Kirekesztés felsőfokon

Tessenek megfigyelni: a Biblia éve kapcsán főként Gábor György, a kormánypárti sajtó publicistája, a balliberális politikai tábor egyházügyi megmondóembere nyilatkozza tele a sajtót, még a közszolgálatit is. Nevezett általában nyilvánosan fájlalja, hogy a történelmi keresztény felekezetek – úgymond – nem függetlenek politikailag. Ő maga nyilván merő függetlenségből támadja az egyházakat rendszeresen a kormánylapokban; amint az a körülmény is vegytiszta függetlenségének jele, hogy 2006-ig a Gyurcsány-kormány egyházügyi tanácsosaként egzisztált (na ja: „rendszeresen bérmálkoztam.” Gyümölcséről ismerszik meg a fa.).
Nos, Gábor György azt írja a Népszavában, az álláspontját firtató nagypénteki írásommal perlekedve: „Mi az, hogy nem vagyok illetékes az egész Biblia megítélésében? Zsidó ne nyilatkozzon az Újszövetségről? Ha hitének tárgya »csupán« az »Ószövetség«, akkor tudományának nem lehet tárgya az Újszövetség? Keresztlevél kell hozzá? A hit határozná meg a tudományos hipotézist, argumentációt és állítást? Kétségtelen, előfordult ilyen, ám Aquinói Tamás már túl volt ezen. Balavány még nem. Csak jó hét-nyolcszáz évvel van visszamaradva.”
Mármost az, hogy Gábor György zsidó, engem egy csöppet sem zavar. Felőlem lehetne mormon vagy muzulmán is (azok is rendes emberek, sajátos Biblia-felfogással). Olyat, hogy „zsidó ne nyilatkozzon az Újszövetségről”, persze hogy nem írtam; ezt ő maga találta ki, hogy legyen min megsértődnie. Nyilatkozzon csak Gábor György, az Országos Rabbiképző tanára a kereszténységről, amennyit akar. De viselje el, ha valaki megkérdőjelezi az álláspontját. Lapunknak ezt írta: „nem tekintem irányadónak ama elnevezést, amelyet hitem tárgya, a Héber Biblia (a Tanach) kapott a keresztség alatt: Ószövetség…. Töröm a fejem, hogyan lehet papírra vetni azt, hogy amit Bibliának nevezünk, az az Ó- és Újszövetség egysége. Attól függ, kinek.”
Attól függ, tényleg. Például a történelmi keresztény felekezetek számára, amelyek a Biblia évét meghirdették, e könyv egész pontosan az Ó- és Újszövetség egysége. Ha e tényt Gábor György nem tekinti irányadónak, akkor is; ha holtig töri rajta a fejét, akkor is. Ugyanis az általa élvezettel hangoztatott „kánoni eltérések és szövegvariánsok” ellenére létezik közös Biblia, amely nem a zsidó, hanem a keresztény hitvallás alapja és produktuma. Az úgynevezett homologoumena (a homologeo ige jelentése: egyetérteni) csoportba tartozó ó- és újszövetségi iratokat – összesen hatvanhatot – mindegyik keresztény felekezet elfogadja. Gábor György nem? Zágsón. Legfeljebb a véleményét nem tekintem irányadónak.
Ami a nyolcszáz évet illeti: azt se szégyellném, ha a szemléletem jóval régebbi gyökerekkel bírna. Ám a modern gondolkodás is igyekszik a megismerő nézőpontját tisztázni, sőt beszámítani a végeredménybe. A vallásbölcselet egyes kitűnő művelőit (Maimonidésztől Rosenzweigen és Buberen át Jacob Taubesig) zsidóként tartja számon a gondolkodáshistória, de nem „zsidózás”, hanem egyszerű ténymegállapítás végett. Tehát a harsány kérdésre, hogy „a hit határozza meg a tudományos állítást, vélekedést, hipotézist és argumentációt?”, nyugodtan válaszolhatjuk: a hit is meghatározza, de mennyire, főként, ha vallásos irodalomról van szó.
Gábor György fő tézise szerint hatalmas nagy veszély, ha keresztény-konzervatív közszereplők biblikus elveket akarnak képviselni a politikában. A Népszavában közölt, ám előbb a Magyar Nemzetnek megküldött csavaros magyarázkodásából kiviláglik: olyan világot tartana jónak – szemben az egyházzal –, mely csak olvassa a Bibliát, de nem tekinti azt Szentírásnak. Látszik, nem szeretné, ha „a társadalom – politika, gazdaság, törvényhozás – működésében és egyáltalán, az erkölcsről és jogról vallott felfogásban” biblikus alapelvek érvényesülnének. Azonban számosan élnek e hazában, akiknek az erkölcsről, jogról és egyebekről vallott felfogásukban hangsúlyos szerepet kapnak olyan – nyilván veszélyes – biblikus alapelvek, mint a családi és társadalmi élet tisztasága, a szociális igazságosság, az élet tisztelete, valamint a lopás és a hazugság tilalma. S vannak számosan, kik a Biblia szövegére – ahogy Gábor György elítélő hangsúllyal fogalmaz – „az isteni kinyilatkoztatás foglalataként, mint vezérlő kalauzra tekintenek”; az ilyen embereket nevezzük keresztényeknek. Gábor György politikai utópiájában nekik a közügyekről legföljebb magánemberként lehet véleményük. De vajon miért akarja a vallásfilozófus – és miféle megbízói akaratnak megfelelően – kereszténymentes övezetté tenni a magyar közéletet?
Gábor György rendszeresen és hisztérikusan tiltakozik a „kirekesztés” ellen. Ám amint valaki a kinyilatkoztatásait felülbírálni merészeli, amint valaki a nézőpontja hitelességét meg meri kérdőjelezni – s miért ne tehetné ezt bárki is? –, támadást indít: fenyegetőzik és becsmérel (nyilván a tolerancia és pluralizmus jegyében). Lapunknak küldött válaszcikkében „pervertált”, „hazug”, „ostoba”, „tahó” alaknak titulál. S azon még külön is felháborodik, hogy – mint írja – „a keresztényi és polgári erények lapja, a Magyar Nemzet” nem közölte eddigi irományait.
A Magyar Nemzet gondosan megválogatja, hogy mit közöl, mit nem. Ennek ellenére most épp közlés előtt állt az irománya, mikor váratlanul – rövidítve és finomítva – megjelent a Népszavában. Ez már a harmadik változat, amivel találkozom. Az elsőben, melyet elküldött személyes elektronikus címemre is, „koszhadt fehérneműs” (?) „tanulatlan bértollnok”-nak, sőt: egészen egyszerűen „állatnak” (!) nevez; majd közli, hogy az írást elküldi a szerkesztőségnek. Válaszlevélben próbáltam nyugtatni, jobb belátásra bírni, de komolyan, például így: „Aránytalan ez a visszavágás, mert a vitatott írás semmiképp sem minősíti az ön személyét… csak a sértéseket kéne kihagynia, és akkor nem válik az egész anyázás szintűvé. Ön úriember, ezt nem akarhatja… Ön nem ismeri a lapot, a konzervatív értelmiség színe-java publikál benne.”
S mi volt a felelet? Húsvét vasárnapján érkezett Gábortól – otthoni gépemre – egy minden eddiginél durvább levél. Ennek, hely hiányában, csak leginkább penetráns kitételeit idézem:
„… nem tartozunk azonos kulturális-civilizatorikus körbe…”
„… ne oktasson ki jó modorról meg arról, hogy milyen jelzőkkel illethetem…”
„… forog a gyomrom, s hányok magától és finom „humánértelmiségijeitől” (ezt lapunk olvasóira és szerzőire értette)
„… teszek a szerkesztőségére…”
„… ne osztogasson tanácsokat, ahhoz legelébb emberré kéne válnia, aztán tanulni egy picinykét, hogy legalább a könnyített ötödik osztályos szintet elérje…”
„… fenntartom azt, hogy állat, sőt, megtoldom még azzal, hogy mutáns, zombi…”
Gábor György azt állítja, hite tárgya a Héber Biblia. Érdemes fellapozni e könyvet. Mindjárt az elején azt olvassuk: „Teremtette Isten az embert az ő képére” (Gen. 1, 27, Hertz-féle fordítás). Gábornak, ha a Szentírásról akar beszélni, előbb e tétel erkölcsi tanulságát kéne a szívébe vésnie. Vajon ki veszélyesebb: aki biblikus alapelveket akar képviselni a közbeszédben, vagy aki átgázol rajtuk, mint Gábor? Ki a kirekesztő, ha nem a kormány házi vallásfilozófusa, aki megszállott gyűlölettel fordul a magamfajta felé, és képes ilyen mondatot leírni: „… nem tartozunk azonos kulturális-civilizatorikus körbe”? Illetékes-e a Bibliáról nyilatkozni az, aki az eltérő gondolkodásúakat embernek sem tekinti? Ez a kirekesztés legfelső foka. Ez fasizmus, amely gyakran vált a történelemben az irtás motívumává. Ki állítja meg a Gábor Györgyöket?