Született Demeter

Egy irodában egymással szemben ül két ember, akik mostanában sokat beszélgetnek arról, milyen nehéz nevet adni egy gyereknek. Nem keresztnevet: az egyik férfi elvált, mégis a nevére írják volt felesége még meg sem született gyermekét, annak ellenére, hogy a szülők egyike sem akarja ezt. A másik férfinak most született a második, akit nem tud a nevére íratni, pedig mindkét szülő ezt szeretné, és az elsőszülött kislány is az apja nevét viseli. Háború a hatóságokkal, fura jogszabályok és hónapokig tartó levelezés két ország minisztériumai között – uniós helyzetgyakorlat kezdőknek és haladóknak.

Zsombor tavaly november huszonnegyedikén született Budapesten, de hivatalosan még nincs neve. Nincs anyakönyvi kivonata, ezért nem kaphat családi támogatást, szülei nem utazhatnak vele külföldre, és ha bármilyen ügyet kell vele kapcsolatban intézni, hosszú és kínos magyarázkodások előzik meg a procedúrát.
Az édesapa, Szőke László Zsombor születése után három nappal bement a területileg illetékes anyakönyvi hivatalba, hogy annak rendje és módja szerint bejelentse, fia született. Az apa – és az édesanya is – Magyarországon élő román állampolgár. Hosszú évek óta élnek együtt, de hivatalosan nem esküdtek meg, ugyanakkor mindketten nyilatkoztak arról, hogy közös gyerekük az apja nevét viselje. A kapcsolatból már született egy kislány, és Borókát hat évvel ezelőtt gond nélkül anyakönyvezték az apja nevére Székelyudvarhelyen.
A magyarországi anyakönyvi hivatalban az apának azt mondták: a román családjogi törvény értelmében a román állampolgárságú szülők házasságon kívül született gyermeke nem viselheti az apja nevét akkor sem, ha ezt mindkét szülő kéri, ezért Zsombor csak az anyja nevét (Demeter) kaphatja. A hivatkozott törvényt nem tudták megmutatni, de még azt a felettes szervtől kapott tájékoztatást sem, amely alapján az apa nevére való anyakönyvezést megtagadták. Az apa hiába próbált érvelni azzal, hogy ilyen törvény egész egyszerűen nem létezik (mert ha létezne, akkor az első gyerekét sem engedték volna a nevére anyakönyvezni Erdélyben), és hiába mondta, hogy a magyar törvények értelmében sem lehet azonos apától és anyától született gyerekeket különböző családnevekre anyakönyvezni, Zsombor nem kapott anyakönyvi kivonatot. Az anyakönyvi hivatalok ugyanis nem illetékesek a vitás helyzetben dönteni, ők a felettes szervük által kiadott útmutatások értelmében csak végrehajtják a döntéseket.
Szőke László ezért levelet írt a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal anyakönyvi csoportjához, kérve jóváhagyásukat ahhoz, hogy fia az apja nevét viselhesse. Ügyét nem bízta a véletlenre – az állandó lakcíméhez tartozó hivataltól, a székelyudvarhelyi anyakönyvi hivataltól vitt állásfoglalást, amely részletesen kifejti a vonatkozó törvényt. Ennek értelmében igaz ugyan, hogy a családon kívül született gyermek annak a szülőnek a családnevét viseli, akivel először állapítható meg a származási viszony (tehát az anyjáét), ám amennyiben a gyereket mindkét szülő egyidejűleg elismeri, akkor egy másik cikkely előírásait kell alkalmazni. Ez pedig a következőket tartalmazza: ha a szülőknek nincs közös családnevük, akkor a gyermek az egyik szülő családnevét vagy a szülők összevont családneveit veszi fel. Ebben az esetben a gyerek nevét közös szülői egyetértéssel határozzák meg a gyerek születésekor az anyakönyvi hivatalnál. Szőke a kéréséhez csatolta nagyobbik gyereke hivatalos magyarországi anyakönyvi kivonatát is, amely a fentieket bizonyítja – az eredetit ugyanis egy román hatóság adta ki.
A hatóságok nem fogadták el az érveket, ugyanakkor nem tudták megnevezni azt a román intézményt, amelynek álláspontját a magyar hatóság hivatalosan elfogadná – az apa ugyanis azt kérte, mondják meg neki, milyen papírra van szükségük, és ő örömmel beszerzi. Felhívta a román főkonzulátus illetékesét is, de neki nem volt felhatalmazása, hogy országa törvényét értelmezze írásban a magyar hatóságoknak.
Teltek a hónapok, Zsombort „munkanéven”, Demeterként jegyezték a hatóságok, a szülők pedig – anyakönyvi kivonat híján – nem igényelhették Romániában a jelentős, havi ötvenhétezer forintnak megfelelő családi támogatást, és útlevelet sem kérhettek a gyereknek. Az apa ragaszkodott a Szőke névhez, ugyanis ha engedi Demeterként anyakönyvezni a kicsit, és később bíróságon kérik a cserét, akkor – a költségek mellett – a gyereket egész életében végigkíséri a két név: Szőke Zsombor, született Demeterként fogják hívni.
Időközben a közigazgatási hivatalnál kiderült, hogy az igazságügyi minisztérium egyik körlevele alapján alakították ki a jelenlegi gyakorlatot, tehát a fordítási-jogértelmezési hibát ott követték el, és ők az illetékesek a korrigálásra. A Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal anyakönyvi csoportja továbbküldte az apa fellebbezését, de a minisztériumban a gyakori változások és szervezeti átalakítások miatt nem tudták hova küldeni a levelet, beküldték a központi iktatóba. Az apa – akit szorított az idő – privát nyomozásba kezdett, kiderítve, hogy ki az illetékes, utána felhívta a központi iktatót is, hova küldjék a hivatalos levelet (a törvény szerint ő személyesen nem fellebbezhetett, csak a közigazgatási hivatalon keresztül). Nem volt szerencséje, mert az illetékes hivatalnoknak előbb a gyereke, majd ő maga lett beteg, így újabb hetekre leállt az ügy.
Lejárt minden törvényes határidő, amikor – a sokadik telefon után – a hivatal osztályvezető-helyettese megelégelte a gyakori telefonokat, és kezébe vette az ügyet. Február ötödikén megszületett egy sokpecsétes levél, amelyben ez áll: „Figyelemmel arra, hogy a román jog e rendelkezésének helyes értelmezésével kapcsolatban kétségek merültek fel, főosztályunk megkereséssel fordult a román igazságügyi minisztériumhoz. […] Válasz még nem érkezett. Mindazonáltal tájékoztatom arról, hogy Románia szegedi főkonzulátusától beszerzett igazolás szerint az említett román jogszabály 62. cikke lehetővé teszi azt, hogy a szülők – akár házassági kötelékben állnak, akár nem – közös megegyezéssel határozzanak arról, hogy a gyermek melyikük családi nevét viselje. A főkonzulátus által adott, a román jog tartalmára vonatkozó állásfoglalás alapulvételével tehát a gyermek nevének meghatározására a szülők közös megegyezésen alapuló nyilatkozata irányadó, nincs akadálya annak, hogy jelen ügyben a gyermek Szőke Zsomborként kerüljön Magyarországon anyakönyvezésre, ha a szülők ezt kívánják.”
A család azt hitte, győztek, amikor kézhez kapták a levelet. A dolgok viszont nem egyszerűek – az apa hiába lobogtatta a levelet, ha azt hivatalosan a közigazgatási és anyakönyvi hivatalok még nem kapták meg. Hetek múlva – amikor a körlevél megérkezett – azt mondták neki: ügyével precedenst teremtett, így aztán minden ezután beérkező, hasonló ügyben simán bejegyzik az apa nevére a gyereket, ám az ő ügye régebbi keltezésű, ezért hivatalos állásfoglalás kell arról, hogy a korábbi esetekre is érvényes-e a határozat. Ennek lefutási ideje újabb pár hónap. A dolog igazi abszurd, hiszen a hivatalos levélben név szerint meg van említve a gyermek, de ettől ez még nem jelenti azt, hogy a határozat érvényes a korábbi ügyekre.
Zsombornak több mint három hónapja nincs neve, és a dolgok jelenlegi állása szerint egy ideig még nem is lesz. Az apa nem tudja, hogy kínjába sírjon vagy nevessen. Naponta órákat beszélgetnek az ügyről kollégájával, aki pontosan fordított helyzetben van: úgy kap a nevére egy gyereket, hogy sem ő, sem az anya, sem a gyerek valódi apja nem akarja. Vele ugyanis az történt, hogy válófélben volt feleségétől, de a hölgy még formálisan a neje volt, amikor teherbe esett az új barátjától. Jóval a szülés előtt kimondták a válást, de a jog szerint a házasságban fogant gyermek az apja nevét kapja.