A Mona Lisa titokzatos szépségével, varázsával vetekedő műalkotás hányatott sorsa pontosan tükrözi Lengyelország utóbbi két évszázados, tragédiákkal teli történetét. A festmény nem sokkal a lengyel–litván állam 1795-ös végleges felosztása után került a felvilágosodás évtizedeiben virágzó kulturális központtá fejlődött Pulavába. A Varsótól 120 kilométerre délre s Lublintól 50 kilométerre nyugatra fekvő városka a leggazdagabb lengyel arisztokrata famíliáé, a Czartoryskiaké volt. A hazafias érzelmű család 1794-ben támogatta a Kosciuszko Tádé által kirobbantott szabadságharcot, ezért az orosz birodalom határai közé került birtokait zár alá vette II. Katalin cárnő. Elkobzásukat a család azzal tudta elhárítani, hogy Kazimierz úr és Izabella asszony két fiát, Adam Jerzyt és Konstantynt a cárnő pétervári udvarába küldte „átnevelésre”.
Adam Jerzy nemcsak a cárevics Sándorral, hanem annak feleségével, Lujza Erzsébet nagyhercegnővel is szoros barátságba került. Talán ez volt a legfőbb oka annak, hogy az 1796 őszén az anyját a trónon követő I. Pál cár tapintatosan eltávolította Pétervárról: kinevezte a székhelyét Firenzében berendező szardíniai királyhoz, IV. Károly Emánuelhez követnek. Czartoryskinak nem sok dolga akadt a franciák által Szardíniából elűzött uralkodó mellett. Mivel érdeklődött a művészetek és a régészet iránt, kedvére utazgathatott Itáliában. Velencében Raffaello Ifjú arcképe című festményét vette meg a Giustiniani családtól, de birtokába jutott Leonardo da Vinci egyik 55 x 40 centiméteres festménye, a Hermelines hölgy is. Nemcsak vásárolt műtárgyakat, de a Forum Romanumon általa vezetett ásatások révén közvetlenül is hozzájuk jutott. Ezzel anyja megbízásának is eleget kívánt tenni, aki újjáalapította a pulavai családi múzeumot, amelyet a kozákok 1794-ben feldúltak és kiraboltak.
Amikor a cár meggyilkolása után trónra került I. Sándor Pétervárra rendelte barátját külügyi tanácsadónak, Adam Jerzy útban az orosz fővárosba megállt Pulavában, s átadta édesanyjának az Itáliában vásárolt műtárgyakat. A tollforgatással is próbálkozó Izabella asszony az egyik festményről feljegyezte: „Ezt a bájos képet, amely portré érzetét kelti, a híres Leonardo da Vinci festette. … Fiatal leányt ábrázol, aki valamilyen kis állatot tart a kezében, és szorít a kebléhez. Az egész alak bámulatra méltó hitelessége, természetessége, könnyed testtartása, színvilága, amely e nagy mester alkotásait jellemzi, arra jogosít fel, hogy a lehető legnagyobbra értékeljük a képet, amely, noha nagyon régi, kitűnő állapotban van. Nehéz megállapítani, milyen állatocskát tart kezében a fiatal személy.”
A művészettörténészek azóta megállapították, hogy hermelint, amely Ovidius műveiben a termékenység, a szülés jelképe. A festmény Milánó urának, Lodovico Sforza fejedelemnek a szeretőjét, Cecilia Galleranit ábrázolja – másállapotban. Cecilia 1491. január 16-án fiút szült. A képet Lodovico kérésére Leonardo da Vinci festette róla 1490 őszén. Csaknem háromszázötven év múltán Izabella Czartoryska állította ki az 1809-ben elkészült, gótikus háznak nevezett pulavai múzeumban. A Czartoryski szülők három évvel később testamentumban hagyták meg, hogy a kulturális javak oszthatatlanok, s mindig a legidősebb fiú örökli őket.
Pulava az Európában új rendet teremtő és új határokat rajzoló 1815-ös bécsi kongresszuson létrehozott s az orosz birodalomhoz perszonálunió által kötődő Lengyel Királyságban feküdt. Sorsának alakulására I. Sándor cár és lengyel király 1825-ben bekövetkezett haláláig előbb meghatározó, majd egyre csökkenő befolyással volt Adam Jerzy. Rövidesen nyíltan is szembefordult az orosz uralommal. Hatvanegy éves korában, 1831 februárjában elnöke lett az I. Miklós cár ellen felkelt Lengyel Királyság nemzeti kormányának. Tisztában volt azzal, hogy a szabadságharc leverése esetén száműzetés és vagyonelkobzás vár rá. Előérzete nem csalt. Amikor Kreutz tábornok hadosztálya márciusban bevonult Pulavába, I. Miklós cár személyes utasítására máris hozzálátott, hogy Pétervárra szállítsa a múzeum, könyvtár és levéltár gyűjteményeit. Küldetésének nem tudott maradéktalanul eleget tenni. Egyrészt azért, mert a palotában maradt nyolcvanéves Izabella aszszony – élve a környékbeli udvarházak segítőkészségével is – már korábban elrejtett, amit tudott, másrészt Sierakowski tábornok riadóztatott lengyel különítménye idejében érkezett, s elűzte a ládákat társzekerekre pakoló orosz dragonyosokat. Ezt követően azonnal szállítani kezdték a műkincseket, könyveket, kódexeket, ősnyomtatványokat, levéltári dokumentumokat a határ közelében, de már az osztrák oldalon fekvő Sieniawába. A kulturális javak kimenekítése a szabadságharc leverése után már csak titokban folyhatott. Raffaello Ifjú arcképe, Leonardo da Vinci Hermelines hölgye és Rembrandt Tájkép az irgalmas szamaritánussal című festménye a sieniawai palotában is nyolc éven át befalazva várta biztonságosabb helyre kerülését.
A „magyar lázadás”
A távollétében halálra ítélt s oroszországi javaitól valóságosan megfosztott Adam Jerzy Czartoryski előbb Angliában, majd Franciaországban talált otthonra. Gazdagsága és befolyásos kapcsolatai révén ő lett a lengyel emigráció mérsékelt szárnyának vezetője. Barátja, a festő Eugene Delacroix tanácsára 1843-ban megvásárolta Párizs egyik legszebb, bár meglehetősen elhanyagolt palotáját, az Hotel Lambert-t. Ez politikai tevékenységének centruma s rövid idő múlva lengyel kulturális központ lett. Az utóbbi áttételesen a magyar szabadságharc miatt. Annak bejelentésére ugyanis, hogy I. Miklós cár Galícián keresztül hatalmas hadsereget küld a magyar „lázadás” leverésére, sietve ki kellett üríteni az orosz csapatok felvonulási útjába eső sieniawai palotát. Az ott raktározott és biztosított gyűjteményeket, így a három híres festményt is Párizsba szállították, és Czartoryski palotájában helyezték el.
Adam Jerzy Czartoryski 1861-ben meghalt. Egy évvel korábban meghagyta a fiának, Wladyslawnak, aki politikai tevékenységét folytatta, hogy alkalmas időben lengyel földön alapítson olyan nemzeti múzeumot, amely lehetővé teszi a nyilvánosságnak a családi gyűjtemények megtekintését. A döntést elodázta az 1863 elején Orosz-Lengyelországban kirobbant és másfél évig tartó szabadságharc. A gyűjtemény épségét ezt követően ott fenyegette a legnagyobb veszély, ahol a legkevésbé várták: Párizsban. A kommün idején, 1871 májusában az Hotel Lambert napokon át heves utcai harcok tengelyében állt. A palotában kommünárok rendezkedtek be védelemre. Kifüstölésük során az épületet több belövés érte, s csak a csoda mentette meg a tűzvésztől.
Wladyslaw Czartoryski előbb a Német Birodalomhoz tartozó, poznani tartományban fekvő Kórnikban szándékozott nemzeti múzeumot alapítani, mivel ott a rokon Dzialynski család tágas palotával rendelkezett, de 1872-ben végül Krakkót választotta. Galícia – részben az osztrák–magyar kiegyezés következményeként – széles körű autonómiát kapott, s 1872-ben éppen Krakkóban alakult meg a Lengyel Tudományos Akadémia. A városi tanács két évvel később a levéltári anyag és a könyvgyűjtemény rendelkezésére bocsátotta az arzenált. Miután felújították, falai közt nyílt meg 1876. január 1-jén a Czartoryski Hercegek Sieniawai Könyvtára. Wladyslaw Czartoryski a múzeumi gyűjtemény részére a Piarista utca és a Szent János utca sarkán álló piarista épületet vásárolta meg, s egy évvel később a falai között helyezte el a fegyvergyűjteményt, a lószerszámgyűjteményt, a képtárat és a különféle lengyel történelmi emlékeket. Raffaello, Rembrandt és Leonardo festményei csak 1882 végén érkeztek meg Bécsen keresztül Krakkóba. A voltaképpeni galéria azonban egy évtizeddel később nyílt meg a lassan felújított épület második emeletén, amelyet velencei jellegű „sóhajok hídja” köt össze az arzenállal.
Kérdés volt a közcélokat szolgáló magángyűjtemények fenntartása. Már Adam Jerzy Czartoryskit foglalkoztatta a feladat. Olyan uradalmat akart kialakítani, amelynek kizárólagos célja a gyűjtemények fenntartásának anyagi biztosítása. Az egy és oszthatatlan, csakis a múzeum céljait szolgáló uradalom létrehozásának jogi feltételeiről az osztrák országgyűlés döntött éveken át húzódó vita után. Határozatát I. Ferenc József 1897 januárjában írta alá. A kulturális célokat szolgáló uradalom négy és fél millió korona ingó és ingatlan vagyonnal rendelkezett.
A cár zsákmánya
Az első világháború kezdetén a Czartoryski Hercegek Múzeumának és Könyvtárának gyűjteményeit ugyanaz a veszély fenyegette, mint 1849-ben: 1914 decemberében kevés hiányzott ahhoz, hogy II. Miklós cár csapatai el ne foglalják az ősi „királyi székesfővárost”, amelynek megkezdték a kiürítését. Noha II. Sándor cár volt az, aki kezdeményezte a nemzetközi egyezmény megkötését, amely szerint kulturális javak nem képezhetnek hadizsákmányt, a Czartoryski-gyűjtemények elkobzását azonban még I. Miklós cár rendelte el, így elszállításukat Krakkóból az orosz hadvezetés minden bizonnyal jogszerűnek tartotta volna. Ezért döntöttek arról a krakkói katonai és polgári hatóságok a múzeum vezetésével közösen, hogy a legértékesebb 52 képet, 12 szőnyeget, 35 metszetet és rajzot december 19-én Drezdába szállítják. A festményeket és metszeteket ezt követően az ottani képtárban állították ki. A legnagyobb sikert természetesen Leonardo da Vinci festménye aratta.
A független Lengyelország létrejötte után a kultúráért felelős vezetők már 1918 végén kérték a Drezdában letétbe helyezett gyűjtemény visszaadását. Erre azonban csak bő másfél év múlva került sor. Ludwika Czartoryska 1920. július 17-én igazolta Hans Possénak, a drezdai képtár igazgatójának, hogy a képeket, metszeteket hiánytalanul átvette.
Újabb háborúval 1939 tavaszától számoltak a lengyel politika alakítói. Augustyn Czartoryskit, aki 1937 óta volt a múzeum és könyvtár tulajdonosa, egyformán foglalkoztatta a gyűjtemény és a család sorsa. Ő maga súlyos tüdőbeteg volt, felesége, Maria Dolores de Borbon d’Orléans hercegnő, a száműzetésben élő XIII. Alfons spanyol király lánya gyermeket várt. A Czartoryski Hercegek Múzeumának és Könyvtárának igazgatója, a történész Marian Kukiel tábornok azt javasolta: a gyűjteményt a Krakkótól 220 kilométerre keletre fekvő Sieniawában helyezzék biztonságba, ahonnan szükség esetén tovább lehet szállítani. Augustyn helybenhagyta Kukiel tábornok javaslatát. A legértékesebb ókori aranytárgyakat, a lengyel királyok kincseit, ékszereket, kéziratokat, lószerszámokat, szőnyegeket, fegyvereket, falikárpitokat, metszeteket, valamint 51 festményt tizenhat ládába pakolták. Azt a ládát, amelybe Leonardo da Vinci, Raffaello, Rembrandt egy-egy festménye került, LRR betűkkel jelölték meg. A ládákat a háború kitörése előtt egy héttel helyezték el az első világháború óta üresen álló sieniawai palota pincebunkereiben, amelyeket befalaztak.
Sieniawában szeptember 14-én jelent meg a dél felől előrenyomuló Wehrmacht egyik éke, amely egy lovas és egy motorizált alakulatból állt. Még aznap továbbvonultak. Ezt követően a palota udvarán egymást váltották az ott éjszakázó német egységek. Az, amelyik szeptember 18-án hagyta el Sieniawát, kibontotta a frissnek tetsző falakat, s azokat a ládákat, amelyek a királyi ékszereket és az ókori aranytárgyakat tartalmazták, feltörte és kiürítette. A három festménnyel nem tudott mit kezdeni; félredobta őket. A rablást az udvarban lakó Zofia Szmit asszony fedezte fel, aki jól beszélt németül. Nem akarta, hogy a pusztítást folytassák az újabb beszállásolt egységek, ezért másnap többedmagával jelentette az esetet a kisvárosban található német katonai parancsnokságon. Noha ott azt a választ kapta, hogy a rablás a helyi és a környékbeli parasztok műve, azt azért elérte, hogy a pincebunkereket újból befalazták, s őrzésükre katonákat rendeltek.
Szeptember 22-én Sieniawába érkezett az uradalmi tanács elnöke, Witold Czartoryski, hogy a német katonai hatóságok engedélyével Pelkinbe szállítsa a ládákat. Ennek az volt az oka, hogy a Hitler és Sztálin által felosztott Lengyelországban a német–szovjet demarkációs vonalat délkeleten a San folyó képezte, és Sieniawa a szovjet részre esett. A ládák elszállítása után két nappal a Vörös Hadsereg egységei valóban megszállták Sieniawát. El lehet képzelni, mi lett volna a sorsa a Czartoryski-gyűjteménynek, ha az ő zsákmányuk lesz. A Sapiehák Sieniawától 120 kilométerre délkeletre fekvő palotája Krasiczynban szintén a San túlsó partján állt. Az arisztokrata családot a németek az utolsó pillanatban értesítették, hogy ott a szovjetek lesznek az urak, emiatt a tulajdonosok csak a saját bőrüket tudták menteni. A palota könyvtárát és bútorzatát három nap alatt módszeres alapossággal máglyákon tüzelték el a világ leghaladóbb államának öntudatos katonái.
Műértő Standartenführer
Szeptember végén Augustyn Czartoryski és felesége – a német, szovjet és lengyel csapatok közötti tizenhárom napig tartó bolyongás után – csodával határos módon szintén megjelent Pelkinben. Nem tudtak arról, hogy közben a Gestapo tűvé teszi értük Krakkót, mivel Franco személyesen járt közben Hitlernél a száműzött király lányának és családjának érdekében. Pelkinből a Czartoryskiak már a német hatóságok segítségével akarták a ládákat visszavinni Krakkóba. Kilenc számozott ládát és öt számozatlant október 23-án a Gestapo szállított Rzeszówba azzal az indokkal, hogy biztonságba helyezi őket.
A Czartoryskiak pelkini kastélya egy időre forgalmas hely lett. Október utolsó napján a Czartoryski-múzeum főrestaurátorával Pelkinbe érkezett dr. Kajetan Mühlmann SS-Standartenführer, akit Göring a „mű- és kultúrkincsek biztosítása és jegyzékbe vétele” különleges teljhatalmú biztosává nevezett ki. A Gestapo által Rzeszówba szállított ládák közül maga választotta ki azt, amelyet a bepakoláskor LRR betűkkel jelöltek meg. A ládát Krakkóba szállította, s onnan Berlinbe küldte.
A többi ládát az időközben a németek által megszállt lengyel területekből kikanyarított Lengyel Főkormányzóság művészetügyi hivatalnoka vette át a Gestapótól, és szállította vissza Krakkóba, ahol a megszüntetett Jagelló Egyetem könyvtárában helyezték el. A festmények nem kerülték el Hans Posse figyelmét sem, aki a drezdai képtár igazgatójaként egyszer már kísérletet tett a megszerzésükre. A nyomozásra most az jogosította fel, hogy Hitler többek között őt bízta meg azzal, vegyen részt a világ legnagyobb képzőművészeti központja koncepciójának kidolgozásában. Ezt a Führer szülőhelye, Braunau közelében, Linzben akarták létrehozni. Posse azt javasolta, hogy a három festmény kerüljön Linzbe a berlini Kaiser-Friedrich-Museumból.
Hans Frank főkormányzó rendelete 1939. december 16-án jelent meg arról, hogy a főkormányzóság területén található állami, magán- és egyházi közgyűjteményeket a köz javára elkobozzák, s ezt követően döntenek arról, mi kerül vissza eredeti tulajdonosaikhoz, illetve mi marad „köztulajdonban”. Így 1940 júniusában a Czartoryski család visszakapta az elkobzott műtárgyak egy részét, s ezt szeptember 12-én kelt átvételi bizonylattal igazolta. Az eset kivételnek számított. Nem mindenkinek volt ilyen szerencséje. A németek mindenre kiterjedő, körültekintő szervezettséggel ürítették ki mind a Német Birodalomba bekebelezett lengyel területek, mind a főkormányzóság múzeumait, kép-, könyv- és levéltárait, templomait, udvarházait, polgári lakásait. A tárgyak elvételét, elrablását „bebiztosításnak” nevezte a náci „újbeszéd”. Az elkonfiskált tárgyakról aprólékosan taglalt átvételi elismervényt adtak az érintett személyeknek, intézményeknek. Ez megkönnyítette azt, hogy a Londonban megalakult emigráns lengyel kormány mellett Karol Estreicher őrnagy vezetésével felállított bizottság pontos kimutatással rendelkezzen az elrabolt és visszaszerzendő kulturális javakról. A lengyel kultúra 1944 derekáig ennyit veszített a németek által megszállt területeken: 2331 ősnyomtatvány, 293 500 metszet, 142 814 rajz, 9869 festmény, 5589 grafika, 5238 szobor, 69 267 kézirat, 22 millió könyv, köztük 53 505 régi könyv. Karol Estreicher őrnagy erről már a háború alatt megjelentett egy angol nyelvű könyvet. Maga a Nobel-díjas Günter Grass írta ennek kapcsán: „Ha a lengyelek számlát állítanának ki nekünk elpusztított városaikért, lerombolt gyáraikért, elrabolt műkincseikért, a háború következménye miatti civilizációs lemaradásukért, az idők végezetéig adósaik volnánk.”
A Göringgel és Himmlerrel rivalizáló, ambiciózus Hans Frank elérte Hitlernél, hogy a főkormányzóság területéről származó és a Német Birodalomba kiszállított műtárgyak 1940 őszén visszakerüljenek Krakkóba. Így Leonardo da Vinci festményének újabb célállomása nem Linz volt, hanem a wroclawi (breslaui) múzeum raktárán át Krakkó. Arra a kiállításra kellett megérkeznie, amely a főkormányzóság műkincseit mutatta be a Wawelben 1943 márciusában. Ezután minden bizonnyal Frank waweli dolgozószobáját vagy krzeszowicei lakosztályát díszítette. Negyvenöt január 18-án, amikor a szovjet csapatok közeledése miatt Hans Frank elmenekült Krakkóból, a festményt mint legféltettebb kincsét maga helyezte el autójában.
A Hermelines hölgy végül Frank Bajorországban fekvő schlierseei villájából került elő. A rejtekhelyre közvetlen krakkói beosztottja, a német és svájci állampolgársággal rendelkező Wilhelm Ernst Palézieux hívta fel az amerikaiak figyelmét, akik a Frank által kiadott festményeket egy müncheni letéti raktárban helyezték el. Ennek híre a londoni lengyel kormányhoz is eljutott, amely Karol Estreichert delegálta a szövetségesek mellett működő lengyel revindikációs bizottság képviselőjének. Miután kinyomozta a képek lelőhelyét (s a varsói koalíciós kulturális és művészetügyi minisztertől is megbízást szerzett), az amerikai katonai hatóságoktól megkapta a kért képeket. (A szövetségesek ekkor már Sztálin kérésére csak a varsói kormányt ismerték el, a londonit nem.) Hozzá kell tenni, hogy a németek által elrabolt kulturális javak visszaszerzésében London és Varsó között harmonikus volt az együttműködés.
Negyvenhat tavaszán begördült Krakkóba az a szerelvény, amely huszonhat vagonnyi műtárgyat szállított haza, többek között Leonardo festményét és a Nagyboldogasszony-templom Wit Stwosz (Veit Stoss) által készített főoltárát, amelyet a németek 1940-ben Nürnbergbe szállítottak. Raffaello Ifjú arcképe című festménye azonban nyomtalanul eltűnt.
A Czartoryski-múzeumot, amelynek tulajdonosa akkor az 1940-ben Sevillában született Adam Karol Czartoryski y Borbon d’Orléans volt, 1949-ben államosították, majd egy év múlva beolvasztották a krakkói nemzeti múzeumba, s ott Czartoryski-gyűjtemények néven alrészlegként működtették. Addigi igazgatójától 1951-ben váltak meg. Főrestaurátorává a Lengyel Egyesült Munkáspárt vajdasági bizottságának egyik kultúrreferensét nevezték ki, jóllehet egyetemi végzettséggel akkor még nem rendelkezett. A kiállításból eltávolították a családra vonatkozó tárgyakat, s a gyűjtemény mintegy az európai művészetet volt hivatott bemutatni. Leonardo és Rembrandt festménye azonban továbbra is raktáron maradt, mivel nem tudták biztonságosan kiállítani.
Leonardo a haladó emberiségért
Európában 1952-ben nagy pompával tervezték megünnepelni Leonardo da Vinci születésének ötszázadik évfordulóját. A nemzetközi rendezvénysorozatba mindazokat a múzeumokat és képtárakat bevonták, amelyekben az ünnepeltnek akár egyetlen alkotása is volt. A szocialista táborban a leningrádi Ermitázs és a krakkói nemzeti múzeum jött számításba. A szocializmust építő Lengyelországban a háborút épségben túlélő, polgári Krakkó nemkívánatos városnak számított, amelynek ideológiai elmaradottságát azzal akarták ellensúlyozni, hogy tőszomszédságában épül a munkásosztály bástyájának számító Nowa Huta. Ezt a helyzetet használta ki Stanislaw Lorentz, a háború előtt is felkészültségéről ismert múzeumi szakember, aki bebetonozta magát a kommunista hatalomba. Úgy érezte, itt a kedvező alkalom arra, hogy megszerezze Leonardo és Rembrandt festményét a varsói nemzeti múzeumnak, amelynek igazgatójává bármelyik pillanatban kinevezhették. Az akcióhoz kikérte Wlodzimierz Sokorski tábornok támogatását, akinek kulturális miniszterhelyettesként a lengyel kultúra szovjetizálása volt becsvágyó feladata. Ő utasította a krakkói nemzeti múzeumot 1951. december 1-jén, hogy fél évre helyezze letétbe az említett festményeket a varsói nemzeti múzeumba. Ürügyül arra is utalt, hogy a világhírű festmények raktáron hevernek Krakkóban. A krakkói nemzeti múzeum egyébként hajlékony gerincű igazgatója, Tadeusz Dobrowolski azzal hárította el az utasítást, hogy a két festményt azonnal kiállíttatta a Czartoryski-képtárban. Lorentz nem adta fel, s fél év múlva már a Varsóban rendezendő Leonardo-ünnepségre hivatkozva kölcsönöztette ki a képet a kulturális és művészetügyi minisztériummal. Az utasításnak ezúttal eleget kellett tenni.
Az ünnepi kiállítás július 1-jén nyílt meg – hivatalosan a Békevilágtanács felhívására – a varsói nemzeti múzeumban. Leonardo festménye mellett fegyveres őr állt. A megnyitással párhuzamosan rendezett ünnepi ülésen többek között a kommunista hatalom által körüludvarolt kiváló író, Jaroslaw Iwaszkiewicz tartott előadást, amelyet a következő kötelező fordulattal fejezett be: „Ma Leonardo nem mondhatja, hogy »csak önmagáé, mert magányos«. Ma Leonardo az egész haladó emberiség tulajdona.”
Lech Walesa, a közvetítő
A képet a két hónapig tartó kiállítás után szeptemberben kellett volna visszaszállítani Krakkóba. A krakkói nemzeti múzeum és a varsói nemzeti múzeum között 1952. szeptember 22-én kezdődött el az a csaknem két és fél évig tartó küzdelem, amelynek célja Leonardo festményének meg-, illetve visszaszerzése. Az ütköző intézmény voltaképpen a kulturális és művészetügyi minisztérium, amely a festmény kikölcsönzésére utasította Krakkót. Lorentz a háttérben ügyesen mozgatta a bábokat, magát az időközben kulturális miniszterré avanzsált Sokorski generálist is. Végül azonban a tábornok rádöbbent, hogy a csapdahelyzetből csak a festmény visszaadásával tud kiszabadulni. Ötvenöt februárjában elégedetten adhatták hírül a krakkói újságok, hogy Leonardo da Vinci festménye ismét a Czartoryski-gyűjteményt bemutató teremben látható.
Az 1956 utáni oldottabb politikai légkörben a krakkói nemzeti múzeumnál sorra jelentkeztek Anglia, Nyugat-Németország, Spanyolország, az Egyesült Államok, Kanada, Japán legnagyobb múzeumai, képtárai, hogy – nem kis pénzért – kikölcsönözzék Rembrandt és Leonardo festményét. A kérések elutasítására nem az ideológiai állhatatosság, hanem a Czartoryski-gyűjtemény bizonytalan jogi státusa szolgáltatott ürügyet. A két festmény tulajdonosa ugyanis az akkor Svájcban élő Adam Karol Czartoryski volt, aki külhoni kiállításuk esetén az érintett nyugati országok bíróságán jelenthette volna be a jogigényét rájuk.
Ilyen indokkal azonban nem háríthatták el az 1972 szeptemberében Moszkvából táviratozott kérést, miszerint a Puskin-múzeumban október 3-án megnyíló európai portrékiállításon kívánják bemutatni a Hermelines hölgyet is. A második világháború tapasztalatai után elővigyázatosabb és gyanakvóbb lengyel muzeológusok attól tartottak, hogy sohasem látják viszont Leonardo művét, s nem azért, mintha még mindig érvényben lett volna I. Miklós cárnak a Czartoryski-javak elkobzására kiadott rendelkezése. A kép azonban, amelyet az akkori szocialista világ kulturális életének rettegett pártmatrónája, Furceva elvtársnő is megtekintett, épségben és időben hazaérkezett Krakkóba.
A rendszerváltozás után, 1991 márciusában, amikor Lech Walesa köztársasági elnök az Egyesült Államokban tett látogatást, az idősebb George Bush a közbenjárását kérte ahhoz, hogy 1992-ben bemutathassák Leonardo da Vinci festményét a washingtoni nemzeti galériában, az Amerika felfedezésének 500. évfordulójára rendezendő kiállításon. Walesa fejbólintással nyugtázta a kérést. Neki ugyan bátrabban megfogalmazták fenntartásaikat a krakkói nemzeti múzeum vezetői, mint ahogy húsz évvel korábban a varsói pártközpont kultúráért felelős beosztottai a Moszkvából érkezett kérésre reagáltak, de ettől függetlenül a festmény kikerült az Egyesült Államokba. Ehhez azonban már Adam Karol Czartoryski herceg jóváhagyására is szükség volt. Ugyanis 1991. szeptember 23-án újraalapították a Czartoryski-múzeumot. Miután az erre kijelölt bíróság előzőleg elismerte Adam Karol örökösi jogát, aláírták a krakkói nemzeti múzeum mellett működő Czartoryski Alapítvány közjegyzői dokumentumát: a múzeumi épületek és gyűjtemények átmentek az alapítvány tulajdonába. Ennek fejében a nemzeti múzeum által képviselt lengyel állam vállalta a Czartoryski Múzeum és Könyvtár fenntartását.
Hogy mi történik a gyűjtemény darabjaival, így a Hermelines hölggyel, arról az alapítvány határoz. A kedvező döntés alapfeltétele, hogy annak az országnak, amely valamely tárgy kikölcsönzése ügyében hozzá fordul, barátságot kell tanúsítania Lengyelország iránt. Mivel a 2007 júniusában Krakkó város újraalapításának 750. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Európa szinte mindegyik fővárosa és Krakkó testvérvárosai a legmagasabb szinten képviseltették magukat, miközben Budapest még a meghívólevélre is trehány volt érdemben reagálni, s pár héttel ezelőtt a magyar küldöttség – az örök és megbonthatatlan dél-koreai–magyar barátság nevében – ellene szavazott annak, hogy a 2012-es világkiállítás Wroclawban legyen, aligha képzelhető el, hogy a Hermelines hölgy kiállítására a közeljövőben Magyarországon sor kerülhet.
origo.hu
Repülni félt, lopni nem – ő volt a 20. század leghírhedtebb magyar tolvaja
