Mint a házigazda, aki rendelkezésre bocsátja a lakását a házibulira, de ő maga egy váratlan esemény miatt nem lehet jelen. A bécsiek nagyjából így éreztek tegnap az Európa-bajnokság döntője előtt. Az UEFA adatai szerint negyvenezer német és tizenötezer spanyol szurkoló érkezett az osztrák fővárosba, de ezek alighanem alábecsült értékek. Ezen számoknak az a mindenképpen hivatalos információ is ellentmond, miszerint a bécsi repülőtér tegnap rekordot döntött, soha ennyi magángép és charterjárat nem landolt az osztrák fővárosban. Arról már nem is beszélve, hogy német internetes oldalak százötvenezer „hazai” és negyvenezer „vendégszurkolót” is emlegettek. Egyvalamiben tehát valamennyi forrás megegyezett: több volt a német, mint a spanyol.
Bizonyára ez az igazság, még ha a saját tapasztalataim ennek ellent is mondtak. Délután sétára indultam a belvárosban. Nekem úgy tűnt, hogy sokkal több a spanyol, s nem csak azért, mert hangosabbak voltak. S miközben a minden sarkon fellobbanó spanyol fiesztát bámultam, a városban ragadt helybélieket kérdezgettem, mi a véleményük az Eb-ről. Nem kellett sokáig tudakolódnom, egyöntetűek voltak a válaszok: holnap végre vége.
Végre vége? Egy-egy nagy eseménybe minden érintett kicsit belehal, Luis Aragonés, a spanyolok szövetségi kapitánya talán éppen ezért nem várta meg a végkifejletet, igyekezett elébe menni az eseményeknek. „Nyerni kell, a második helyezettre senki sem emlékezik” – ezzel a közhelyszerű, mégis mélyen igaz gondolattal készülődött a tegnapi döntőre. Valahol érthető, hogy Aragonés már a mérkőzés előtt számvetést készített. Hiszen négyéves kapitánykodása utolsó mérkőzésére várt, még ha ez az utolsó jelentőségében minden korábbit felül is múlt. A döntőre térve, a meccset megelőző utolsó nyilatkozatában is dicsérte a németeket: „Kicsit nyugtalanít, hogy milyen erősek a levegőben, hihetetlen a gyorsaságuk és mindenekelőtt a lelki erejük. Az az egyetlen esélyünk, hogy a saját játékunkat rájuk kell erőltetnünk. Mi nem tudunk az ellenfélhez alkalmazkodni, magunkat kell adnunk.”
Joachim Löw is méltatta az ellenfelet: „Spanyolország játszott a legkiegyensúlyozottabban a torna során. Nemhogy egy mérkőzést, egyetlen meccsszakaszt sem említhetek, amikor elbizonytalanodott volna. A spanyol labdarúgók Európa legjobb klubcsapataiban, a Real Madridban, a Barcelonában, a Liverpoolban és az Arsenalban szerepelnek, rendkívül technikásak, ha nem én lennék a német válogatott kapitánya, azt mondanám, ők a döntő esélyesei. Ám bízom magunkban. Az volt a célunk, hogy eljussunk a döntőbe. Sikerült, s most már nem akarunk megállni.”
Löwnek azonban hirtelen akadt egy nehézsége: Michael Ballack a döntő előtt vádlisérülést szenvedett. Egészen a találkozó kezdetéig senki sem tudta biztosan, pályára lép-e. A legnagyobb példányszámú lap, a Bild internetes kiadása tegnap délután négykor még azt írta, nem játszik, ötkor már azt, hogy mégis. Ballack neve a mérkőzés előtt egy órával kiadott összeállításon is szerepelt, a spanyolok sérültjéé, Villáé viszont nem. Az „orvosi párbajt” a németek megnyerték. Az igazi összecsapás azonban még hátravolt.
A stadiononban kiderült, megalapozottak a német fölényről szóló hírek: durván háromszor annyi fehér mezes drukker foglalt helyet a lelátókon, mint piros. A két csapat már telt ház előtt melegített. A spanyolok jobbára labda nélkül, talán abban bízva, hogy a meccsen majd úgyis inkább náluk lesz a játékszer. A németek Lehmann önbizalmát akarhatták növelni, hogy úgymond már a tekintete is elűzi a labdát, mert elvétve találták el a kaput durván húsz méterről. A vége felé Ballack is beszállt a játékba, s amikor másodikra, szabadrúgást utánozva telibe találta a keresztlécet, elégedetten az öltözőbe kocogott.
Átmenetileg, röpke műsor keretében a már kiesett csapatok vették át a terepet, pontosabban az őket jelképező, megfejthetetlen alakú figurák. Az előadás legfőbb erénye a rövidsége volt. Enrique Iglesias már többek tetszésére elénekelte az Eb hivatalos dalát, s végre ismét színre léptek a főszereplők.
A mérkőzés első tíz perce arról tanúskodott, hogy nem telt el nyomtalanul az a huszonnégy év, amióta a spanyolok utoljára szerepeltek vb- vagy Eb-döntőben. Rendkívül visszafogottan kezdtek, miközben a németek a rájuk jellemző tudatossággal igyekeztek eljutni Casillas kapujáig. Már a 3. percben Klose kis híján lecsapott Marchena rossz átadására, majd Hitzlsperger lőtt kapura. A 14. percben aztán Metzelder majdnem öngólt vétett, Lehmann védett bravúrral. A 23. percben már Mertesacker volt az egyik főszereplő; Fabregas beadása után a nála jóval alacsonyabb Torres túlugrotta, s a kapufára fejelte a labdát, Lehmannt ezúttal a szerencse mentette meg. Nagyjából ez volt a fordulat, ezután a spanyolok fölénybe kerültek. Amit gyorsan gólra is váltottak. A 33. percben Torres lépett ki Metzelder és Lahm között a leshatáron, Lehmann vagy a saját, vagy a spanyol csatár gyorsaságát mérte fel rosszul, mindenesetre bántóan rosszul futott ki, Torres könnyedén emelte el mellette a labdát, amely a jobb alsó sarokban kötött ki (1-0). A spanyolok növelhették volna az előnyüket, de Silva az égbe lőtt. Ráadásul Ballacknak felrepedt a szemöldöke, perceken át ápolták.
Joachim Löwnek a szünetben ki kellett valamit találnia, hogy ellensúlyozza a spanyolok gyorsasági fölényét, némi meglepetésre Lahm helyett Jansent küldte a pályára. A második félidő elejére mit sem változott a játék, a spanyolok uralták a terepet, ami újabb helyzetekben – Silva lövése, Torres megugrása – is megmutatkozott. Bejött Kuranyi is, ám átmenetileg Puyol volt a németek legjobb embere, a szögletzászlónál eladta a labdát, Ballack lövéssel fejezte be az akciót: de csak az oldalhálót súrolta. Rögvest ezután Kuranyi került helyzetbe, ettől meg is jött a német tábor hangja. A Rátgéber-iskola szerint a németek a holtjátékban is igyekeztek fenntartani a feszültséget, s a 64. percben Silva mintha valóban lefejelte volna Podolskit, ám a büntetés elmaradt. Ha csak azt nem vesszük, hogy Aragonés menten lecserélte.
Megpezsdült a meccs, a németek egyre inkább kitámadtak, három perc alatt mégis három spanyol helyzetet jegyezhettünk fel. A német közönség a 74. percben a himnusz eléneklésével mozgósította utolsó tartalékait, amire a túloldalról válaszként füttyszó érkezett. A hajrára beállt Gomez is a fehér mezeseknél, de hiába akarták a németek felívelni, nem volt náluk a labda. A spanyolok az utolsó tíz percben több ziccert is elszórakoztak, igaz, végül így is megnyerték 1-0-ra a mérkőzést. Teljesen megérdemelten, tegyük hozzá.
E sikerrel a spanyol labdarúgás rehabilitálta önmagát, visszakerült oda, ahol sokak szerint különben is a helye van. A kontinens tetejére.
Napi sudoku
