elit a politikai és gazdasági pórázon tartott Magyar Rádiótól, amely a tudatformálásnak és befolyásolásnak még megzökkent piaci helyzetében is fontos eszköze.
Most tehát épp az a szemlélet uralkodik, hogy minden kérdéssel csínján bánjunk, lehetőleg maradjunk távol a politikától. Ezért ritkák azok a pillanatok, amikor nem ügyek, hanem emberek vannak. Amikor valakire öt percnél több idő jut. Pedig továbbra is fontos lenne, hisz az életnek mégiscsak ők a lényege. Jószerével mégis egyetlen műsora maradt a közrádiónak, amelyik hosszabb időt enged a beszélgetésre, ez pedig az Arcvonások, a keddtől péntekig tartó félórás sorozatműsor Perjés Klára szerkesztésében. Perjés még a régi iskola, talán ezért is jutnak eszébe ilyen „ósdi” műsorötletek. Az Arcvonásokat kedden kora délután adják, másnap este ismétlik a Kossuthon. Az ismétlés amúgy az új műsorszerkezet lényege, a megtakarítás magasfoka. Such és csapata megmutatta, hogyan lehet egy műsorból kettőt, félnapos teljesítményből egész naposat csinálni. És íme, a Magyar Rádió tényleg olyan, mintha egész nap lenne.
De visszatérve az Arcvonásokra: váltott riporterek és váltott beszélgetőpartnerek, ez lenne a régi receptje annak, hogy ne legyen két egyforma műsor. Hisz más érdekli Kondor Katalint, más Bálint Istvánt, Juhász Zsoltot vagy Perjést, más azokat az alkalmi rádiósokat is, akik olykor lehetőséget kapnak, hogy megmutassanak valakit a világnak. Persze a műfaj csak látszólag egyszerű. Nemcsak okos, jó beszélgetésvezető kell hozzá, hanem érdekes és jól beszélő riportalany is. Olyan, akinek van története. Filep Tibornak például volt, egy fordított. Akkor lett neki rossz, amikor minden logika szerint jónak kellett volna lennie. Akkor került ötvenhét évesen az újságjától az utcára, amikor reménykedni kezdhetett, hogy végre azt írhatja, amit gondol. A rendszerváltozás nálunk már csak ilyen volt. Azután e „kényszerhelyzetben” Filep lett a vidék ’56-jának leghívebb kutatója. Könyvek, dokumentumfilmek kerültek ki a keze alól. És így lett egy szerkesztővel kevesebb, egy tudóssal több. Röviden ennyi.
(Arcvonások, MR1-Kossuth rádió.)