Spanyolország–Németország 1-0 (1-0), Bécs, 51 428 néző, jv.: Rosetti (olasz). Gól: Torres (33.). Sárga lap: Casillas (43.), Fernando Torres (74.), illetve Ballack (43.), Kuranyi (88.). Németország: Lehmann – Friedrich, Mertesacker, Metzelder, Lahm (Jansen, 46.), – Frings, Hitzlsperger (Kuranyi, 58.) – Schweinsteiger, Ballack, Podolski – Klose (Gomez, 79.). Spanyolország: Casillas – Sergio Ramos, Puyol, Marchena, Capdevila – Marcos Senna – Iniesta, Xavi, Silva (Santi Cazorla, 66.) – Fabregas (Xabi Alonso, 63.) – Torres (Güiza, 78.).
Az Európa-bajnokság előrehaladtával Spanyolország a legtöbb semleges szurkolót maga mellé állította. Azon senki sem lepődött meg, hogy továbbjutott a csoportjából, sőt még azon sem, hogy százszázalékos eredménnyel. Olaszországot ugyan csak büntetőpárbajban múlta felül a legjobb nyolc között, ám azzal mindenkit meggyőzött, hogy az addigi közönségkedvenc Oroszországot a csoportmeccs után az elődöntőben is három góllal, 3-0-ra verte. A döntőbe már esélyesként érkezett Németország ellen, s jól viselte ennek a terhét. Az első negyedórát leszámítva végig meggyőzőbben játszott ellenfelénél, sőt az 1-0-s végeredmény a németekre nézve hízelgő.
A latin futball diadala – élhetnénk egy elkoptatott közhellyel. Ám éppen az Eb mutatta meg, mekkora különbség van latin futball és latin futball között. Ebbe a kategóriába tartozik a francia, a portugál és az olasz labdarúgás is. Szemet gyönyörködtetően azonban csak a spanyolok tudtak játszani. A francia válogatott fáradt, motiválatlan együttes benyomását keltette, a portugálból – Felipe Scolari bejelentése után, miszerint a Chelsea-hez távozik – hiányzott a nagy tornákon elengedhetetlen összetartás, az olasz pedig a végletekig igyekezett leegyszerűsíteni a játékot, miközben annak változatossága jelenti az örömöt.
A spanyol siker azért is megérdemelt, mert Luis Aragonés együttese mindvégig saját magát adta. Látványos futballra törekedett. Persze, mást nem is tehetett. A védekezés nem a hispánok műfaja, abba előbb-utóbb becsúszott volna a hiba, a támadásépítésben viszont nem akadt ellenfelük. S bár a németekkel szemben az utolsó labdaérintéseknél többször kihagyott az összpontosítás, egyszer, a 33. percben Torres csak kilépett, s elpöckölte Lehmann felett a labdát.
Az élet furcsa fintora, hogy Luis Aragonés szinte egy percre sem élvezheti a siker ízét. Az Eb előtt egyfolytában bírálták, annak végeztével pedig leköszön kapitányi tisztségéről. Igaz, a döntő után erről már némileg másként beszélt, mint korábban. Eddig úgy tudtuk, neki lett elege, ő akar távozni a Fenerbahcéhoz, ehhez képest a sajtótájékoztatón ezt mondta: „Nem maradok a válogatott élén, mert nem is adtak rá lehetőséget. Az Eb előtt abban állapodtam meg a szövetséggel, hogy nem hosszabbítjuk meg a szerződésemet. Ezért távozom.” Majd arról beszélt, szándékosan alakította ki úgy a keretét, hogy olyan labdarúgók kapjanak benne helyet, akik valóban játsszák a futballt. „A közönség szerte a világon szép kombinációkat, a tizenhatoson belül is váratlan cseleket akar látni. Úgy éreztem, az én csapatom egyszerre alkalmas lehet a szép játékra és a győzelemre. Hatalmas öröm és elégtétel, hogy sikerült megvalósítani” – folytatta a kapitány, aki szokásától eltérően elérzékenyült „Nem vagyok az a típus, aki kimutatja az érzelmeit. Ám a mérkőzés után több játékos olyan élményben részesített, ami után én sem bírtam uralkodni magamon.” Aragonés megindultságáról az is árulkodik, hogy ígéretet tett rá, feleségével együtt elzarándokol Santiago de Compostellába. Nyilatkozata végén elárulta, hogy szerinte Fernando Torres a spanyol válogatott legjobb játékosa. Meg is indokolta, hogy miért: „Mindent tud, és bármit elérhet. Olyan adottságok birtokában van, amilyenekében csak nagyon kevesek. Hihetetlenül gyors, és tud lendületből cselezni.”
Senki sem kételkedhet benne, hogy saját csapatát Aragonés ismeri a legjobban, az UEFA szakemberei azonban Xavit választották a torna legjobbjának. Kétség sem férhet hozzá, hogy a kitüntetettnek a győztes gárdából kellett kikerülnie. Az UEFA-nál úgy látták, hogy Xavi a négygólos Villánál, a döntőben a győztes találatot elért Torresnél és a mindvégig hibátlanul teljesítő, a negyeddöntőben az Olaszország elleni tizenegyespárbajban csapatát továbbjutáshoz segített Casillasnál is jobb volt. Lelkük rajta. Mentségükre szóljon, nem volt könnyű a választás.
A vesztes félnek általában nem könnyű a helyzete, Németország azonban ezúttal kivétel ez alól. Joachim Löw szövetségi kapitány is sportszerűen elismerte, Spanyolország megérdemelten lett Európa-bajnok: „Fejet kell hajtanunk a spanyolok előtt. Ma este jobbak voltak, kihasználták tökéletes technikai képzettségüket. Sokkal több helyzetet tudtak kidolgozni, az előrejátékban egyértelműen fölénk nőttek. Az első 15-20 percben nem volt gond, utána azonban eladott labdákkal és súlyos hibákkal felhoztuk az ellenfelet, és teljesen elvesztettük a fonalat. A második játékrészben nagyobb nyomást gyakoroltunk a spanyolokra, de igazán komoly helyzetünk nem volt. ”
A német szurkolók mindenesetre tegnap győztesnek járó fogadtatásban részesítették a válogatottat, félmilliónyian gyűltek össze Berlinben, a brandenburgi kapu előtt. Bécset az Eb egyetlen napján sem árasztotta el ennyi szurkoló.
Az pedig önmagától értetődő, hogy Spanyolország a Pireneusoktól Gibraltárig, a Földközi-tengertől az Atlanti-óceánig egybefüggő fiesta helyszíne. A spanyolok 1964-ben aligha hitték, hogy az újabb nagy sikerig negyvennégy évet kell várni. Talán nem felelőtlen jóslat, hogy a következő győzelemig nem kell ennyit böjtölni. A spanyolok már most arról álmodoznak, hogy nemcsak Európát, hanem az egész világot meghódítják. Egy új armadával, amelynek a labda az egyetlen fegyvere.
Vezércikk a 7. oldalon