Quo vadis, Európa?

Egy holland újságíró nemrég nekiszegezte a kérdést José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének, hogy mi lesz az unióból a lisszaboni szerződés jóváhagyása után. Barroso válaszában azt mondta, hogy mint egyetemi előadó az uniót egy birodalomhoz szokta hasonlítani, mert méreteiben egy birodalomnak felel meg, azzal a különbséggel, hogy a birodalmat egy központi erő hozza létre, míg itt a tagállamok a saját akaratukból adták fel a szuverenitásuk egy részét. Nem mindenki látja ezt azonban így. Például Vlagyimir Bukovszkij valamikori szovjet disszidens és Gulag-szakértő szerint szó nincs arról, hogy az egyes országok lakossága önszántából döntene szuverenitása feladásáról. Ha ugyanis egy-egy népszavazás eredménye nem tetszik az unió vezetőinek, akkor addig szavaztatják a népet, míg a jó eredmény ki nem jön. A dánokat például háromszor szavaztatták meg a maastrichti szerződésről, mert az első két alkalommal nemet mondtak, az íreket hasonlóképpen kétszer a nizzai szerződésről. Igaz, Svájcban érvényesült a népakarat: eddig ötször szavaztak az európai uniós tagságról, és ötször mondtak nemet.
Bukovszkij akkor beszélt erről, amikor a Fidesz meghívására Brüsszelben járva interjút adott a Brussels Journal nevű konzervatív újságnak. Mint mondta, sokan nem értik, hogy miért lát ő hasonlóságot az Európai Unió és a Szovjetunió között, de mivel a szovjet ideológián nevelkedett, rögtön megérzi, hogy valami hasonlót tapasztal. A Szovjetunió például ki akarta fejleszteni a „szovjet ember” típusát, amely nem kapcsolódik nemzetekhez. Ez gyakorlatilag ugyanaz, mint amikor az unió vezetői az „euró-paiakról” beszélnek. Bukovszkij hasonlóságot lát az Európai Bizottság és a szovjet Politbüró között. Mint mondta, a fő hasonlóság abban van, hogy egyiket sem a lakosság választja közvetlenül, hanem tulajdonképpen a tagok egymást nevezik ki. Igaz, van egy különbség is, a Politbürónak sohasem volt annyi tagja, mint az Európai Bizottságnak. Igaz, az Európai Parlamentet közvetlenül választják, de milyen kérdésekben dönthet? Szerepe nem sokban különbözik a valamikori szovjet nemzetgyűléstől. Persze nincs Gulag, nincs KGB, de az Europol felépítése nagyon hasonló az utóbbihoz, és hatalma még nagyobb is. Harminckétfajta bűnügyben vizsgálódhat, amelyek közül a rasszizmus és a xenofóbia bármit jelenthet. Egy brit kormánytisztviselő kijelentette: aki ellenzi a harmadik világból történő ellenőrizetlen bevándorlást, az rasszistának tekinthető, míg akik az unió további bővítését kérdőjelezik meg, azok xenofóboknak.
Vlagyimir Bukovszkij ellenzéki tevékenységéért tizenkét évet töltött a szovjet büntetőtáborokban, és harmincnégy évesen, 1974-ben szabadult, majd két évre rá kiűzték a Szovjetunióból, és azóta Nagy-Britanniában él. 1992-ben lehetőséget kapott, hogy a szovjet politikai bizottság és központi bizottság máig titkos anyagait tanulmányozza. Ekkor került kezébe egy anyag, amely a trilaterális bizottság egy 1989-es, Gorbacsovnál tett látogatásáról szólt. A trilaterális bizottságot Nakaszone Jaszuhiro (korábbi japán miniszterelnök), Valéry Giscard d’Estaing (korábbi francia elnök), David Rockefeller amerikai bankár és Henry Kissinger képviselte. A delegáció arról akarta Gorbacsovot meggyőzni, hogy a Szovjetunió lépjen be a nemzetközi pénzügyi intézményekbe. Ekkor mondta Giscard d’Estaing Gorbacsovnak: „Elnök úr, nem tudom pontosan megmondani, mikor, de talán tizenöt éven belül Európa egy föderális állam lesz, és erre fel kell készülniük.” Mint ismeretes, jó tíz évvel később Giscard d’Estaing lett az európai föderális államot megcélzó európai alkotmányt kidolgozó konvent elnöke. Honnan tudta a volt francia elnök mindezt tizenöt évvel előre, teszi fel a kérdést Bukovszkij, amikor a maastrichti szerződés (a föderáció előkészítő lépése) még csak vázlatban sem volt meg?
Bukovszkij úgy látja, hogy az Európai Unió egyre inkább koncentrálja a hatalmat, és – a volt Szovjetunióhoz hasonlatosan – egyre inkább ideologikus lesz. Ám ahogy a Szovjetunió gazdasági krízisek hatására felbomlott, ugyanúgy az EU is felbomolhat, és akkor az elfojtott nemzeti érzelmek felrobbanthatják egész Európát, mint ahogy ez a Szovjetunióval történt. De nemcsak Bukovszszkij, hanem maga az unió elnöke, Barroso is problémákat lát az unió legitimitásával. Épp a héten panaszkodott arról, hogy az európai parlamenti választásokon a lakosságnak csak csekély része vesz részt. 2004-ben számos országban a részvételi arány alig érte el a harmincszázalékot.
Az európai együttműködés azonban nemcsak azon az alapon építhető fel, amit a jelenlegi vezetés elképzel, hanem a szabad kereskedelmi társulás és az Európai Egyesült Államok között számos átmenet lehetséges. Kérdés, hogy nem lenne-e célszerű olyan tartós megoldásokon gondolkodni, amelyek valóban az országok önkéntes együttműködésén alapulnak.