Etetnek

Uniós belépésünkkel lényegében padlóra került a hazai élelmiszer-biztonság. Mára az élelmiszer-szeméthegyek mögül jól látjuk, hogy mit is eredményezett a magyar kormány szervilis viselkedése. Hazánk ugyanis az abszolút megfelelési vágytól hajtva, mindenféle kritika vagy meggondolás nélkül vette át sorra a közösség általános szabályozásait, s helyezte hatályon kívül az addig jól működő magyar törvényeket. Ráadásul ehhez még társult az a szociálliberális körben elterjedt gyakorlat, hogy a csatlósoknak pozíciókat kell osztogatni.
Így alighogy beléptünk az unióba, s törvényi szinten lezüllesztették a honi élelmiszer-biztonságot, a több elfoglalható főnöki szék érdekében még az állampolgárok biztonságát garantálni hivatott intézményeket is darabokra szedték. Konkrétan: 2005-ben öt minisztérium között osztották szét az addig egységes, élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos feladatokat kezelő szervezet teendőit. Ezzel együtt az állami laboratóriumokat is össze-vissza pakolgatták az egyes minisztériumokon belül, egyre kevesebb forrást kaptak, majd gyakran be is zárták vagy magánkézbe adták őket. Ezért fordult elő éveken keresztül az, hogy a fogyasztóvédelem, az élelmiszer-biztonsági hatóságok, az állatorvosok külön utakat járva próbálták lefülelni az egészségünkkel játszó, esetenként konkrétan életünket veszélyeztető élelmiszer-hamisítókat. Láthatjuk, milyen sikerrel.
A nyugat-európai piacokon természetesen gyorsan elterjedt, hogy van egy ország, ahol nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb.
Elkezdett hát bedőlni a sok külföldi, élelmiszernek nevezett szemét. E probléma akkor vált szembeszökővé, amikor e termékek teljesen elárasztották a hazai piacot, s ellehetetlenítették a magyar feldolgozókat. Ekkor már a fogyasztó is a bőrén kezdte érezni a kialakult helyzetet, hiszen megismerkedhetett az aflatoxin, dioxin, guargumi s más hasonló szavakkal, amelyek már rég a gyomrában voltak.
Eközben négy évvel ezelőtt elkezdődtek az állami szerveknél a különféle megszorítások, mivel a kormány az adófizetők pénzét száznapos periódusokra bontva dobta ki az ablakon. Ebből következően a túlélésért folytatott élet-halál harc indult a hivatalok között. A biztonságunkért tevékenykedő szervezetek emiatt azon voltak, hogy minél nagyobb fogást mutassanak fel – bizonyítandó létjogosultságukat. Az élelmiszerszemét pedig továbbra is hihetetlen mennyiségekben dőlt az országba. Az ad hoc jellegű ellenőrzési gyakorlat a mai napig fennmaradt, igaz, manapság még neveket is kapnak, úgymint Kikelet hadművelet vagy a most nyáron induló Kánikula kommandó.
A szervezeti visszarendeződés ugyan időközben megtörtént, de ezúttal a kormány átesett a ló túloldalára. A 2006-ban létrehozott Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (Mgszh) ugyanis minden, valamilyen szinten az agráriumhoz kapcsolódó szervezetet magába kebelezett. Bár egyértelmű, hogy az állategészségügy, a járványvédelem és az élelmiszer-biztonság területével foglalkozó intézményeket külön szervezetbe kellett volna összevonni, saját meghatározott költségvetéssel és feladatkörrel. Ugyanakkor e szervezeteknek az Mgszh-ba vonásával ismét elvész a lényeg. Ezt bizonyítja az is, hogy mára senki sem tudja pontosan: az egyes feladatokra mekkora költségvetés jut, vagyis mennyiből gazdálkodhatnak az erdészek, az állatorvosok vagy a növényvédelemmel foglalkozók. Az újabb tízmilliárdos forráskivonás viszont biztosan megtörtént. A szervezet egyik vezére, Süth Miklós főállatorvos pedig időről időre eldicsekszik egy-egy nagy fogással, csak arra nem kapunk magyarázatot, hogy miért működhet több mint hét évig egy átcímkéző üzem, miért eszünk továbbra is hamis mézet, miért etetik meg velünk a szemetet?