A boszniai lélekbúvár

Mintegy százezer ember életét és több mint kétmillió elűzését írja Radovan Karadzsics hároméves politikai tevékenységének számlájára a hágai bíróság. Az egykori pszichiáternek azonban már azelőtt zavaros élete volt, hogy a boszniai Szerb Köztársaság elnöki székébe ült.

Aki csütörtökön látta először Radovan Karadzsicsot, a boszniai szerbek vezérét, amint megjelenik bírái előtt Hágában, aligha hihette, hogy ettől az embertől rettegett egész Bosznia, hogy orránál fogva vezette a nemzetközi közösséget, aki elég arcátlan volt ahhoz, hogy szemrebbenés nélkül letagadjon a nemzetközi diplomácia olyan hatalmasságaival kötött egyezségeket, mint a brit David Owen vagy az amerikai Cyrus Vance. Karadzsics most öreg, törődött ember benyomását keltette. Hajdani ékesszólását, amivel harcba szólította nemzettársait a bosnyákok és a horvátok ellen az etnikailag tiszta boszniai szerb állam megteremtésére, csak pillanatokra volt lehetősége felcsillantani. Például, amikor elfogatásának körülményei miatt tiltakozott, de akkor is inkább szánalmas panaszkodó öregemberként hatott. Határtalan önhittségét egyetlen mondatba volt kénytelen belesűríteni. A bírónak arra a kérdésére válaszolva, hogy van-e valaki, akit értesíteni kíván a letartóztatásáról, gúnyos mosollyal és a tőle megszokott „szerénységgel” azt válaszolta: „aligha akad valaki is, aki még nem tud róla”.
Mindez persze a hágai bírák tanulékonyságáról is árulkodik, hogy tudniillik igyekeznek megakadályozni az olyan véget nem érő szóáradatokat, amilyenekkel például Vojiszlav Seselj traktálja őket. Karadzsics némi gúnnyal a hangjában elhárította, hogy felolvassák neki az 1995 óta a fiókban heverő s mostanáig erősen beporosodott vádiratot. Kizárólag az újra kíváncsi, amelyet írásban óhajt tanulmányozni. Ezzel mindjárt meg is lepte a tanácsvezető bírót, akinek nem volt tudomása róla, hogy új vádirat készül, s Serge Brammertz főügyészhez kellett fordulnia ennek a vádlottól (!) kapott információnak a megerősítéséért. Miután imigyen demonstrálta jól értesültségét, Karadzsics bejelentette, saját maga kívánja ellátnia védelmét, de megjegyezte, hogy egy csapat fogja őt a háttérből segíteni ebben. Miután azonban nem sült el jól, hogy Szlobodan Milosevicsnek és Seselj vajdának megengedték, saját maga képviselje ügyét, és a bíróság már „kifutó rendszerben” működik, ezért valami ésszerű időn belül szeretné lezárni ezt a pert, aligha fog eleget tenni kérésének.
A scheveningeni fegyház új lakója szakképzettségére nézve pszichiáter. Már gyermekkorában is nagyon jól bánt a szavakkal, s fogalmazásain elandalodott tanárai nagy írói karriert jósoltak neki. Ő váratlanul mégis a gyógyítást választotta hivatásául, s űzte is kiemelkedő anyagi, ám nem túl nagy szakmai sikerrel. Magánrendelőjében gyakori kuncsaftok voltak az akkori kommunista politikai elit megcsalt és bájos ifjú titkárnők kedvéért faképnél hagyott feleségei. Praxisa során így nemcsak busás honoráriumot, hanem sok értékes információt is bezsebelt a vezető politikusok viselt dolgairól, amit később jól kamatoztatott. Bejáratos volt a legmagasabb körökbe, politikai karrierjét azonban már 1968-ban, egyetemi hallgatóként kezdte.
A szarajevói egyetem bölcsészettudományi karának tetejéről (szó szerint értendő) intézett gyújtó hangú szónoklatot alant összegyűlt egyetemista társaihoz és a titkosrendőrség hivatalból kirendelt tagjaihoz az egyetemi ifjúság élet- és tanulmányi körülményeinek tarthatatlanságáról. Ez a nagygyűlés a szarajevói hallgatók szerény hozzájárulása volt belgrádi kollégáik tiltakozó megmozdulásainak sikeréhez. Azokat, akiket a titkosrendőrség lencsevégre kapott, kicsapták az egyetemről. Csodák csodájára Karadzsicsot nem. Erre szarajevói irodalmi körök azt a kézenfekvő magyarázatot találták, hogy maga is besúgó volt. Később többen közülük, Karadzsics feljelentéseinek áldozataként erről közvetlenül is meggyőződhettek. Szívesen segített viszont hamis orvosi vélemények kiállításával a németországi robotba belefáradt honfitársainak – szerény, mintegy háromezer márkás díjazás ellenében –, hogy pszichés zavarokra hivatkozva idő előtt nyugdíjba mehessenek. A cechet a német társadalombiztosítás állta.
Paléban, a boszniai Szerb Köztársaság későbbi fővárosában nagy villát épített, aminek árát viszont a bosznia-hercegovinai állammal fizettette meg. Hónapokat töltött vizsgálati fogságban az állami pénzek elsikkasztásáért, amelyben Momcsilo Krajisnik, a boszniai Szerb Köztársaság parlamentjének későbbi elnöke volt a tettestársa. Megható lehetett kettejük találkozása a múlt héten az „áristomban”. Elítéltetésükre nem került sor, mert Karadzsics éppen elég kompromittáló információval rendelkezett az akkori politikai vezetésről. Bizonyítékok híján elengedték.
Egy időre Szerbiában húzta meg magát, amikor azonban elültek a botrány hullámai, visszatért, felbuzgott benne a szerb nemzeti öntudat, s a nemzet atyja, Dobrica Csoszics kifejezett ajánlására, harmadik szereposztásban, de mégis a soviniszta Szerb Demokrata Párt (SDS), majd a boszniai Szerb Köztársaság elnöke lett. A várakozások ellenére azonban nem húzta meg magát a nagyvezér, Szlobodan Milosevics árnyékában, hanem saját jogon az egyik legkeresettebb háborús bűnössé „nőtte ki magát”, ugyanannyi vérdíjat (ötezer dollár) tűztek ki a fejére, mint Mladicséra vagy Milosevicséra.
Karadzsics nem vette igazán komolyan, hogy bíróság elé kerülhet, állítólag Richard Holbrooke, az Egyesült Államok boszniai különmegbízottjának ígéretét bírta, hogy megmenekül, ha eltűnik a politikai életből, s nem áll a daytoni megállapodás megkötésének útjába. Amikor azonban 2000-ben Zseljko Razsnatovics Arkant, a roppant gazdag és befolyásos szabadcsapatvezért sok-sok ember szeme láttára likvidálták Belgrád egyik legnagyobb szállodájának halljában, Karadzsics mégis aggódni kezdett, s eltűnt a világ szeme elől. Nem elégedett meg eggyel, a biztonság kedvéért egyszerre két személy „azonosságát” húzta magára: egy horvátországi születésű, a Bánságban élő kuruzsló, Petar Glumacét, akinek nemcsak a külsejét (gondozatlan, hosszú szakáll és haj), hanem a foglalkozását, sőt Glumac szerint, gyógyító energiáját is magáévá tette; a másiktól, Dragan Dabicstól a nevét és személyi adatait.
A most 63 éves Karadzsics bűnlajstroma az eredeti vádirat szerint igen impozáns: a boszniai Szerb Köztársaság elnöke és hadseregének feje volt 1992 és 1995 között, s ebben a minőségben kifejtett tevékenysége legalább százezer ember életébe került. Mladics tábornokkal együtt a boszniai szerb hadsereg hadműveleteinek kitervelője, a jelenlegi boszniai szerb állam területe etnikai megtisztítása céljából elkövetett erőszakos cselekmények értelmi szerzője, felelősséggel tartozik nyolcezer muzulmán férfi és fiúgyermek kivégzéséért Srebrenicában, ENSZ-katonák túszul ejtéséért, Szarajevó évekig tartó és tízezrek életét kioltó ostromáért.
A hágai főügyész most az eredeti, 1995-ben készült vádirat módosítását helyezte kilátásba, a bíróság azóta kialakult gyakorlatára tekintettel. Szarajevóban aggódnak, hogy csak a srebrenicai vérengzést fogják genocídiumként meghatározni, holott Bosznia más területein is megvolt a szándék a nem szerb lakosság likvidálására. Karadzsics ezt be is jelentette, sőt követelte a határozatba foglalását a boszniai szerb parlamentben 1992-ben. A hágai bíróság eddig egyetlen háborús bűnös esetében sem állapította meg a genocídium szándékosságát.