Több mint egy hét után ismét eső áztatta Bécset. A kora délutáni órákban kezdett rá, majd folyamatosan rá-rázendített. A szurkolók úgy alkalmazkodtak ehhez, hogy nem a kocsmákban múlatták az időt sört nyakalva, hanem „kifosztották” az Eb-ereklyéket kínáló üzleteket. Volt idő, nem kellett kapkodni. Azoknak sem, akiknek még nem volt belépőjük. A stadionnál a mérkőzés kezdete előtt három, majd fél órával is végigkérdeztem néhány üzért, mennyiért adják a jegyet. Az árfolyam jelentősen zuhant, háromszázról száz euróra, de aki türelmes és szerencsés volt, talán még ennél olcsóbban is hozzájuthatott a tiketthez.
A játék kezdete előtt a színek játszották a főszerepet. A lelátó különböző szektoraiban különféle színű lapokat kaptak a nézők, hogy ezt a magasba tartva is hirdessék: menynyire színes Európa. Az oroszokat nem különösebben hozta lázba a demonstráció, végig saját zászlóikat lobogtatták, majd miközben a két csapatkapitány, Iker Casillas és Szergej Szemak felolvasta a szerdán már megismert antirasszista kiáltványt, egyvégtében „Rossziját” dübörögtek. Az oroszok rikító piros szerelést öltöttek, a spanyolok sárgát, amit Luis Aragonés kapitány fitymálva csak mustárnak csúfolt.
A spanyolok legjobb összeállításukban kezdtek, az oroszoknál hiányzott a bivalyerős lövéseiről megismert Kologyin és a hollandok elleni meccs egyik nyerőembere, Torbinszkij. A főszerep előzetesen azonban Andrej Arsavinnak dukált. Az orosz válogatott első két csoportmérkőzésén nélküle szerepelt, s kapott ki Spanyolországtól 4-1-re; Svédország és Hollandia ellen egyaránt góllal és gólpasszal választották meg a meccs emberének; mindezek tetejébe egyre valószínűbb, hogy Barcelonában folytatja a pályafutását. (Szerdán még csak ő ajánlkozott a nyilvánosság előtt, tegnap pedig már a katalánok hivatalos ajánlata is befutott a Zenit Szentpétervárhoz.)
A spanyolok Aragonés ígéretének megfelelően nem állítottak rá külön őrzőt, amire már csak azért sem volt szükség, mert eleinte az orosz védelem és a spanyol támadósor ütközete volt meghatározó. Előbb Torres fordult be, majd Villának volt életerős lökete, amit Akinfejev védett, a 15. percben pedig ismét Torres következett: ha hamarabb esik el Ignasevics szorításában, akár tizenegyest is kiharcolhatott volna.
Az oroszok ébredését három Pavljucsenko-lehetőség jelezte. Előbb szabadrúgásból lőtt kicsit fölé, majd tizenhat méterről Casillast tornáztatta meg – bár az lett volna a nagy játék, ha a középen érkező társhoz passzol –, végül úgy tíz méterről befordult két védővel a nyakán, de kicsivel mellé pöccintett. A gólra várni kellett, a 35. percben mégis az összecsapás alakulását befolyásoló eseményt jegyezhettünk fel: Villa cserét kért, Fabregas állt be a helyére. A gólkirály valószínűleg akkor sérült meg, amikor szabadrúgásánál a földbe rúgott.
Aztán különösebben nem tűnt fel a hiánya, mert a második félidő mindjárt góllal kezdődött. Az 50. percben Iniesta cselezett befelé a balösszekötő helyén, jobbal a hoszszúra akarta tekerni a labdát, ám a berobbanó Xavi beleszúrt, s a labda Akinfejev lábai között védhetetlenül vágódott a hálóba (1-0). Torres két perc múlva növelhette volna az előnyt, de tegnap nem érezte a kaput, hét méterről csúnyán fölé emelt. Hiddink rögvest kettőt cserélt, de az oroszok továbbra sem tudták felvenni a ritmust. A spanyolok többször is eldönthették volna a mérkőzést, de elméletben egészen a 73. percig nyitva hagyták a továbbjutás kérdését. Ekkor a Torres helyére becserélt Güiza Fabregas szép perdítéséből külsővel eltette a labdát a kifutó Akinfejev mellett (2-0). Az oroszokban a szépítéshez sem volt erő, sőt Silva a 81. percben megadta a kegyelemdöfést (3-0).
A spanyolok így 1964 és 1984 után újra döntősök, az Európa-bajnokság immár fél évszázados történetében Németország és Spanyolország először játszik az aranyéremért.
marihuána
Marihuánával, kokainnal és luxuscikkel bukott le egy zuglói díler
