Magyarul beszélt, megkéselték

Nemzeti gyűlöletkeltéssel is vádolják azt a két szerb fiatalt, akik közül az egyik nyilvánvaló etnikai indíttatásból gyilkosságot kísérelt meg Szabadkán egy magyar fiatal ellen. A gyanúsítottra akár harmincévnyi börtön is várhat.

Sebestyén Imre
2008. 05. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harmincéves börtönbüntetést is kaphat az a fiatalember, aki szombatra virradó éjszaka Szabadka központjában etnikai indíttatásból hasba szúrta a 19 éves Komjáti Attilát. A szabadkai kerületi ügyész ugyanis nem egyszerű gyilkossági kísérlet miatt kezdeményezte a vizsgálatot a késelés ügyében, hanem minősített gyilkosság kísérletének alapos gyanújával.
Jelena Bogavac, a szabadkai kerületi bíróság szóvivője bejelentette, a vizsgálat a minősített gyilkossági kísérleten kívül a nemzeti gyűlöletkeltés bűncselekményére is kiterjed. Ezzel mindkét támadót – a 19 éves Szlobodan Djordjevicset és a 20 éves Luka Tubicsot – gyanúsítják.
Nyilvánvaló ugyanis, hogy a támadást etnikai motivációból követték el, hiszen azért kötöttek bele a magyar párba, mert anyanyelvükön beszélgettek. A két magyar fiatal mindenképpen el akarta kerülni a konfliktust, nem reagáltak a sértegetésre. Ám amikor leköpték, majd megrúgták a lányt, a fiú közbelépett. Ezt követően támadtak rájuk. Az egyikük hosszú, vékony pengéjű késsel hasba szúrta Komjátit, mielőtt a sérült odaérkező barátai lefogták volna. Komjáti vérző hassal ment a mentőállomásra. A kórházi műtét után mára már állapota jónak mondható. A penge négy helyen sértette meg a belső szerveket, de szerencsére ütőeret nem talált el. Ha azt megsértette volna, Komjáti Attila a helyszínen meghalt volna, mondták az orvosok. A súlyos sérültet a támadás másnapján már meglátogatta Pásztor István, a VMSZ elnöke, később pedig Oliver Dulics, a szerb parlament Szabadkáról származó demokrata párti elnöke.
Szabadkát megdöbbentette az eset. Eddig még nem fordult elő, hogy valakit meg akarnak gyilkolni, mert magyarul beszél.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.